akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d

kivonatolhatja kellő hozzáértés esetén. 29 Borsa Iván a gyakorlati szakember, a levéltáros
oldaláról közelítette a kérdéshez. Azon túl, hogy Mályusz valóban különös – talán a korszak
számlájára írandó – ideológiai kiszólásait helyreigazította, vele szemben a kollektív és a
lépésről lépésre haladó építő munka jelentőségét hangsúlyozta. Akkaoriban rakta ugyanis le
annak a nagy munkának az alapjait, mely valódi eredményeit csak kigondolójának halála után
hozta meg, igaz, ekkor ténylegesen olyan ideális helyzetbe hozván a magyar középkor
kutatóját, amilyenről Mályusz valójában nem is nagyon álmodhatott. A diplomatikai
fényképgyűjteménynek és az eredetiben őrzött okleveleknek az egységes rendszerben való
feldolgozása, a levéltári adatbázis, melynek célhoz érésében oly sokan nem hittek az építkezés
évtizedeiben, ma már valóban a külföldi kuatókéhoz képest igen jó helyzetbe hozza a magyar
szakembert, aki otthon, az íróasztalánál foglalkozhat olyan forrásokkal, melyeket az
elszakított területek vagy éppen a Vatikán levéltárai őriznek. 30 A vitát azért is fontosnak kell
tartanunk, mert a magyar tudományosságban a Marczali Henrik jelentette kezdetektől
eltekintve a tudományosság német orientációja ellenére sem alakult ki az összefoglaló
forrástan műfaji igénye, mely sok tekintetben a szótári feldolgozás arányait is másképp
alakíthatta volna. Tankönyvi ill. ismeretterjesztő jellege ellenére jelentőséget tulajdonítok
ezért Engel Pál lényegi meglátásait összegző mondatainak. 31 Engel könyve bevezetésében az
angol olvasóközönségnek jelezni kívánta azokat a kereteket és korlátokat, melyek között a
magyar középkor kutatójának munkálkodnia kell, s melyek miatt merőben másként láttatja
saját országa régmúltját, mint pl. egy angolszász szerző. Először is az elbeszélő forrásokon
belül a műfaji monotóniát fájlalja, hiányolja a családi krónikákat, naplókat, memoárokat. Azt
is nehezményezi, hogy valójában egy-egy eseményt legtöbbnyire csak egyféle előadásban,
megközelítésben ismerünk. Kiemeli ugyanakkor az oklevelek ún. narrációinak a nyugat-
európaiakhoz képest különös, de örvendetes hazai szokását, azt a mondhatni krónikákba illő
mesélőkedvet, amellyel az adománnyerők érdemeit ecsetelik. Engel 300 ezerre becsüli a 13.
század elejétől megsokasodó okleveleknek a számát, melyből általános becslés szerint
hozzávetőleg 10 ezer esik az Árpád-korra. Végezetül megjegyzi, hogy a kormányzati
iratanyag műfaji összetétele is egyenetlen (természetszerűleg a történész az országos
adóösszeírásokat hiányolja), bár arányosan oszlik központi (udvari) és vidéki írásbeliségre, s
egyébként is az egykor keletkezett iratanyagnak csupán az egy-két százaléka maradt a
korunkra. A neves humanizmus-kutató, Pajorin Klára is utalt arra a sajátos magyarországi
29 Mályusz, Medievisztika Kiindulópontként nem mellesleg Mályusz a Klasszika filológia tudománytörténetét
vázolta fel.
30 Borsa, Medievisztika.
31 Engel, Szent István 3-4.
dc_145_10
22