akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d

lassanként elfogyott, a középkori latinságé nagyjából arányait tekintve változatlan maradt. A
középkor végére nézve igen megszívlelendő jelenséget mutat az a becslés, mely a nemzeti
nyelvek rohamos előretörésének ellenére is a középkor végére a latin írásbeliség termékeinek
arányát a nemzeti nyelvekének a tízszeresére teszi. 2 A belátás ezek után egyszerű volt és
vállalható: a középkori és humanista latin az antik latinság szerves fejleménye, a latin nyelv
történetének (két e gymástól bizonyos határok mentén elkülönülő) zárófejezete. Fontos
felismerés volt az is, hogy a korszak nyelvi emlékeivel való foglalkozás latin filológiai
képzettséget tételez fel. Ez a fajta képzettség azonban mindaddig nem számított
különlegesnek, tehát nem kellett hangsúlyozni, amíg a 19. század végén az egyre
specializálódó szaktudományok rendszerében végleg elvált egymástól a régi korokkal
foglalkozó két tudományág: a történetkutatás és a (klasszikus) filológia. Mivel a vázolt
fejlődés során a normalizáló tendenciák rendre visszatérítették a nyelvet az antik alapokhoz, a
grammatika valójában változatlan maradt, alapvetően a vulgáris latin fejlődési irányait és
jelenségeit szintetizáló kései latinra orientálódott, s a szintaxis maga is csak tulajdonképpen
jelentéktelennek tekinthető módosulásokat szenvedett. A valóban – már a kortársaknak is –
feltűnő változást a lexikai anyag tetemes bővülése jelentette, ez vetette fel egyre követelőbben
egy megbízható és könnyen használható szótárnak az igényét.
Az első, aki a középkor (aetas media) és a saját korát közvetlenül megelőző időszak
(aetas infima) latinságát már történeti távlatból igyekezett glosszáriumba rendezni, s ezzel
felbecsülhetetlen segédeszközt készített a korszak jobb megismerése érdekében, Charles du
Fresne, Sieur Du Cange (1610 -1688) volt. Du Cange szótára eredetileg 1678-ban látott
először napvilágot három kötetben Glossarium mediae et infimae Latinitatis címen, de
másfélszáz esztendő elmúltával szükségessé vált kibővítése, melynek közzétételére hét
kötetben G. A. L. Henschel szerkesztésében 1840-1850 között került sor, majd több kiadás
után ennek az átdolgozása is elkerülhetetlenné vált, s így született meg ötödik kiadás gyanánt
1883-1885 között Léopold Favre gondozásában a legendás tíz kötetes párizsi kiadás,
melynek a használhatóságát mi sem bizonyíthatná jobban, mint az a tény, hogy 1954-ben a
grazi Akademische Druck- und Verlagsanstalt fotomechanikus utánnyomatot készített róla
annak ellenére, hogy időközben komoly nemzetközi erőfeszítések történtek egy korszerű
középkori latin szótár létrehozására. A strasbourgi Charles Schmidt Petit supplément-ja 1906-
ban ismét csak jelzés volt arra, hogy a renovációs munkálatok ellenére a klasszikus
glosszárium mind rendszere, mind forráskezelő technikája miatt gyorsan avul, használata
2 Sprandel, Gesellschaft 107-120, 244-258.
dc_145_10
6