cva

alszik ki. Ezért aztán vársz. De az "övet becsatolni" jelzés egy-kettőre kigyullad, és elkezdődik a
leszállás. Úgy döntesz hát, hogy a repülőtéren végzed el a dolgodat. Sokan gondolkoznak így, ami
abból is látható, ahogy az utasok kitódulnak a kapuknál és meghatározott irányba igyekeznek. A
toalettek előtt pillanatok alatt sorok képződnek.
Mindebből meghatározott taktika körvonalai rajzolódnak ki: le kell foglalni a mellékhelyiségeket.
A megoldás egyszerű: az ember bedob egy érmét, bemegy a WC-be és akár egész nap ott ülhet.
Mindehhez viszonylag kevés ember kell, akik könyvekkel, folyóiratokkal felfegyverkezve
bevonulnak a fülkékbe, magukra zárják az ajtókat, és kizárják a létesítmények használatát mások
számára. Mit tud tenni a rendőrség? Netán betörnek és követelik annak bizonyítását, hogy jogosan
használja a bent ülő az alkalmatosságot? Az egyetlen problémát a férfi piszoárok jelentik. Ez is
megoldható azonban, ha egy csoport férfi buzgón felsorakozik a kagylók körül, amint egy gép
földet ér. Alaposan megvizsgáltuk, hány férfi és női WC van, hány piszoár a repülőtér területén, és
hány nőre és férfira van szükség, hogy megszálljuk a mellékhelyiségeket.
Egy ilyen akció következményei elég jól megjósolhatók, hiszen még elképzelni is szörnyű, mire
vezet, amikor az a rengeteg ember meg van fosztva a lehetőségtől, hogy legelemibb
anyagcsereszükségletét kielégítse ... A taktika bevetésére azonban nem került sor, mert a terv
kiszivárgott, és a városi adminisztráció tudomást szerzett róla. Negyvennyolc órán belül már
tárgyalásban voltunk. Remekül színészkedtek. Szinte felháborodottan kommentálták, hogy
szószegést tételeztünk fel a részükről. Ez csak valami félreértés lehetett...
Egy másik, szintén extrém példa arra, mit tehetsz azzal, amid van.
Olyan egyetemen tartottam előadást, ahol nagyon konzervatív volt a vezetés. Utána néhány diák
meglátogatott a szállodában, hogy beszéljenek velem. A problémájuk az volt, hogy semmiféle
szórakozást sem engedélyeztek számukra az egyetem területén. Nem táncolhattak, nem
cigarettázhattak, nem ihattak sört. Miután a társadalom megváltoztatásának hatékony módszereiről
tartottam előadást, megkérdezték, milyen taktikát javaslok nekik, hogy helyzetükön javítsanak.
Emlékeztettem őket arra, hogy a taktika nem más, mint hogy azt csináljuk, amit tudunk, azzal,
amink van.
-Nos, mi az, ami önöknek van? - kérdeztem. - Mi az, amit engednek önöknek?
-Gyakorlatilag semmit - volt a válasz. - Kivéve talán azt, hogy rágógumit rághatunk.
Akkor azt mondtam:
-Rendben, a rágógumi lesz a fegyverünk. Szükség van két-háromszáz diákra, mindegyik két-három
csomag rágóval. Ez már komoly mennyiségű ragacs. Nos, amikor már jó nyúlós, dobják le a
gömböcskét az egyetem bejáratánál! Az eredmény abszolút káosz lesz. Ötszáz ragaccsal akár
Chicago forgalmát is megbénítom, ha elszórom a végállomáson.
Úgy néztek rám, mintha hülye lennék. Két hét múlva azonban egy győzelemtől mámoros levélben
megírták, hogy bármit megengednek nekik, csak ne szórják el a ragacsokat.
A fenti példák természetesen szélsőségesek. Így is kell kezelnünk őket. Ami a taktikával
kapcsolatban fontos - a szabályok. A példákkal azt kívántam bemutatni, hogy amikor számba
vesszük, hogy mink van, mindent számba kell vennünk. Még a képtelenségnek tűnő dolgokat is. A
taktika lényege ugyanis - és ezt ne feledjük -, hogy mit tudunk kezdeni azzal, amink van. A helyes
taktika megválasztása - igazi alkotómunka.
14. Oszd meg és uralkodj!
48