akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d
akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d
dc_145_10 értekezett a Névtelen Jegyző forrásairól, s egyebek között a következőket írta: „Hogy milyen forrásokat használt írásához, nyilvánvalóan maga árulja el a következő szavakkal: ’Különböző történetírók hagyományai szerint az isteni kegyelem segítségére hagyatkozva stb.,’ azt azonban, hogy kik is ezek, ha ugyan egyáltalán a történetírók közül valók voltak, elhallgatja. A n(agy nevű) Bél Mátyás azt gyanítja, hogy ő (ti. Anonymus) orosz (történet)írókat ért rajta. Azonban tartok tőle, hogy abban a korban a mieink semmit nem tudtak azokról (ti. az oroszokról), vagy, ha tudtak is valamit, kétséges, vajon ismerték-e azoknak a nyelvét azok, akiket a mű ezen részeihez felhasználhattak volna. Bizonyos, hogy az orosz történetírók munkáikat anyanyelvükön írták, ezek közül néhányat a neves Herberstein, - úgy vélem, - feltehetőleg elsőként fordított latinra, mígnem ebben a században a pétervári akadémia vállakozott arra, hogy jelentős részüket németre fordíttatja. Oly távol áll Anonymustól, hogy ezekkel egybehangozzék, hogy a lehető leginkább láthatólag le is mond róluk, amit később majd ki is fogok fejteni. Ezért úgy vélem, ő ősrégi krónikákat tart szem előtt, akár ha külföldiek lettek légyen is, amilyenek láthatólag a Metzi Évkönyvek voltak, melyekből szinte szó szerint kiírja mindazt, amit Liutratus vercelli püspökről mesél el; vagy ha inkább hazaiak, olyanok, amilyeneket a tárnokok ispánjánál – nem pedig mesterénél, ahogyan Bél szeretné, s amit én mindenképpen megkülönböztetek – őriztek az oklevelek tanúsága szerint. Idézek néhányat. Albert király abban az oklevelében, melyben sorra veszi Garai László macsói bán érdemeit, a következő szavakat írja: ’Hogy az ellenségen (ti. a törökökön) dicsőséges győzelmet aratott, az a mi elődünknek az (oklev elekben) írott történetei (litterales historiae) által örök emlékezetül hagyatván bizonyosan tudott dolog.’ Világosabban lehet következtetni erre II. Ulászló 1508. évi okleveléből, mellyel Pethő Jánosra bízza gyermekeit, Lajost és Annát, az ősei által a király iránt állhatatosan megtartott hűség okán azt mondja: ’Ennek a dolognak igen bőbeszédű tanúbizonyságai a magyar királyoknak az Évkönyvei (libri Annales) maguk is, melyekben igen nagy szorgalommal és nagy fokú hitelességgel minden idők történéseit összeírták.’ De ezek a királyoknak, és nem a korábbi fejedelmeknek a korára vonatkoznak; én bizony úgy gyanítom, hogy Béla Jegyzője ezekből (az Évkönyvekből) meríthette azon dolgokat, melyekkel kapcsolatban világosan megmondja, hogy a királyokról elő fogja adni őket. Innét merítettnek tűnhetnek bizonnyal azon dolgok is, amik Szt. István s talán Géza fejedelem korát illetik. Mivel ugyanis ők előszeretettel támaszkodtak azon külföldiek segítségére, akik a vallással együtt elsőként honosították meg az irodalmat/írásbeliséget is, könnyen meglehet, hogy ezek tanácsára és szorgalmazására kezdték összeállítani a honi történelmet és őrizni azt a tárnoki házban, vagyis a királyi kincstárban. De hogy a régi fejedelmek történetét (szerzőnk) honnét meríthette, egyáltalán nem tudom. Hogy 54
dc_145_10 azonban a történelem olyan részletességgel lett volna kifejtve az Évkönyvekben, - ha ugyan abban az időben voltak egyáltalán ilyen könyvei a mieinknek, - bármennyire szeretném is, nem vesz rá a lélek, hogy elhiggyem. Azt gyanítani, - Bél láthatólag ezen az állásponton van, - hogy a Jegyző a Zoltán (fejedelem) alatt összeállított emlékeztető könyvekből (libri memoriales) merítette állításait, puszta vélelem csupán, sem az ésszerűség nem támasztja alá, sem nem is valószínű.” Lapalji jegyzetében még gyorsan hozzátette: „Ezekből kifolyólag cáfolom, hogy a mieink Krónikája ezekből az Évkönyvekből fajzott volna el, mivel azokról, akik a Pethök családjából nevet szereztek maguknak, semmi sem található (ti. az Évkönyvekben, vagyis a krónikákban). Talán Pethö Gergely ezért is szőtt nem keveset Magyar Krónikájába. Van ugyanis itt egynéhány dolog, amit a többi elhallgat.” 116 Tudományos történetírásunk egyik alapítóját a (nem ok nélkül) hosszan idézett helyen az érvelés heve nem csak nyelvileg (ob constantem in regis fidem ab eius maioribus servatam) ragadta el, nem csak az évszámot írta el egy esztendővel, de feltehetőleg alaposan félre is értette forrásainak egyikét-másikát, Albert király oklevelét mindenképpen. Ott ugyanis a hivatkozásban ( eiusdem praedecessoris nostri litteralibus historiis aeternae memoriae traditum) aligha vitatható módon nem valamiféle történeti munkára, hanem a középkori magyarországi adományleveleknek nyugati társaiktól éppen elbeszélő bőbeszédűségükben különböző narratióira történik utalás, melyekben rendszerint az adományos érdemeit foglalták össze, gyakorta az ősökre visszatekintő hatállyal. 117 Másik hivatkozását maga is világosabb bizonyítéknak tartotta, bővebben is idézett belőle, de hogy a szövegösszefüggésből kiragadott részt pontosan érthette-e, itt sem egyértelmű. Arról mindenesetre meg volt győződve, hogy a tárnoki házban őrzött ’libri annales’ kifejezése alatt egy történeti munkát, régi krónikát kellene érteni, ennek folytán látszólag méltán adott hangot kétkedésének, miután a fennmaradt latin nyelvű történeti munkákban (Budai-, Dubnici-, Thuróczy-krónika, Bonfini Tizedei stb.) valóban hiába is kereste, nem találhatta nyomát sem a Gersei Pethőknek, lévén, azok nem is szerepeltek ezekben a művekben. Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy nem ébredt gyanú a kritikai módszeréről méltán híres Prayban a szöveg értelmezését illetően. Jelenlegi tudásunk szerint azonban ő volt az első, aki a Gersei Pethők nevezetes címereslevelét forrásként bevonta a történeti irodalomba és érvelésbe, s amint az a fentebbiekből kiderül, ő a régi, az idők során elkallódott évkönyvirodalom kétségtelen bizonyítékát olvasta ki belőle. Értelemzését a későbbi forráskritika nem igazolta, de a jezsuita történetíró érdeklődésének így sem lebecsülendő a jelentősége: napfényre hozott egy fontos 116 Pray, Dissertationes 74. 117 A narratio-kérdés legutóbbi összegzése: Zsoldos, Kárászi 385-407. 55
- Page 3 and 4: dc_145_10 “Összefoglalásként k
- Page 5 and 6: Bevezető I. A Magyarországi Köz
- Page 7 and 8: nehézkes és nem elégít már ki
- Page 9 and 10: dc_145_10 az akadémiai pályázato
- Page 11 and 12: dc_145_10 műhelyét Budapesttől P
- Page 13 and 14: Gáldi László a szójegyzékeknek
- Page 15 and 16: 1934-1935-ös Medieval Latin Word-L
- Page 17 and 18: Ezen előzmények után elódázhat
- Page 19 and 20: utolérték az új Du Cange aktuál
- Page 21 and 22: feltárása jelent. Ezt szolgálja
- Page 23 and 24: helyzetre, hogy 1472-ig a humanista
- Page 25 and 26: Velencéből Magyarországon át Ko
- Page 27 and 28: dc_145_10 meglepő tehát, hogy a h
- Page 29 and 30: Két eset azonban mégis elgondolko
- Page 31 and 32: dc_145_10 Heliodorushoz intézett l
- Page 33 and 34: dc_145_10 Ettől a ponttól Schumac
- Page 35 and 36: quod et factum est.” (764; 209. c
- Page 37 and 38: 5. Az egyedi használatú szavak dc
- Page 39 and 40: használta azt 74 , ellentéte, a
- Page 41 and 42: már rég kiderült, hogy ezek nagy
- Page 43 and 44: megvizsgáljuk, akkor azt tapasztal
- Page 45 and 46: dc_145_10 vepres silvasque et lucos
- Page 47 and 48: dc_145_10 italicizmusoktól, s ebb
- Page 49 and 50: századra valóságos műnyelvvé v
- Page 51 and 52: Ennek ellenére tanulságos a szab
- Page 53: kezelték a Szótárba foglalt hera
- Page 57 and 58: dc_145_10 A címerbővítő oklevé
- Page 59 and 60: dc_145_10 omni prorsus thezauro omn
- Page 61 and 62: dc_145_10 darabjaként vették szá
- Page 63 and 64: A ház részeinek megnevezése ugya
- Page 65 and 66: felbukkanása is arra vall, hogy ez
- Page 67 and 68: fogadná el, a diplomatika ennél
- Page 69 and 70: dc_145_10 erőfeszítésnek tűnhet
- Page 71 and 72: dc_145_10 tulajdonnévi eredetű me
- Page 73 and 74: dc_145_10 Constantinopolitanus impe
- Page 75 and 76: Bugat: 1274 Vasi Szle 1979 p.365. K
- Page 77 and 78: Béla felvidéki gyűjtéseiből tu
- Page 79 and 80: dc_145_10 határai között összes
- Page 81 and 82: dc_145_10 megbízhatóságának ell
- Page 83 and 84: külön a saját munkámhoz készí
- Page 85 and 86: Praefatio / Előszó: Vol. I p. V-I
- Page 87 and 88: információs rendszerei. (Historia
- Page 89 and 90: dc_145_10 Bourgain - Hubert, Le Lat
- Page 91 and 92: dc_145_10 Déri Balázs: A „Tekin
- Page 93 and 94: Budapestini MCMXCVII. Fehértói, H
- Page 95 and 96: Budapest 1993, 41-44. dc_145_10 Haj
- Page 97 and 98: dc_145_10 Szentpétery Imre szület
- Page 99 and 100: index. Edd. Margarita Kulcsár et P
- Page 101 and 102: dc_145_10 Mantello - Rigg, Medieval
- Page 103 and 104: dc_145_10 Norberg, Manuale Norberg,
dc_145_10<br />
azonban a történelem olyan részletességgel lett volna kifejtve az Évkönyvekben, - ha ugyan<br />
abban az időben voltak egyáltalán ilyen könyvei a mieinknek, - bármennyire szeretném is,<br />
nem vesz rá a lélek, hogy elhiggyem. Azt gyanítani, - Bél láthatólag ezen az állásponton van,<br />
- hogy a Jegyző a Zoltán (fejedelem) alatt összeállított emlékeztető könyvekből (libri<br />
memoriales) merítette állításait, puszta vélelem csupán, sem az ésszerűség nem támasztja alá,<br />
sem nem is valószínű.” Lapalji jegyzetében még gyorsan hozzátette: „Ezekből kifolyólag<br />
cáfolom, hogy a mieink Krónikája ezekből az Évkönyvekből fajzott volna el, mivel azokról,<br />
akik a Pethök családjából nevet szereztek maguknak, semmi sem található (ti. az<br />
Évkönyvekben, vagyis a krónikákban). Talán Pethö Gergely ezért is szőtt nem keveset<br />
Magyar Krónikájába. Van ugyanis itt egynéhány dolog, amit a többi elhallgat.” 116<br />
Tudományos történetírásunk egyik alapítóját a (nem ok nélkül) hosszan idézett helyen az<br />
érvelés heve nem csak nyelvileg (ob constantem in regis fidem ab eius maioribus servatam)<br />
rag<strong>ad</strong>ta el, nem csak az évszámot írta el egy esztendővel, de feltehetőleg alaposan félre is<br />
értette forrásainak egyikét-másikát, Albert király oklevelét mindenképpen. Ott ugyanis a<br />
hivatkozásban ( eiusdem praedecessoris nostri litteralibus historiis aeternae memoriae<br />
tr<strong>ad</strong>itum) aligha vitatható módon nem valamiféle történeti munkára, hanem a középkori<br />
magyarországi <strong>ad</strong>ományleveleknek nyugati társaiktól éppen elbeszélő bőbeszédűségükben<br />
különböző narratióira történik utalás, melyekben rendszerint az <strong>ad</strong>ományos érdemeit<br />
foglalták össze, gyakorta az ősökre visszatekintő hatállyal. 117 Másik hivatkozását maga is<br />
világosabb bizonyítéknak tartotta, bővebben is idézett belőle, de hogy a szövegösszefüggésből<br />
kirag<strong>ad</strong>ott részt pontosan érthette-e, itt sem egyértelmű. Arról mindenesetre meg volt<br />
győződve, hogy a tárnoki házban őrzött ’libri annales’ kifejezése alatt egy történeti munkát,<br />
régi krónikát kellene érteni, ennek folytán látszólag méltán <strong>ad</strong>ott hangot kétkedésének, miután<br />
a fennmar<strong>ad</strong>t latin nyelvű történeti munkákban (Budai-, Dubnici-, Thuróczy-krónika, Bonfini<br />
Tizedei stb.) valóban hiába is kereste, nem találhatta nyomát sem a Gersei Pethőknek, lévén,<br />
azok nem is szerepeltek ezekben a művekben. Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy nem<br />
ébredt gyanú a kritikai módszeréről méltán híres Prayban a szöveg értelmezését illetően.<br />
Jelenlegi tudásunk szerint azonban ő volt az első, aki a Gersei Pethők nevezetes<br />
címereslevelét forrásként bevonta a történeti irodalomba és érvelésbe, s amint az a<br />
fentebbiekből kiderül, ő a régi, az idők során elkallódott évkönyvirodalom kétségtelen<br />
bizonyítékát olvasta ki belőle. Értelemzését a későbbi forráskritika nem igazolta, de a jezsuita<br />
történetíró érdeklődésének így sem lebecsülendő a jelentősége: napfényre hozott egy fontos<br />
116 Pray, Dissertationes 74.<br />
117 A narratio-kérdés legutóbbi összegzése: Zsoldos, Kárászi 385-407.<br />
55
Change language