cva

helyében, azt csinálnánk, amit ő, és ha igen, akkor miért?" Amíg erre nem kapnak elfogadható
választ, nehéz megérteniük és elfogadniuk őt.
Az elfogadtatás kulcskérdése, hogy a szervezőnek sikerül-e meggyőzni a közösség kulcsembereit,
hogy az ő oldalukon áll, hogy vannak elképzelései, és tudja, hogyan kell harcolni a változásokért.
Meg kell győznie az embereket, hogy nyerő típus, és arról is, hogy nem csupán egy azok közül,
akik csak a saját vackukkal törődnek. Egyébként kinek lenne rá szüksége? Jelenléte mindössze
annyit számítana, hogy a közösség lélekszáma egy fővel szaporodott. Kész.
Szervezőként nem elég meggyőznöd őket a hozzáértésedről, tehetségedről, bátorságodról. Hinniük
kell abban, hogy képes vagy győzelemre vezetni őket. Hinniük kell, hogy van bátorságod
szembeszállni az elnyomó, manipuláló hatalmi réteggel. Hinniük kell abban is, hogy ők is képesek
megtanulni az eredményes küzdelem fogásait, és erősebbek, bátrabbak lesznek, ha létrehoznak egy
szervezetet érdekeik védelmére.
A szeretet és a hit nem járnak kéz a kézben. A hitnek inkább a hatalom és a félelem a társai. A
kisemmizettek nem igazán hisznek saját ítéletük helyességében. A birtoklók véleményére
figyelnek. Tisztelik a felsőbb osztályok hatalmát. Úgy vélik, a birtoklók intelligensebbek,
hozzáértőbbek és rendelkeznek valamilyen különleges képességgel. A távolság mindig növeli a
hatalmasok hatalmát, és a tisztelet egyfajta alázatos csodálattal párosul. A birtoklók a tekintély, ők
a hivatal, ezért aztán a legendákból és a mítoszokból fakadó előnyök érthető módon mindig a
hatalomban ülők előnyére dolgoznak. Ez is a "népért való áldozatvállalás" hamis demagógiáját
szolgálja, ami a hatalom birtokosait mindig is áthatotta. Régen is, most is. A kisemmizettek
minden esetben hisznek a birtokosoknak, amikor bizonytalanok saját véleményük helyességét
illetően. A hatalommal nem szabad szembeszállni: tisztelni kell, engedelmeskedni kell neki. A
hatalom erőt jelent, míg a szeretet olyan emberi gyengeség, amellyel szemben az emberek
bizalmatlanok. Az élet szomorú ténye, hogy a hatalom és a félelem az, ami a bizalom és a hűség
forrása, nem pedig a szeretet.
A szervezőnek fel kell dühítenie a hatalomban ülőket, hogy azok veszélyes ellenségként kezeljék,
és támadni kezdjék őt. Ez elég, hogy a nép mellé kerüljön, hogy azonosulhasson a
kisemmizettekkel, de nem elég, hogy az emberek felruházzák őt azokkal a tulajdonságokkal,
amelyek félelmet ébresztenek az ellenfélben. Így aztán nem rendelkezik azokkal az eszközökkel,
hogy kiépítse saját hatalmát a hatalomban ülőkkel szemben. Ismét azt láthatjuk, hogy hatalomra és
félelemre van szükség, hogy létrejöjjön a hit és a bizalom. A szervező igényét a hatalomra a
hatalomban ülők a "veszélyes" jelzővel honorálják. Amikor ez bekövetkezett, vagyis amikor
"veszélyesként", "ellenségként", "nemkívánatosként" megbélyegezték, a szervező megkapta a
"bizonyítványát".
A kezdéshez azonban más "okmányra" is szüksége van: felhatalmazásra, hogy foglalkozzon az
üggyel. Hogyha valaki megkérdezi: "Ki kérte magát, hogy idejöjjön?!" nyugodtan válaszolhassa:
"Maguk kérték!" A helyi lakosság jelentős részének támogatnia kell a meghívását: az
egyházközségeknek, az utcaszervezeteknek, a társadalmi kluboknak és más csoportoknak.
Hírhedtségem és a hatalmi csoportok hisztérikus reakciója a megjelenésemre ma már nemcsak
igazolja hozzáértésemet, hanem automatikusan biztosítja meghívásomat egy közösség többsége
részéről. Példa erre az 1964-es meghívásom Rochester fekete gettójába.
A szervezőnek el kell hintenie meghívásának szükségességét. Agitálnia kell, nézeteket,
elképzeléseket kell bevinnie a közösségbe, hogy felébressze az emberekben a változás reményét és
igényét. Csak így biztosíthatja, hogy legalkalmasabb személyként "felfogadják" a feladatra. Ebben
a szervező legfontosabb eszköze a kérdezés, a szókratészi módszer. A rávezető kérdések.
10. Politika a hatalom megszervezése után
35