akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d

dc_145_10
korhatárában — határozható meg, mivel a középkortudomány művelői úgy látják, hogy az ezt
követő korszak műfajokban is, mennyiségi szempontból is lényeges gyarapodást
eredményezett az írásbeliségben; az újkorinak tekinthető latin nyelvű források feldolgozása
más, újabb vállalkozás feladata kell hogy legyen (a felső határt hosszú ideig határozatlanság
előzte meg: 1526 mellett a gyűjtésből láthatólag szóba került 1540, a középkori magyar állam
függetlenségének végleges elvesztése, ill. 1600 is). Ugyancsak külön feladatot jelent az adott
időszak névanyagának összegyűjtése és szótárszerű feldolgozása (onomasticon); ezt tehát az
MKLSz nem tekintette feladatának. A középkori Magyarország természetesen a maitól vagy a
közelmúltétól eltérő határok és közjogi keretek között értendő fogalom. Magába foglalja a
mai Szlovák Köztársaságnak szinte egész területét, Erdélyt, a Bánságot, Horvátországot,
Szlavóniát is, hiszen ezek mind a Regnum Hungariae határai között helyezkedtek el, a magyar
király uralkodott fölöttük. Azok a források, amelyek a fenti értelemben vett területről a jelzett
időhatárok között ránk maradtak, természetesen nem azonosak annak az időszaknak az
írásbeli termésével: ebből igen sok elpusztult, de remélhetőleg egy bizonyos százaléka csak
időlegesen lappang. Azonban még így is tekintélyes azon forrásműveknek a száma, amelyeket
az MKLSz szerkesztői feldolgoznak és idéznek — nem számítva a folyamatosan megjelenő
újabb forráskiadványok anyagát, amelyet igyekeznek bevonni a feldolgozásba. Ami pedig az
írott források műfaji színképét illeti, ez is meglehetősen gazdagnak mutatkozik. A — tág
értelemben vett — történeti kútfők csoportjába tartoznak a törvények, oklevelek, gazdasági
följegyzések, a levelek (misszilisek) java része, valamint a geszták és króniká k; terjedelmét
tekintve ez a csoport a legnagyobb, és az újabb meg újabb publikációknak köszönhetően
állandóan terebélyesedik. Az — ugyancsak tágan értelmezett — szépirodalom körébe
vonhatók a legendák (noha történeti, egyháztörténeti, liturgiatörténeti je lentőségük
elvitathatatlan), részben a fent már említett geszták és krónikák is, valamint a költői
alkotások. Ez a felsorolás nem teljes, s nem tekinthető teljesen egzaktnak sem: inkább csupán
vázlatos képet kíván nyújtani az anyagról. Nem szabad megfeledkezni azokról a szövegekről
sem, amelyek eredetije görög nyelven íródott, fordításuk azonban a magyarországi latinságot
gazdagítja. Eme forrásanyag szókincsét dolgozza föl az MKLSz, tekintet nélkül arra, hogy
egy-egy szó ókori vagy középkori-e, hogy jelentése a klasszikus korból már adatolt-e, vagy a
középkorban új jelentéssel használták. Ilyenformán a szótár középkori kultúra bő adattára,
mondhatni: kincstára, vagyis a szó eredeti értelmében vett thesaurus. Ennek pedig nem csupán
a hazai középkorkutatás szempontjából van nagy jelentősége, hanem ama szerepénél fogva is,
amit —forráskiadványaink sokszor elavult vagy jórészt hozzáférhetetlen volta következtében
— a középkori magyarországi írásbeliség (elemeinek) a külföldi kutatók számára való
20