Rezumatele lucrărilor - Facultatea de Istorie şi Filosofie

Tódor Imre: Barát-ellenség megkülönböztetése
10
Doktori disszertációm Carl Schmitt politikai filozófiájával foglalkozik, aki a XX. század egyik
legismertebb, legtöbbet vitatott politikai filozófia teoretikusa. A ’20-as évek elején írt munkáival (A
politikai fogalma, Politikai teológia, Politikai romantika, Alkotmánytan) felforgatta az addigi
használatban levő politikaelméleteket, mintegy szakított azokkal. Egyrészt új fogalmat vezetett be a
közhasználatba – a politikait (dasPolitische) – mely által új színteret biztosított e tudománynak,
másodszor a politikai meghatározását, annak nem lényegi definíciójával, hanem kritériumával ragadja
meg, mely nem lehet más, mint a barát és ellenség megkülönböztetése. Nála a lényeg nem a barát és az
ellenség terminusaiban, hanem a megkülönböztetésben rejlik, ahogyan ő nevezi a döntésben (decízió). Ez
a meghozandó/meghozott döntés képezi a politikai lényegét, mely alól senki sem bújhat ki, ugyanis „ha
egy nép nem rendelkezik e megkülönböztetésre irányuló képességgel, vagy akarattal, akkor politikailag
megszűnik létezni”. Tehát ez a döntés szükségszerű, mely ugyanakkor szubjektív és a „semmiből
születik”.
Papp Levente: Tudat, intencionalitás és evolúciós funkció
Jelen előadásomban arra a kérdésre próbálok választ adni, hogy milyen funkciója lehet a
tudatosságnak (élmények, tapasztalat, szubjektivitás) evolúciós szempontból tekintve. Amellett érvelek,
hogy számtalan típusú intencionalitást különíthetünk el (származtatott, derrivált, másodlagos stb.) de az
eredeti, intrinzikus intencionalitás szükségszerűen feltételezi a fenomenális tudatosságot. Az élmények, a
kvália, a fenomenális tudat stb az elméhez nem pusztán, mint egy kísérő jelenség kapcsolódnak hozzá, az
állapotok szubjektív átélése egyben lehetőségfeltétele az intrinzikus intencionalitásnak. Vagyis nem
lehetséges eredeti, intrinzikus intencionalitás fenomenális tudatosság nélkül. Ha a tudat és az
intencionalitás ilyen módon szorosan összekapcsolódik, metafizikailag lehetetlen olyan entitás, amely
eredeti, intrinzikus intencionalitással bírna, miközben nélkülözné a szubjektiv élményszerűségek
sokszínűségét. Ez azonban azt is jelenti, hogy az olyan folyamatok és képességek, mint a megértés, a
szemantikai tartalmak léte mind igényli és feltételezi a fenomenális tudatot, amely ilyen vonatkozásban
szükségszerű feltétele az olyan emberi képességeknek, mint a normatív gondolkodás, a racionalitás, a
morális felelősség, a szabad akarat, a kreativitás, a flexibilitás stb.
Rusu Rowenna: Platón lélektana
Platón dualista volt a lélek felfogása, elgondolása szempontjából is. Hitt a lélek halhatatlanságában
és a lélekvándorlásban. A testet és a lelket két, egymástól különböző valaminek, de ugyanakkor egymásra
utaltnak tartotta, legalább is a fizikai halál pillanatáig. Lényegi és idealisztikus szempontból a lelket
mindenképp magasabb rendűnek, magasabb szférához tartozónak tekintette. A lélek halhatatlan,
önmagától mozgó, azaz a materiális, érzéki világtól lényegénél fogva különböző. Még mielőtt emberi
formát vett volna fel, az ideák világához tartozott, ahova a test pusztulása után vissza is fog térni, vagyis:
nem más, mint tiszta, romlatlan szubsztancia.
Összegzésként és gondolatébresztőként Platón Phaidón c. művéből idéznék, amelynek a lélekről
alkotott, mintegy végkövetkeztetésként ható összefoglalásával zárnám rövid ismertetőmet: Az istenihez, a
halhatatlanhoz, az észhez, az Egyhez, a megsemmisíthetetlenhez a leghasonlóbb a lélek.