cva

legerkölcstelenebb, ha ilyenkor semmilyen eszközhöz sem nyúlunk. Ez az az emberfajta, amelyik
olyan vehemensen és militánsan vett részt a régi Népszövetség klasszikusan idealista vitáiban a
védekező és támadó fegyverekről, ezek szőrszálhasogató minősítéséről, miközben Hitler csendben
hozzálátott az ország "védelmi képességének" kiépítéséhez. A cselekvéstől való félelmükben olyan
etikához menekültek, amely annyira távol van az élettől és a politikától, hogy csak az angyalokra
alkalmazható.
Az elemzésnek a valós életben kell gyökereznie, abban a világban, amely körülvesz minket, nem
pedig egy álomvilágban, az óhajok világában. Az elkövetkező oldalak ezt szolgálják. Ha valaki
netán cinizmussal vádol egyik másik szabályt olvasva, az vagy nem ismeri az életet és a politikát,
vagy önmagának is hazudik, hogy másoknak nyugodtabb "lelkiismerettel" hazudhasson.
5. A cél és eszköz etikájának legfontosabb szabályai:
ESŐ SZABÁLY: Egy ügy cél-eszköz-rendszerének etikája iránti érdeklődésünk fordítva
arányos az üggyel kapcsolatos személyes érdekeltségünkkel.
Amikor érdekeinket a kérdés nem érinti, túlbuzog bennünk az erkölcsiség iránti fogékonyság.
Ahogy Rochefoucauld mondta: "Mindnyájunkban elég erő van ahhoz, hogy elviseljük mások
szerencsétlenségét." Az első szabálynak megfelelő párhuzamos tétel: A cél és eszköz etikája iránti
érdeklődésünk fordítva arányos a konfliktustól való távolságunkkal. És ez térben és időben is igaz.
MÁSODIK SZABÁLY: Az eszközök etikájával kapcsolatos álláspont függ attól a hatalmipolitikai
pozíciótól, amelyet az értékelők elfoglalnak.
Ha valaki a földalatti ellenállási mozgalom tagjaként aktívan harcolt a nácik ellen, a merénylet, a
terror, a vonat- és hídrobbantás, az emberrablás eszközeit kellett alkalmaznia. Számolnia kellett
azzal is, hogy a nácik ártatlan túszokat ölnek meg. Csak így volt lehetséges a fasiszták leverése.
Akik szemben álltak a náci megszállókkal, titkos hadseregként tekintettek az ellenállási
mozgalomra, amelynek tagjai önfeláldozó, hazafias idealisták, hihetetlenül bátrak, és hajlandók
életüket áldozni erkölcsi meggyőződésükért. A megszálló hatóságok számára viszont ezek az
emberek bűnözők, terroristák, gyilkosok, szabotőrök, merénylők voltak, akik fanatikusan hittek
abban, hogy a cél szentesíti az eszközt, és erkölcstelenségükben félrerúgták a háborúskodás
erkölcsi szabályait. Bármilyen idegen megszálló hasonlóan vélekedne az ellenállókról. Az ilyen
konfliktusokban azonban egyetlen vezetőt sem érdekel más, csak a győzelem. A győzelem - élet és
halál kérdése.
Számunkra a Függetlenségi Nyilatkozat dicsőséges dokumentum, amely az egyetemes emberi
jogokért áll ki. Az angolok szerint viszont tényeket durván meghamisít, és egy sor dologról hallgat.
A Nyilatkozat felsorolja azokat az érveket, amelyek hivatva vannak igazolni a Forradalom
jogosságát. Ott állnak azok az igazságtalanságok is, melyeket az amerikai telepesek szerint a britek
velük szemben elkövettek. Ugyanakkor egyetlen szót sem olvashatunk arról, hogy a Brit Birodalom
éhínség idején élelmet, járványok idején pedig gyógyszert szállított az amerikai gyarmatokra, az
indiánokkal és másokkal vívott háborúk idején pedig katonákat küldött a telepesek megsegítésére,
és egy sor más módon támogatta őket, hogy gyökeret eresszenek az idegen földön. Egy szó sem
volt arról, hogy az angol alsóházban rohamosan nőtt azok száma, akik szövetségesei és barátai
voltak a telepeseknek, és komoly esélye volt, hogy hamarosan törvényesen is rendezik a telepeseket
sújtó igazságtalanságokat.
Jefferson, Franklin és a többiek mind tiszteletre méltó, becsületes emberek voltak, de tudták, hogy a
Függetlenségi Nyilatkozat valójában hadüzenetet jelent. Tudták azt is, hogy ha a felsorolásba
azokat az előnyöket is beveszik, melyeket a brit anyaország támogatása jelentett, ez olyan
10