cva

adott helyen maradniuk, fokozatosan kioltja a lelkesedést, és apró csoportok leválásával lehet
számolni. Az emberek elmennek várost nézni, vásárolni, inni egy pohár üdítőt stb. Röviden, a
mozgalmas belváros vonzóbb lesz számukra, mint ott állni a Városháza aulájában, különösen, ha
már túl vannak az első kíváncsiságon, hogyan fog reagálni az ellenfél erre az óriási tömegre. Egy
idő múlva - és ezen úgy két-három órát értek - a 8000-es a tizedére apad. Az eredmény - a tömeg
látványából fakadó sokk oldódik. Mi több, a polgármester, aki látja, hogy egy 8000-es tüntetés
hogyan apad le 800 főre, arra következtet, hogy ha továbbra is az irodájában marad, három óra
múlva már csak 80 ember lesz az aulában, és ha még tovább kitart, estére üres lesz a Városháza.
Egy ilyen lehetőség természetesen semmiféle eredménnyel sem kecsegtetett számunkra.
Tudva ezt, amikor a tömeg az aulába ért, a Woodlawn Szervezet vezetői bementek a
polgármesterhez, elmondták, hogy követeléseik ügyében intézkedést kérnek, méghozzá gyorsan.
Megmondták, mennyi időt adnak minderre. Aztán bejelentették, hogy most befejezik a tüntetést, de
ha kell, ugyanennyien visszajönnek vagy még többen. Ezzel megfordultak, és a még lelkes
hadseregükkel együtt szervezetten, erőtől duzzadóan elvonultak, megfelelő benyomást hagyva
hátra a Városháza vezetőiben.
Egyetlen lehetőség van az aktivitás fenntartására, annak megakadályozására, hogy egy akció,
egy taktika teherré váljék: új és új ügyeket kell kikristályosítani. Persze valóságos ügyeket,
nem művi problémákat. Amikor az egyik iránti lelkesedés apad, már kezd ébredni az érdeklődés a
következő iránt. Újabb és újabb ügyek felvetésével az akciók lüktető sorát kapjuk. Ez volt a helyzet
sok elhúzódó csata esetében. Amikor végül a tárgyalások elkezdődnek, már nem is érintik azt a
kérdést, amivel a konfliktus elkezdődött. Eszembe jut az európai százéves háborúról szóló
anekdota. Amikor a felek végre összejöttek a béketárgyalásokra, senki sem emlékezett, miért is tört
ki az ellenségeskedés. Mi több, bármik voltak is az eredeti problémák, a béketárgyalásokra nem
lehetett befolyásuk.
A taktika születése
A majdani szervezőkkel azt a legnehezebb megértetnem, hogy egy taktika sosem alapos, józan
megfontolás eredménye, sosem követ pontos ütemtervet. A véletlenek, az akciókra adott előre nem
látható válaszok, a szükség kényszere, a rögtönzés - ezek diktálják a taktika irányát és természetét.
A körültekintő elemzésre persze szükség van, hogy felmérjük, hol tartunk, mi lesz a következő
lépés, milyen kockázattal kell számolnunk, miben reménykedhetünk. Ez megóv attól, hogy egy
taktika és az azt kísérő véletlenek rabjává váljunk. Nem hangsúlyozhatom azonban eléggé, hogy a
taktika az akciók és a reakciók szabad folyásából kristályosodik ki, és a szervezőtől azt igényli,
hogy természetesnek vegye a látszólagos szervezetlenséget. Úgy is fogalmazhatok, hogy a sikeres
rögtönzés a szervező egyik legfontosabb vonása. Ez természetes, hiszen egyrészt a szervezés -
alkotás, az alkotás folyamata pedig minden tevékenységnél gazdagabb az előre nem látható
elemekben. Másrészt a társadalmi mozgások nem illeszthetők előre lefektetett sémákba, és a sikeres
válaszokban mindig jelentős szerepe van és kell, hogy legyen a pillanatszerű értékelésnek, vagyis a
rögtönzésnek. Csak egy lényegében eldöntött helyzetben tervezhető meg a taktika olyan
koreográfiája, amely kielégíti a tervezés túlbuzgó híveinek igényeit.
A jó szervező együtt él az akciókkal. Beállítottságát a szabad, nyitott gondolkodás, a kíváncsiság, a
lehetőségek finom érzékelése jellemzi. Minden kapaszkodót felhasznál, hogy mozgásban tartsa az
eseményeket. Sosem érzi magát elveszve csak azért, mert nincs forgatókönyve a cselekvésre, nincs
menetrendje vagy vonatkoztatási rendszere. Abraham Lincoln, a nagy pragmatista a polgárháború
kirobbanásának hónapjában azt mondta a titkárának: "Az én politikám, hogy nincs politikám."
Nehéz ezt megértetni az emberekkel, mert oktatási rendszerünk fogyatékosságának köszönhetően
az ilyen megközelítés kívül esik a tapasztalati körükön. Az iskolában azt sulykolták beléjük, hogy
kizárólagos jelentőséget tulajdonítsanak a logikának, az ésszerű gondolkozásnak, az iránynak, a
51