akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d

dc_145_10
azonban eltér írásmódjában az 1404. évi oklevél írójának szóvégi ’m’-jeitől, abban
mindenesetre, hogy az utolsó lábat sor alá nyújtja. Ez a jelenség az 1404. évi oklevél írójának
tollából legföljebb akkor fordul elő, ha az átírt oklevelekben lévő szórványokat vagy általa
nem értett vagy helytelenül olvasott szavakat másolja (ilyen pl. közvetlenül a ’tabescam’ alatt
az ötödik sorban a problémás írásképű ’aquam’). A szóvégen sor alá húzott szárú ’m’ az egyre
kurzívabb jelleget öltő 15. századi magyarországi oklevélírásokban nem szokványos, a 13-14.
századiakban ugyanakkor bátran annak tekinthető. Ezt a szokást keverhette össze alkalmasint
a másoló/interpoláló a ’tabescant’ szóvégi ’t’ betűjével, így próbálván értelmessé tenni (vagy
legalábbis a mondattani helyére besorolni) az amúgy számára értelmetlennek látszó szót. Az
elírás annak a világos jele lehet, hogy az általa nem ismert szót javítási kísérlettel a régi
szövegből másolta, s ez legalábbis a 14. század közepéig, ha nem inkább a 13. századig viszi
vissza a szöveg korát. A ’tabes’ szóbokrának tagjai ( tabes, tabesco, tabidus, tabificus) nem
voltak közismertek a középkori Magyarországon, a hiteleshelyi vidéki írásbeliségben biztosan
nem. Leginkább a humanisták, s ennek hatására a kancelláriai latinisták kezdték őket
használni. Az mindenesetre szembetűnő, hogy a magyar ügyekben jól értesült és rendkívül
művelt Spalatói Tamás (fames sitisque tabescentia resoluti, 582), továbbá a Planctus szintén
széles körű ismeretekkel rendelkező ismeretlen szerzője (tabescentes putruerunt, 594; languit
fides, spes tabescit, 596) használták, utóbbi kedvelte is talán a kifejezést. Hogy jelen
szövegjavítási kísérlet mégiscsak megállhatja a helyét, azt mégis egy 1392-es, győri káptalan
által kibocsátott hiteleshelyi oklevél arengája támogathatja. Ennek a szövege ugyanis a
kiadásban legalább annyira romlottnak látszik, mint az interpolált 1235. évié, ugyanakkor
szövegezése több elemében hasonlít is rá. Az eredeti alapján javított szöveg így hangzik:
„Negocia presentis evi, que temporaliter seri dinoscuntur, temporum cursu tabescunt et
vanescunt et nequam oblivio a mentibus hominum mortalium evellit et consumpmit.” 157
Eszerint az ’oblivio-memoria’ típusú arenga-formulák között a formulagyűjteményekben
szerepelhetett egy ’tabescunt – evanescunt / delitescant’ forma, de ennek az első tagja nem
mindenki számára volt/lehett közismert szó. 158
Az oklevélben olvasható, Szt. István egyházalapító tevékenységére emlékező történeti
távlatok hasonlítanak a beregi egyezmény (1233) bevezetőjére, az az erőltetett magyarázat
azonban, mellyel az átírás tényét szándékszik az író alátámasztani, tevékenységét legitimáló
157 Df 201922. Házi Jenő közlése katasztrofálisan rossz, indokolatlanul (láthatólag a szöveget nem értve) az ’evi’
genitivusi alakot egybeírja a ’que’ (=quae) vonatkozó névmással, mintha tapadó partikula lenne, majd kiegészíti
a ’seri’ inf. imperf. passivit ’seri[es]’-re, ezt követően a ’dinoscuntur’ alakot meg ’sic’-eli, ld. Sopron tört. I/1,
240. Ld. még LLMAeH III, 61-62 (s.v. deliteo, delitesco).
158 Kurcz, Arenga 326-327.
68