akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d

meghaladja a 200-at.
6. A nyelvi igényesség szintjei
Pajorin Klára kutatásai nyomán megerősödött tehát az a megfigyelés, mely határt húz
az esztétikailag magas színvonalú humanista és egyszerűen csak igényes kancelláriai latinitás
között. Azt persze nem téveszthetjük szem elől, hogy az itáliai humanizmus maga is a
szentszéki kancelláriából nőtte ki magát. Továbbá azt sem, hogy Bonfini esztétikai
igényessége és tartalmi önállótlansága éppen fordított arányban áll Vitéz gondolati
eredetiségével, s az is megszívlelendő, hogy Vitéz kimért, tiszta fogalmazása milyen messze
áll Thuróczinak néha az értelmezhetetlenségig tudálékos, „barokkos” fogalmazataitól. Hogy
mindezt világosabban lássuk érdemes az alábbi történetet szemrevételezni.
Abban ugyan továbbra is igazat kell adnom Engel Pál fentebb idézett szavainak, hogy
saját történelmünk szegénységének egyik szomorú jele, hogy a történéseket csak egyféle
beállításban ismerjük. Ha nem is az országos történetre vonatkozólag, inkább az exemplum és
a mirákulum határán mozogva is, mégiscsak rendelkezünk egy rövid elbeszéléssel, amit
három különböző, feltehetőleg részben egymásra, részben szóbeli forrásokra támaszkodó író
is lejegyzett, három különböző stílus alkalmazásával. 91 A történetet több feljegyzésben
ismerjük. Bonfini közvetlen forrása minden bizonnyal Thuróczy János 1487-ben megjelent
Krónikája (IV,17 ) volt, máig nem teljesen tisztázott azonban a viszony Thuróczy és az
obszerváns ferences prédikáció-szerzõ, Temesvári Pelbárt lejegyzése között, Laskai Osvát
történetéről nem is beszélve. Temesvári maga is hivatkozott külföldi párhuzamokra, így
kétségtelen, hogy a történet alapját a nemzetközi legenda-folklór közkincse képezte. 92 A
három lejegyzés mindenesetre tanulságos a háromféle nyelvi szint (human ista, középkori
kancelláriai vagy értekezõ, középkori kolostori) összevetésére, a körülötte kialakult vita pedig
módszertanilag érdekes.
Temesvári Pelbárt verziója (Stellarium, lib. XII, pars II, art. 1):
Sed quoniam manus Domini non est abbreviata, his etiam nostris temporibus certa
acciderunt miracula ad id fidem facientia. Nimirum fidedignis viris, qui affuerunt et
viderunt, referentibus didici, quod cum ad partes Transalpinas imperator Sigismundus
bellando accessisset, contigit inibi quendam militem cecidisse. Post multos autem annos
cum iterato idem imperator partes ad illas cum exercitu accessisset, ecce omnibus
audientibus vox quasi fletus scilicet ac lugubris sibillationis cepit insonare. Cumque
cuncti, quidnam foret, mirarentur, de mandato imperatoris ceperunt inquirere inter
91 Tímár, A levágott fej 317-319.
92 Mályusz, Commentarii II/2, 269-271.
dc_145_10
44