akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d

akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d

real.d.mtak.hu
from real.d.mtak.hu More from this publisher
06.01.2013 Views

kiválósága és fölöttébb választékos művei révén bárhol a világon nemesnek tekintenék … Amiként művei is tökéletesen tanúskodnak emellett, ezt az ANTONIUSt a halhatatlanság munkálójává, derék költővé, választékos történetíróvá és kiváló szónokká nyilvánítjuk, minősítjük és hírdetjük …” Mindkét szöveghagyomány egyaránt kései, ennek ellenére a enti állítást, hogy ti. a heraldika szaknyelvét, mely filológiai tekintetben hovatovább szűz területnek tekinthető, legkésőbb a Jagelló királyok, de talán már Hunyadi Mátyás uralkodásától fogva erős humanista hatások érték. dc_145_10 A heraldikai emlékanyag nyelvi tekintetben különleges csoportot képez a magyarországi latin nyelvhasználatban, ha beszélt nyelvről lenne szó, akár csoport- vagy rétegnyelvnek is tekinthetnénk. Ennek az oka első sorban is az, hogy az átlagos és a beszélt nyelvvel szoros szimbiózisban élő és a mindennapok szóhasználatára orientált hivatali nyelvhasználathoz képest különös hatások érték külföldről is. Nem nagyon tekinthető véletlennek, hogy a címertan szöveges forrásai éppen egy a Nápolyi Királyságon keresztül Franciaországból érkezett dinasztia, az Anjouk idején jelennek meg, s a címerek uralkodói osztogatásának szokása valójában a külföldön sokat utazó és hosszú ideig tartózkodó Zsigmond uralkodása idejétől terjed el nagy mértékben, ezzel a jelenséggel egyenes arányban természetesen a címereslevelek száma is megnövekszik. Zsigmondtól fogva a magyar uralkodók időnként maguk is adtak címert külföldieknek – Mátyás pl. egy pápai legátusnak, vagy II. Ulászló éppen a történetíró Antonio Bonfininek, – az sem egyedülálló eset azonban, hogy magyar adományos nyert címert vagy legalább címerbővítést külföldi uralkodótól 111 . A nyelvi csatornák tehát megfelelő áramlást biztosítottak a kifejezési formáknak, fordulatoknak és szavaknák. A műfaj másik fontos nyelvi élénkítő tényezője az, hogy a címerleírásokban gyakorta olyan tárgyakat, jelenségeket és fogalmakat kellett leírni a nyelv eszközeivel, melyek a hétköznapi életben ill. a természetben nem, vagy csak nagyon ritkán fordultak elő, nyelvi megformálásukhoz különleges találékonyságra vagy éppen a címertan szaknyelvi terminológiájának alapos ismeretére volt szükség. E két tényező hatása aligha értékelhető alul a latin nyelvfejlődésre, még akkor sem, ha alapvetően csak a lexikai alapokat érintették, a szintaxist, stilisztikát stb. nyilván nem. Az utóbbi nehézséget, hogy ti. különleges tárgyakat vagy jelenségeket írjanak le szavakkal, az újkor idején majd egyszerűen úgy oldották meg, hogy, amennyiben a görög nyelvből ismeretes volt megfelelő jelentésű szó, azt egyszerűen kölcsönszóként latin alakban használták fel. Hogy a címertan kutatói hűvös érdektelenséggel 111 Erre különösen jó példa Gara Miklósé, aki 1416-ban egy napon nyert armálist Párizsban VI. Károly francia királytól és Zsigmont, ld. Takács, Sigismundus 406-408 (Marta Melniková és Jékely Zsombor szócikke). A katalógus többi heraldikai cikke is tanulságos az elmondottakkal kapcsolatban. 52

kezelték a Szótárba foglalt heraldikai szókincset, többek között – talán – annak is tudható be, hogy az esetek többségében elmaradt a vonatkozó szavak és kifejezések markáns minősítése (pl. herald.), s ilymódon a szaknyelvi jelleg csak akkor derül ki, ha a forrásidézet Fejérpataky László és Áldásy Antal három kötetes címereslevél-korpuszából származik ( Mon.herald.), akkor nem, ha általános gyűjtőkörű forráskiadványból. A címertani terminológia elsikkadásának jó példája Tétényi Imre fia Péter, budai alvárnagy ( vicecastellanus) armálisának esete. A címernyerő Tétényi Miklós fia András rokonával együtt nemességük új jelvényét 1405-ben Zsigmond királytól nyerték érdemeik elismeréseként. Zsigmond király oklevele ugyan eredeti formában is korunkra maradt a Kapy család levéltárában 112 , a történeti kutatás számára azonban nem ez a szöveg, hanem ennek egy késői hibás másolata jelentette az alapot a vuzsgálódáshoz. A családi levéltárak ugyanis a 20. század kezdetéig rendszerint a leszármazottak magántulajdonában voltak, a családi birtokon álló kastély vagy kúria erre berendezett helyiségében elhelyezve, kutatásukat rendkívül megnehezítette a tulajdonos készségének biztosítása és az utazás. 113 Ezért is volt óriási jelentősége azoknak a már korán a budapesti Egyetemi Könyvtár kézirattárába került jezsuita másolatgyűjteményeknek, melyeket Hevenessy Gábortól kezdve Kaprinay Istvánon keresztül Pray Györgyig számosan folyamatosan gyarapítottak, s egy helyben voltak kevés nehézség árán kutathatóak. Egyik ilyen gyűjteményből, a Collectio Kaprinayianaból hozta azt napvilágra Bartal György nevezetes Commentariuma, majd bekerült Katona Historia criticajába, Fejér György korpuszába, Wágner Károly sárosi diplomatariumába is. Végül a Szótár szócikkírója innét idézte az armálist egy egyedi előfordulású szó, a ’barada, -ae f.’ dokumentálására. 114 A szó ugyan nehezen magyarázható, sem megfelelő etimon, sem más magyarázat nem támasztja alá, a szövegkörnyezet mindenesetre magyarázza a szócikkben megadott jelentést. A heraldikai irodalom és forráskiadványok egyszerű áttekintése során azonban gyorsan kiderült, hogy az alak régi, rossz olvasatnak köszönheti a létét, mert azt ’bandum’-nak kell olvasni, ami a heraldika szaknyelvében teljesen bevett szónak számít. 115 Ebből persze az is következik, hogy a valódi hapax ’barada’ immár törlendő, s helyette a ’bandum’ veendő el. Az elmondottakkal kapcsolatban további fontos tanulságokkal szolgál Gersei Pethő János címereslevele. Pray György egy 1775-ben napvilágot látott munkájában hosszan 112 Dl 64122. 113 Amikor Nyáry Albert az eredeti oklevél alapján újra közölte a szöveget, a szóban forgó armális még a Kapy család Kapivári levéltárában volt Fasc. III. Nr. 9. jelzet alatt. Nyáry, Heraldika 229. 114 Zsigm.oklt. II,3798. 115 Ld. Supplementum s.v. dc_145_10 53

kiválósága és fölöttébb választékos művei révén bárhol a világon nemesnek tekintenék<br />

… Amiként művei is tökéletesen tanúskodnak emellett, ezt az ANTONIUSt a<br />

halhatatlanság munkálójává, derék költővé, választékos történetíróvá és kiváló szónokká<br />

nyilvánítjuk, minősítjük és hírdetjük …”<br />

Mindkét szöveghagyomány egyaránt kései, ennek ellenére a enti állítást, hogy ti. a heraldika<br />

szaknyelvét, mely filológiai tekintetben hovatovább szűz területnek tekinthető, legkésőbb a<br />

Jagelló királyok, de talán már Huny<strong>ad</strong>i Mátyás uralkodásától fogva erős humanista hatások<br />

érték.<br />

dc_145_10<br />

A heraldikai emlékanyag nyelvi tekintetben különleges csoportot képez a<br />

magyarországi latin nyelvhasználatban, ha beszélt nyelvről lenne szó, akár csoport- vagy<br />

rétegnyelvnek is tekinthetnénk. Ennek az oka első sorban is az, hogy az átlagos és a beszélt<br />

nyelvvel szoros szimbiózisban élő és a mindennapok szóhasználatára orientált hivatali<br />

nyelvhasználathoz képest különös hatások érték külföldről is. Nem nagyon tekinthető<br />

véletlennek, hogy a címertan szöveges forrásai éppen egy a Nápolyi Királyságon keresztül<br />

Franciaországból érkezett dinasztia, az Anjouk idején jelennek meg, s a címerek uralkodói<br />

osztogatásának szokása valójában a külföldön sokat utazó és hosszú ideig tartózkodó<br />

Zsigmond uralkodása idejétől terjed el nagy mértékben, ezzel a jelenséggel egyenes arányban<br />

természetesen a címereslevelek száma is megnövekszik. Zsigmondtól fogva a magyar<br />

uralkodók időnként maguk is <strong>ad</strong>tak címert külföldieknek – Mátyás pl. egy pápai legátusnak,<br />

vagy II. Ulászló éppen a történetíró Antonio Bonfininek, – az sem egyedülálló eset azonban,<br />

hogy magyar <strong>ad</strong>ományos nyert címert vagy legalább címerbővítést külföldi uralkodótól 111 . A<br />

nyelvi csatornák tehát megfelelő áramlást biztosítottak a kifejezési formáknak, fordulatoknak<br />

és szavaknák. A műfaj másik fontos nyelvi élénkítő tényezője az, hogy a címerleírásokban<br />

gyakorta olyan tárgyakat, jelenségeket és fogalmakat kellett leírni a nyelv eszközeivel,<br />

melyek a hétköznapi életben ill. a természetben nem, vagy csak nagyon ritkán fordultak elő,<br />

nyelvi megformálásukhoz különleges találékonyságra vagy éppen a címertan szaknyelvi<br />

terminológiájának alapos ismeretére volt szükség. E két tényező hatása aligha értékelhető alul<br />

a latin nyelvfejlődésre, még akkor sem, ha alapvetően csak a lexikai alapokat érintették, a<br />

szintaxist, stilisztikát stb. nyilván nem. Az utóbbi nehézséget, hogy ti. különleges tárgyakat<br />

vagy jelenségeket írjanak le szavakkal, az újkor idején majd egyszerűen úgy oldották meg,<br />

hogy, amennyiben a görög nyelvből ismeretes volt megfelelő jelentésű szó, azt egyszerűen<br />

kölcsönszóként latin alakban használták fel. Hogy a címertan kutatói hűvös érdektelenséggel<br />

111 Erre különösen jó példa Gara Miklósé, aki 1416-ban egy napon nyert armálist Párizsban VI. Károly francia<br />

királytól és Zsigmont, ld. Takács, Sigismundus 406-408 (Marta Melniková és Jékely Zsombor szócikke). A<br />

katalógus többi heraldikai cikke is tanulságos az elmondottakkal kapcsolatban.<br />

52

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!