cva

másik lehetséges változat egy elit uralma lenne: egy diktatúra vagy a politikai arisztokrácia
valamilyen formája.
Itt nem foglalkozom azzal, hogy a népben való hit olyan fundamentális igazságként fogható fel,
amilyeneket az előzőekben már elvetettem. Nem foglalkozom vele, mert az élet nem más, mint az
ellentmondások története. A szervező, amikor hisz a népben, valójában nem akar többet, mint
hozzásegíteni a hatalomhoz. Csak így kap lehetőséget arra, hogy sikeresen nézzen szembe a jövő
még nem látható válságaival, és kutassa azokat az utakat, ahogyan megvalósíthatók a nagy emberi
célok: az egyenlőség, az igazságosság, a szabadság, a béke, az egyén tisztelete - vagyis érvényre
jussanak azok a jogok és kötelességek, értékek, amelyek együtt kiadják a demokratikus
hagyományokat. Ez az én hitvallásom, amiért élek, és ha kellene, meghalnék.
Ha változtatni akarunk a világon, elengedhetetlen, hogy abból induljunk ki, ami van, nem pedig
abból, amilyennek látni szeretnénk a dolgokat. Ha a világot elképzeléseink szerint szeretnénk
megváltoztatni, a valóság által megszabott feltételek között kell dolgoznunk. Meg kell hát
tanulnunk olyannak látni a dolgokat, amilyenek, és nem pedig olyannak, amilyennek látni
szeretnénk őket. Úgy kell néznünk a világra, ahogy azt a politika nagy realistái tették. Abból kell
kiindulnunk, mit tesznek az emberek, nem pedig abból, mit szeretnénk, hogy tegyenek. Machiavelli
félreérthetetlenül megfogalmazta ezt.
Keserves dolog fenntartás nélkül elfogadni azt az egyszerű igazságot, hogy ott kell kezdenünk, ahol
állunk, és szakítanunk kell az életről szőtt csodás illúzióinkkal. Legtöbbünk nem olyannak látja a
világot, amilyen, hanem amilyennek látni szeretné. A kívánatos világot mindennap láthatjuk a tévé
műsoraiban, ahol a jó mindig győz - amíg nem kezdődik az esti Híradó, amikor aztán
rákényszerülünk, hogy visszatérjünk a létező világba.
A politika realistái olyannak látják a világot, amilyen: a hatalmi politika arénájaként, ahol a
dolgokat az érdekek mozgatják, ahol az erkölcsiségről való beszéd a haszonelvű cselekvés és
önös érdek jelenlétét tudatosan vagy nem tudatosan elleplező retorikai fogás. Példa lehet az a
pap, aki püspök akar lenni, talpnyalással és intrikával tör felfelé, és azzal igazolja eljárását, hogy
"ha püspök leszek, a keresztény egyház reformációjáért fogok küzdeni". De példa lehet az
üzletember, aki úgy gondolkozik: "Legyen meg az egymillióm, akkor hozzálátok, hogy az élet
mélyebb dolgaival foglalkozzam." Sajnos, az ember igencsak megváltozik a püspökséghez vezető
úton vagy amíg megszerzi az első milliót. Aztán már azt mondja: "Majd ha bíboros leszek, többet
tehetek az igazságért." Vagy: "Ha tízmillióm lesz, sokkal többet tudok tenni az emberekért." Ezen a
Földön azzal az emelkedett céllal alkotnak törvényeket, hogy azok a közös érdeket szolgálják, hogy
aztán az életben a közös kapzsiság jegyében érvényesüljenek. Ebben a világban az irracionalitás
úgy hozzánőtt az emberhez, mint az árnyék. Ezért aztán a jó dolgokat sokszor rossz indítékok
alapján csináljuk - azután kaparjuk elő igazolásukra a helyes érveket. Ez nem az angyalok, hanem
a könyökök világa, ahol az emberek erkölcsi elvekről beszélnek, de az erő elvére alapozva
cselekszenek. Olyan világ ez, ahol mi mindig erkölcsösek vagyunk, az ellenségeink pedig mindig
erkölcstelenek. Olyan világ ez, ahol a megbékélés azt jelenti, hogy amikor az egyik oldal
megkaparintja a hatalmat, a másik beletörődik. Olyan világ ez, ahol a vallás intézményei többnyire
a status quót védik, ezért a mai intézményesített vallások anyagilag sikeresek, de szellemileg
csődben vannak. Olyan zsidó-keresztény etika szellemében élünk, amely nem csupán
alkalmazkodott a rabszolgasághoz, a háborúhoz, és az emberi kizsákmányolás más
szörnyűségeihez, de támogatta ezeket, és támogat bármilyen status quót, amely uralmon van és
intézményeit nem fenyegeti.
Olyan világban élünk, ahol a "jó" olyan érték, ami annak függvénye, akarjuk-e. Egy olyan világban,
mint a miénk, minden probléma megoldása egy másikat szül. Egy olyan világban, mint ez, nincs a
dolgoknak egy folytonosan boldog vagy szomorú befejezése. Az ilyen befejezések a fantázia
világához tartoznak, ahhoz a világhoz, amelyet szeretnénk, ha lenne, a gyermekek tündérmese-
4