cva

Lehetővé tettük egy olyan öngyilkos helyzet kialakulását, hogy a forradalom és a kommunizmus
eggyé váltak. Írásomat egyebek között annak szentelem, hogy felhasítsam ezt az atomot, és
megszüntessem a kommunizmusnak ezt a kizárólagos azonosítását a forradalommal. Ha lehetséges
lenne elfogadtatni és elismertetni a világ kisemmizettjeivel, hogy az Egyesült Államok részéről a
forradalom nem vált ki elkerülhetetlenül gyűlöletet és háborút - sem hideget, sem pedig forrót -, ez
már önmagában forradalmat jelentene a világpolitikában és az emberiség jövőjét illetően. Ez az
egyik oka, hogy a forradalom olyan koncepcióját akartam kifejteni, amely nincs se kommunista, se
kapitalista mintára szabva, de amely segédkönyv lehet a kisemmizettek számára, függetlenül a bőr
színétől és a politikai nézetektől. Célom az, hogy megvilágítsam, hogyan lehet szervezkedni a
hatalomért: hogyan szerezzük meg, hogyan éljünk vele és hogyan használjuk fel. Abból indulok
ki, hogy amikor egy kormányzat már nem képes biztosítani az életfeltételek egyenlőbb elosztását az
emberek között, ez azt jelenti, a forradalom befejeződött, és elkezdődött az ellenforradalom.
A forradalmat mindig ideológiák hajtották előre, mint ahogyan a status quo is pajzsára írva
hordozza saját ideológiáját. Az életben mindenki híve valaminek. Nincs szenvedélymentes
objektivitás. A forradalmi ideológiának nincs egyetlen igaz képlete. Sokkal inkább olyan elvek
gyűjteménye, amelyek Lincoln 1856. május 19-én elhangzott mondatában gyökereznek: "Ne
hagyjuk magunkat megtéveszteni! A forradalmak nem haladnak visszafelé."
2. A változás ideológiája
Ez felveti a következő kérdést: mi az én ideológiám - ha egyáltalán van ilyen? Miféle ideológiája
lehet annak a szervezőnek, aki egy szabad társadalmon belül, egy szabad társadalom érdekében
dolgozik? Minden ideológia előfeltétele a végső és egyetlen igazság ismerete. Pl. egy marxista
azzal az igazsággal kezdi, hogy minden baj forrása a proletariátus kapitalisták által történő
kizsákmányolása. Ebből vezeti le a kapitalizmust megdöntő forradalmat, majd a harmadik fázist, az
új társadalom ujjászervezését, a proletárdiktatúrát, és végül az utolsó fázist, a kommunizmus
paradicsomát. A keresztények szintén a maguk igazságával kezdik: Krisztus - Isten fia, és Isten egy
szentháromságot testesít meg. Ezekből a fundamentálisként kezelt igazságokból kiindulva épül fel
az ideológia, lépésről lépésre.
Egy olyan szervező, aki egy szabad társadalomban, egy szabadabb társadalomért dolgozik,
dilemma előtt áll. Először is nem rendelkezik valamiféle fix igazsággal - az igazság számára
viszonylagos. Számára minden viszonylagos és változó. Ő - politikai relativista. Elfogadja a
megboldogult L. Hand megállapítását, miszerint "a szabad emberben mindig ott munkál a kétely,
vajon igaza van-e?" A következmény: állandóan harcban áll az emberi lét jobbításáért, állandóan
kutatja azokat a megoldásokat, amelyek segítenek értelmesebbé tenni irracionális világunkat.
Állandóan vizsgálja az életet, beleértve önmagát, mert meg akarja érteni, mi történik körülötte.
Ezért aztán állandóan megkérdőjelezi, amire jutott. Az "igazságok" tiszteletének hiánya
nélkülözhetetlen alapfeltétel, ez hajtja előre az állandó kutatást. A kíváncsiság - belső kényszer.
Leggyakrabban használt szava a "Miért?"
Azt jelentené ez, hogy egy szabad társadalomban a szervező irány nélkül lenne? Nem. Úgy
gondolom, sokkal jobban érzékeli az irányt, mint egy zárt társadalomban tevékenykedő és merev
politikai ideológiában gondolkozó társa. Először azért, mert egy szabad társadalmon belül a
szervező laza, rugalmas, és olyan közegben mozog, amely maga is állandóan változik. Másodszor,
mivel mentes a dogmák béklyóitól, szabadon reagálhat a társadalmi események és helyzetek széles
skálájára. Valamiféle meggyőződése azért van: hisz abban, hogy ha a nép rendelkezik a cselekvés
lehetőségével, akkor hosszú távon - legalábbis az esetek többségében - helyes döntésekre jut. A
3