cva

képesek a tanítók kommunikálni a gyermekeinkkel és a gyermekeink a tanítókkal? Miért nem
ismerik a tanítók a környezetükben élők értékrendjét? Hogyan segíthetjük őket, hogy megértsék?
Ilyen és hasonló kérdések merülnek fel. Az emberek akkor kezdik átgondolni a problémáikat, akkor
kezdenek érdemi kérdéseket feltenni, akkor merül fel bennük az igény, hogy szakemberekkel
tanácskozzanak és keressék a helyes válaszokat, ha lehetőségük van a cselekvésre és körülményeik
megváltoztatására. Amikor ez bekövetkezik, hirtelen rádöbbenünk, hogy hinni a népben nem
valamiféle romantikus mítosz. Azt azonban látnunk kell, hogy a népben csak akkor merül fel az
igény a tudásra, ha világos oka van arra, hogy tudni akarjon. Ez az ok nem más, mint az a
meggyőződés, hogy rendelkezik a hatalom eszközeivel, rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy
szándékai szerint változtasson, és vállalja tévedéseinek következményeit. Mert eddig még mindig
úgy fosztották meg a népet a hatalomtól, hogy elvitatták tőle a tévedés jogát, hogy "tévedhetetlen"
hatalmaskodók döntsenek helyette.
A változtatáshoz szükséges hatalom birtoklásának tudata ébreszti rá a népet, hogy ismereteket kell
szereznie, kérdéseket kell feltennie és keresnie kell a válaszokat. Itt tényleges közösségi hatalomról
beszélek, nem pedig valakiknek a hatalmáról, akik nem szűnnek meg a népről áradozni, miközben
mindig a saját zsebükre gondolnak. Az ostobábbak ezek közül még el is hiszik, hogy tényleg a
népet szolgálják, miközben a kiváltságaikat élvezik. Aki a népet szolgálja - mondják -, annak
gondjai vannak: nem állhat sorba az üzletek előtt, nem utazhat tömött villamosokon, nem
zaklathatják őt apró-cseprő ügyekkel, ha megérdemelt szabadságát tölti...
A tényleges hatalommal nem rendelkező nép nem lesz célirányosan kíváncsi az életre, ami azt
jelenti, közömbössé válik a társadalmi kérdések iránt.
A tapasztalat meghozza azt a felismerést is, hogy minden siker új problémákat szül. A szervező
tudhatja ezt, de nem kell róla beszélnie, mert ezzel könnyen a hiábavalóság érzését ébresztené a
többiekben. "Minek kínlódjunk, hiszen ha valamit elérünk, csak újabb problémák keletkeznek?
Harcolunk és nyerünk, de valójában mire jutunk? Jobb, ha abbahagyjuk az egészet!"
A szervező tudja azt is, hogy egy cél, aminek elérése ma élet-halál kérdése, hamarosan feledésbe
merül. A helyzet megváltozik, és megváltoznak a vágyak, a célok. A politika a hatalom terméke. A
szervezet egy program körül kezdte kiépíteni hatalmát. Amint kiépült a hatalma, megváltozik a
program.
A szervező tudja, hogy az élet a változó igények, a változó elemek, a viszonylagosság és a
bizonytalanság tengere, ennek ellenére közegükből kiszakított konkrét kérdésekben kell döntenie,
konkrét dolgokat kell tennie, méghozzá abszolút határozottsággal, szigorúan annak a tapasztalatnak
a birodalmán belül maradva, amivel a közösség tagjai rendelkeznek. Másként eljárni azt jelentené,
hogy megbénul, cselekvésképtelenné válik a szervezet, mert ami a szervező számára mindig
jelenlévő bizonytalanság, a többiek számára ijesztő káosznak tűnne.
Az induláskor a szervezőnek mindig az első vonalban kell lennie: ahol kockáztatni kell. A kockázat
veszélye, pl. hogy elvesztheti az állását, sok helyi lakost visszatart attól, hogy harcba szálljon.
Ilyenkor a szervező védőpajzsként szolgál. Ha valami rosszul sikerült, az ő hibája, övé a felelősség.
Ha az akció sikeres volt, az érdem a közösségé, az embereké. A kezdeti szakaszban a szervező úgy
működik, mint egy semlegesítő elem: ő dolgozza fel a balsiker fertőző melléktermékeit. Később,
ahogy a szervezet hatalma növekedik, csökken a kockázat, és az emberek előlépnek, hogy vállalják
a veszélyeket.
A szervezőnek ismernie és érzékelnie kell azokat a nehézségeket, amelyekkel közösségi
tevékenységének első időszakában találkozik. Az egyik ilyen, hogy az emberek képtelenek egy
számukra merőben új elképzelést azonnal megérteni. A változástól való rettegés egyike a mélyen
bennünk élő félelmeknek, ezért egy új elképzelést a régi nézetek közegébe kell ágyazni. Ez azzal
37