akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d

Velencéből Magyarországon át Konstantinápolyba utazó szerzetes, bizonyos Cerbanus volt
az, aki a pásztói monostorban talált görög kódexekből egyes részeket a 12. század közepén
latinra fordított. Cerbanust követően a 13. század elején apátkodott Zircen az a Limoge-i
János, aki ugyan később visszatért hazájába, de itteni apátsága idején állított össze egy rövid
ars dictaminist, mely a retorikai irodalom egyetlen terméke a magyar középkorból
(fennmaradt kódexe később Petrarca tulajdonában volt). Külföldiek voltak a Iulianus
domonkos szerzetes keleti kutatóútjáról beszámolót író Riccardus és a skolasztikus latinság
legkorábbi magyarországi képviselője, a pápai legátus kíséretében hazánkba érkezett Rogerius
mester is. 36 Bizonyosnak látszik az is, hogy a sajátos sorsú kéziratban korunkra maradt
Margit-jegyzőkönyv írója is itáliai jegyző lehetett a szentséget vizsgáló pápai biztosok
mellett. Az 1350-es években járt Nagy Lajos udvarában sajátos diplomáciai megbízással
Mügelni Henrik osztrák mesterdalnok, aki nem csak németre fordított egy régi magyar
krónikát (ismeretes, hogy a 12. század végi szintézis zárórészei csak az ő német fordításában
ismertek), de elkezdte egy latin nyelvű rímes krónika megfogalmazását is. Az pedig széles
körben ismert tény, hogy Mátyás udvarában számos itáliai író alkotott, közülük feldolgozásra
kerültek a latin szótár anyagában Galeotto Marzio, Petrus Ransanus és Antonio Bonfini, majd
a Jagelló korból a morva Stephanus Taurinus szövegei. Kérdés persze, hogy a lista nem lenne-
e teljesebb pl. Lorenzo de Monacis kiseposzával, melyet a későbbi magyar szintézis szerzője
is bőven kiaknázott az Anjou-kor végére vonatkozóan.
Ezen szerzők száma látszatra alacsonynak tűnik, szótárban való reprezentáltságuk
azonban nagyon magas. Ezt egyrészt különös szóhasználatuk (pl. Szt. Gellért), másrészt
munkájuk óriási terjedelme és szemlélete indokolják (pl. Bonfini) . Szt. Gellért különösen
találékony, a korabeli irodalomban teljességgel egyedi nyelvhasználatával szembeötlő,
Bonfini ugyanakkor munkája tartalmában ugyan alig mutat bármiféle eredetiséget, abban
azonban igen, hogy saját kora jelenségeit antik szavakkal és fogalmakkal igyekezett leírni. 37
Iohannes Lemovicensis az eddigiekben alig kutatott retorikai szókincse s Rogerius
skolasztikus szavai szintúgy jelentősen gyarapították a latin szótár anyagát. Feldolgozásukról
már csak azért sem volt ajánlatos lemondani, mert eredeti hazájukban a lexikográfiai kutatás
(el)hanyagolta ezeket a szerzőket. Munkáikat pedig egyébiránt valóban a Magyar Királyság
területén, rendszerint a királyi udvar környezetében hozták létre.
A szerzői listában szerepelnek olyanok is, akik Magyarországon születtek és tanultak,
de egyházi (esetleg szerzetesi) pályájukat másutt, főleg Itáliában járták be. Közülük is említést
36 Horváth, Stílusproblémák 239-254.
37 Kulcsár, Bonfini 9-102.
dc_145_10
25