akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d

dc_145_10
erőfeszítésnek tűnhet. Annak hangsúlyozása ugyanis, hogy a szent elődök rendelkezéseit
ereklyék módjára akarja tiszteletben tartani, s a szövegek átmásolásában nem merészel „a
szóval visszaélni,” könnyen azt a gyanút ébresztheti, hogy az író leplezi valódi szándékait.
Annak megítélése tehát, hogy az idézett szöveg ma olvasható formájában pontosan mikor
keletkezett, meglehetősen nehéz, az látszik valószínűnek, hogy a Károly Róbert-kor „lángoló
retorikája” érződik rajta. 159 Ahhoz azonban kétség nem férhet, hogy a szöveg a magyar
középkor termékének tekinthető. Ha pedig így van, akkor csak az idézett arenga öt olyan
elemmel gazdagítja a magyarországi latinság szókincsét, melyek eddig ismert, megbízható
latin nyelvű forrásainkban nem fordulnak elő, vagyis afféle használati hapaxnak tekinthetők.
Vannak közöttük (akár görög eredetű) másutt is használt kifejezések (chilias, 160 elumbare, 161
insitio 162 ), a ’decursare’ pl. a ’decursio, decursus’ szóbokorba tartozik, ezekből logikus
elvonatkoztatással jött létre (hiperképzése Rammingernél is megvan). 163 A ’conbeare’ az
egyedüli, melyet talán maga a fogalmazó ( dictator) alkotott, de ez is szabályos képzésnek
köszönheti a létét. A stílus emelkedettsége mellett a szavak választékos megválasztása is arra
vall, hogy a szövegalkotás folyamata számos elemből tevődött össze, s ebben nem
elhanyagolható rész jutott a szóalkotásnak / -választásnak is.
10. A nyelv bővülésének szabálytalan lehetőségei
A nyelvi szókincs bővítése nem mindig függött szorosan a műveltségtől és a nyelvet
használó látókörétől. A 14. század második felétől már terjedelmes misszilis levelezés áll a
rendelkezésünkre, melynek egyik következménye, hogy igényesség és műveltség határán is
megoszlani látszik a lexikai adatállomány. A levélírók – főleg azok, akik mint az 1520-as
években Bátori István is, leveleiket a központi írásbeliség intézményein keresztül expediálták,
– általában persze tekintettel voltak a latin grammatika iskolai szabályaira és ususára,
időnként azonban találkozhatunk olyan darabokkal, melyek sajátos jelenségeket mutatnak fel.
Ilyen mindenesetre bizonnyal nem egyedi eset fordult elő 1522-ben a hunyadi
várnagyok, Bekes János és Szentimrei András levelet intéztek a földesurukhoz, Brandenburgi
Györgyhöz. Talán a címzett miatt érezte magát feszélyezve a levelet megíró jegyzó, talán csak
nyelvi leleményét akarta fitogtatni, mindensetre olyan műveleteket hajtott végre, melyenek az
eredményét nem tekinthetjük teljességgel a latinság legitim termékének. Először is a notárius
159 Almási, Felicián. Tóth, Felicián 20-32.
160 ThLL III,col.1008.
161 J. RAMMINGER, elumbo, in uő., Neul.Wortl.
162 ThLL VII, coll.1926-1927.
163 MKLSz III, p.32. J. RAMMINGER, decursito, in uő., Neul.Wortl.
69