akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d

nehézkes és nem elégít már ki korszerű igényeket. Egyre elengedhetetlenebbnek látszott a
kérdéssel való korszerű szembenézés, annál is inkább, mert 1900-tól kezdve öt német
akadémia szövetsége elkezdte közzétenni a latin nyelv kincsestárát, a Thesaurus Linguae
Latinaet, mely a kezdetektől a 8. századig, tehát a korai középkorig fogta át a latin nyelv
történetét.
2. Az UAI felkérésének előzményei
dc_145_10
Az a gondolat, hogy a Du Cange-féle glosszáriumot újfent ki kellene egészíteni, első ízben
1913-ban a Londoni Történészkongresszuson merült fel történész és jogász körökben. Ekkor
még az volt az elképzelés, hogy szerkesszenek egy történeti érdekű, történeti szempontokat
előtérbe helyező középkori latin műszótárat ( „un lexique des termes techniques du latin
médiéval”), de a háború a tervet hosszú időre elnapolta. Újabb felelevenítésére 1920-ban,
rögtön az Union Académique Internationale megalakulását követően került sor, amikor Henri
Pirenne belga gazdaságtörténész indítványozta, hogy az európai akadémiák működjenek
együtt a terv megvalósításában. Ekkor azonban már egy teljes latin szótár ( „dictionnaire
complet de la latinité médiéval”) létrehozását tűzték ki célul, ráadásul az 1921-1923-ban folyó
előkészítő tárgyalások során az is kikristályosodott, hogy filológiai szempontokat érvényesítő
szótár létrehozása a cél, tehát elsőrangú szemponttá váltak az orthográfiai kérdések, a kritikai
kiadások, ill. a kéziratokkal való összevetés a megbízhatatlan edíciók esetében. Az előzetes
tervek szerint a szótárnak csak a 6-11. század közti latin emlékeket kellett volna feldolgoznia
(„bas latinité”), s erre építették volna folytatásként az egyes országok és nemzetek a saját
területük latinságának lexikális földolgozását az ezredfordulótól, végül azonban a
feldolgozandó anyag a 800 és 1200 közötti időszak latinságára módosult. 1924-ben döntés
született a módszer kérdésében, mely szerint az anyag feldolgozását az egyes országok
akadémiáinak felügyelete alatt működő nemzeti bizottságok végzik, ezek munkáját pedig a
Párizsban székelő központi bizottság („Comité central”), központi iroda és a mellette működő
titkárság koordinálja. Jellemző módon a háborút követő években a kompetenciát az újonnan
meghúzott politikai határok szerint jelölték ki, a nemzeti érzékenység nagy szerepet kapott az
előzetes munkaprogramban. A szerkesztés elvi egységének érdekében döntöttek arról is, hogy
„Archivum Latinitatis Medii Aevi. Bulletin Du Cange” címen folyóiratot indít a központi
iroda, melynek olyasfajta szerepet szántak, mint az „Archiv für lateinische Lexikographie” a
Thesaurus Linguae Latinae mellett, vagy az „Ephemeris Épigraphique”-é a Corpus
Inscriptionum Latinarum esetében. A munka ezen döntéseknek megfelelően folyt egészen
1928-ig, amikor is felmerült annak az igénye, hogy az anyagot a reneszánsz koráig kellene
7