cva

A humorérzék segít a szervezőnek, hogy megőrizze arányérzékét, képes legyen megfelelő
perspektívában látni a dolgokat és önmagát. Segít megértetni vele, hogy valójában ki ő: piciny
szikra, amely egy múló pillanatra felvillan. A humorérzék összeférhetetlen bármilyen dogma
kritikátlan elfogadásával, legyen az vallási vagy politikai recept az üdvözülésre. A humorérzék
jól megfér a kíváncsisággal, a tekintélyelv elutasításával és a képzelőerővel. A szervezőt a
humorérzéke segíti, hogy személyes identitását ne áldozza fel semmiféle csoportfegyelem,
szervezeti fegyelem oltárán, ne adja fel önmagát egy absztrakt "kollektív érdek" érvényesítéséért -
ami legtöbbször nagyon is szűk csoportérdeket takar. Valójában most kezdem érteni azokat a
sorokat, amelyeket előző könyvemben, a Reveille for Radicalsban ösztönösen is megfogalmaztam:
"Ha egy szervező az egészhez akar tartozni, nem lehet része semminek."
Egy jobb világ homályos látomása
A szervező hétköznapjaiban rengeteg az ismétlődő rutin, az apró részlet, ami halálosan monoton. A
dolgok egészét véve ő csupán egy piciny résszel van elfoglalva. Olyasmi ez, mint ha festőként egy
levelecskét kellene ábrázolnia egy hatalmas freskón. Elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb feltegye
magának a kérdést: "Miért töltöm egész életemet azzal, hogy egy piciny levelet fessek? A pokolba
vele! Elegem volt belőle!" Ezeken a pillanatokon annak a hatalmas festménynek a homályos lelki
képe segíti át a szervezőt, amelyen rajta kívül még sok-sok művész dolgozik, hasonlóan piciny
részletek megfestésével. Tudja, hogy a teljes képhez minden apró részlet kidolgozására szükség
van.
Jól szervezett személyiség
Ha jól akarja magát érezni a kaotikus körülmények között, és racionális akar maradni az
irracionalitás óceánján, a szervezőnek jól szervezett személyiségnek kell lennie. Ha változtatni akar
dolgokon, el kell fogadnia és együtt kell élnie ezzel az irracionalitással.
Ritka kivételtől eltekintve a jó dolgokat rossz indokok alapján teszik. Hiábavaló lenne azt követelni
az emberektől, hogy a jó dolgokat helyes indokok alapján tegyék. Ha ezzel próbálkoznak, a
társadalom alighanem megbénulna. A szervezőnek tudnia kell és el kell fogadnia, hogy a helyes
okokat csak azután viszik be a köztudatba - méghozzá erkölcsi racionalizálás formájában -, hogy a
jó célt, rossz indítékok alapján, elérték. Ezért nem szabad visszariadni a célok és indítékok néha
ordító ellentmondásától. Sőt! Egyenesen keresnie kell azokat a rossz indokokat, melyekkel jó célok
elérhetők. Hozzáértéssel, megfelelően mérlegelve, fel kell használnia az irracionalitást is a fejlődés,
vagyis egy racionálisabb világ megvalósításának érdekében.
A szervezőnek nyugodtan kell viselnie, ha pezsegnek, fortyognak körülötte az események, mert egy
mozgalom nem életképes, ha a logikája: "egyszerre csak egy ügy!" Számtalan indok van, hogy a
szervező egyszerre több ügyet is napirenden tartson. Csak így nyerhet meg sok embert a
mozgalomnak, vagyis csak így képes egy mozgalom növekedni. A másik indok, hogy egy
sokirányú tevékenységre képtelen szervezet, ha tartósan fenn is marad, léte inkább a tetszhalál
állapotának felel meg. Bármilyen szervezetről legyen szó, állandó cselekvésre, állandó akciókra
van szüksége. Ezek olyan fontosak a fennmaradásához, mint az ember számára a levegő.
Egy szervezőnek érzékelnie kell mindent, ami körülötte történik. Állandóan tanul, minden esemény
gazdagítja tapasztalatait. Észreveszi például, hogy ha egy buszon csak néhány szabad ülőhely van,
a felszállók lökdösődni, tolakodni fognak. Ha sok az üres hely, udvariasak, tapintatosak lesznek.
Ebből kiindulva meditálni kezd, hogy ha olyan világban élnénk, amelyben mindenki számára
nyitva állnak a lehetőségek, ez feltehetően előnyös változásra vezetne az emberek magatartásában.
Vagy lehet, hogy nem változna semmi? Így vizsgálva az életet és önmagát, megemésztve a
26