cva

Az indulásnál a szervező legelső feladata, hogy kérdéseket, problémákat hozzon a felszínre -
ügyeket "kreáljon". Ostobán hangzik persze, hogy olyan közösségeknek, mint a néger gettók,
nincsenek megoldandó problémáik, ügyeik, amelyek mögé felsorakozhatnak. Az olvasó úgy
érezheti, a legnagyobb ostobaság ügyek kreálásáról beszélni, különösen alacsony jövedelmű
rétegek esetében. A tény ezzel szemben az, hogy bármilyen közösségről legyen szó - szegényről,
nem szegényről -, az embereknek mindig is voltak és mindig is lesznek problémái, de ezek nem
állnak össze ügyekké. Nincs meg hozzá a "terep", a "forgatókönyv". Ügynek azt nevezzük, amivel
kapcsolatban lehetőség van a cselekvésre. Mindaddig azonban, amíg az ember hatalom nélkülinek
és cselekvésre képtelennek érzi magát, az eredmény: rossz harci terep, zavaros célrendszer,
strukturálatlan, amorf elégedetlenség. Az emberek ilyenkor a racionalizálásba menekülnek: "ez a
világ ilyen ... egy ócska világ, nem mi akartuk ilyennek, de hát beleragadtunk, nem tudunk
mozdulni. Egyetlen reményünk lehet csak, hogy valamikor csak történik valami. Sosem volt még
úgy, hogy ne lett volna valahogy." ... Ez az, amit apátiának nevezünk.
A következő szakasz célja tehát a hatalom kiépítése. Akciókkal, meggyőzéssel a szervező
beláttatja az emberekkel, hogy egy szervezet hatalmat ad nekik, képességet, erőt, eszközöket,
hogy változtassanak a helyzetükön. Az eredmény: a rossz "forgatókönyv", az amorf
elégedetlenség kezd ügyekké kristályosodni. Megjelennek olyan célok, helyzetek, "ügyek",
amelyeket az emberek már le tudnak fordítani saját tevékenységük nyelvére. A szervező valójában
nem csinál mást, mint a szétfolyós állapotot lefordítja a konkrét problémák nyelvére, az eszközök,
az utak kimunkálásával pedig a problémákat ügyekké kristályosítja. Amint a kérdés az, hogy így
vagy úgy kellene megoldani valamit, már nem problémákkal, hanem ügyekkel van dolgunk,
amelyekbe van hol "belekapaszkodniuk" az embereknek. Ahhoz hogy az egyén úgy érezze,
lehetősége van a cselekvésre, a szétfolyó, amorf állapotot problémákra kell "felhasítani", a
problémákat pedig "ügyekké" kristályosítani, amelyek az egyéni cselekvés lehetőségének
"adagjaiban" vannak megfogalmazva. Minden más csak zűrzavart, tanácstalanságot,
tájékozatlansági pontok nélküli, romboló elégedetlenséget szül. A cselekvési potenciál olyan
polarizációjára vezet, amelynél az egyik oldalon a bombarobbantó terroristák állnak, az "aktív
kétségbeesésükkel", a másik oldalon pedig az apátiába süllyedt tömegek a "csendes
kétségbeesésükkel", és mint harmadik szereplő, a hatalom birtokosai, akik a helyzettől és
elemzőkészségüktől függően érzik vagy nem érzik, hogy ez a polarizáció - hasonlóan a
természethez - olyan villámokat érlel, amelyeket nem lesz ember, aki megszelídítsen. Versenyfutás
ez a javából: versenyfutás az idővel, a három "kétségbeesés" versenyfutása. Mert a birtoklók,
amikor rádöbbenek a helyzet komolyságára, szintén kétségbeeséssel válaszolnak: "aktív" vagy
"csendes" kétségbeeséssel.
A szervezetek tehát az ügyekből nőnek ki, az ügyek pedig a szervezet kebelében kristályosodnak
ki. Ezek a valóság összetartozó, komplementer elemei, egymás nélkül elképzelhetetlenek. Mi több:
a szervezetek olyan ügyekből nőnek ki, amelyek konkrétak, jelen idejűek és megvalósíthatóak.
Vagyis az egészséges szervezetek alapját nem a majdan megvalósítható nagy dolgok képezik. És
még valamit ... Amikor szervezetről beszélek, ezen hatékony szervezetet értek, nem pedig
operettegyütteseket vagy pedig egy mai Szarasztró által irányított "páholyt", ahol a tagok
méltóságteljesen felállnak vagy leülnek attól függően, mivel értenek egyet és mivel nem.
A szervezetek bázisát több ügynek kell képeznie. Ami még ennél is fontosabb: a szervezetek
számára a cselekvés ugyanúgy nélkülözhetetlen, mint az oxigén az egyén számára. Ha egy
szervezet akár szervezeten kívüli, akár szervezeten belüli okoknál fogva meg van fosztva a
cselekvés lehetőségétől, ez a halálára vezet. Eluralkodnak az általánosságokról folyó gyűlésezések,
megbeszélések, a "jól szervezett" konferenciák, az absztrakt megállapításokat tartalmazó,
"közmegegyezést" tükröző határozatok, a felső vezetés bizonygatásai, hogy az alsóbb szerveket
kívánja szolgálni, az alsóbb szervek bizonygatásai, hogy az "ügyet" kívánják szolgálni - mindez a
túlnyomó többséget kitevő tagság csendes hallgatása mellett. Jegyzőkönyvek, hűségnyilatkozatok,
43