akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d

helyzetre, hogy 1472-ig a humanista prózairodalmat kizárólag két műfaj, az epistula és az
oratio képviselték, míg más műfajok, mint például a dialogus és a morális párbeszéd,
teljességgel hiányoztak. 32 A nyelvi forrásanyag értékelésénél ezeket a szempontokat ajánlatos
lesz figyelembe venni.
Már a források jellegének leegyszerűsítő megkülönböztetése is olyan arányokat mutat,
melyek sokban a Mályusz – Borsa vita fejleményeit és Engel Pál következtetéseit támasztják
alá. A nyomtatott szótárkötetek rövidítésjegyzékei összesen 420 kiadványt ill. egyedi művet
tüntettek fel az eddigiekben, ezek nagy részének tartalma tágabb megközelítésben
homogénnek tekinthető. A szövegkiadások feldolgozottsága természetesen merőben eltérő,
Fejér Codex Diplomaticusának 44 kötete pl. mondhatni kiaknázatlannak tekinthető, míg Vitéz
János korpusza és a Szentpétery Scriptoresében megjelent szövegek kimerítően, – bátran
állíthatjuk 100 %-osan – ki lettek cédulázva. A műfajok megkülönböztetése ugyan maga sem
áll minden esetben vitán felül. Az Árpád-kori legendák pl. egyfelől tartalmuk szerint
hagiográfiai, esztétikai igényeik szerint irodalmi munkák, legszerencsésebb azonban őket az
elbeszélő jellegű művek között számon tartani, már csak azért is, mert talán a történetkutatók
vizsgálták őket a legtöbbet. Ezekkel a megkötésekkel is egyértelmű, hogy a feldolgozott
anyagot uralják a hivatali és kormányzati írásbeliség forrásai: a 217 oklevéltár (közte a MOL
gyűjteményét jelölő Dl/Df jelzet) és a 100 egyedileg feltüntetett normatív forrás az egész
forrásbázis kétharmadát teszi ki. Hogy a fennmaradó, egymástól amúgy sem könnyűszerrel
megkülönbözetethető elbeszélő jellegű szövegeket miként osztjuk csoportokra, majdhogynem
elhanyagolható. Mindenesetre 40 mű ebből egyértelműen a magyarországi humanizmus
alkotása. 12 mű esetében a traktátus jelleg az uralkodó, ezek között azonban a zenei
értekezéstől a teológiai és retorikai tarktátuson keresztül az államelméleti munkáig terjed a
színvilág. Liturgikus emlékek közé soroltam a teljes sermo-irodalmat és a himnuszanyagot is,
ezek száma így összességében is csak 13, igaz, hogy olyan – valójában teljes egészében még
kiaknázatlan – korpuszok tartoznak ide, mint a késő középkor obszerváns prédikátorainak
sermo-gyűjteményei. A maradék 38 munkában az elbeszélő jelleg dominál, de – mint fentebb
utaltam rá, – ezek között a terejdelmesebb szövegű krónikák mellett szerepelnek a szentek
legendái és Bonfini nagy történeti szintézise is. A forrásanyag ilyesfajta összetétele azt a
benyomást erősíti, hogy a feldolgozott nyelvi anyag a hétköznapi latin nyelvhasználatnak
hűbb tükre, mint az esztétikai-alkotói normára összpontosító nyelvnek.
32 Pajorin, Crusades 244.
dc_145_10
23