akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d
akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d akadémiai doktori értekezés svpplementvm ad lexicon ... - REAL-d
dc_145_10 nemzedékek szereztek lexikai ismereteket, de a probléma akut mivoltán lényegében mit sem változtatott a dolog. Már csak azért sem, mert időközben a szótár egyszerű jelentésmegadó kézikönyvből kutatásmódszertani segéd- vagy kézikönyvvé lépett elő. Az előzményekből annyi mindenesetre világosan kiderült, hogy a magyarországi latinság szótárának megalkotása már az 1920-as nemzetközi eseményeket megelőzően is, hosszú időn keresztül olyan tudományos terv volt, mely számos tudományágat érdekelt, s melyet a Magyar Tudományos Akadémia szinte létrejötte pillanatától támogatott. Ennek érdekében a legkülönbözőbb szakterületek kutatói és egyetemi oktatói óriási magánerőfeszítéseket tettek a közelebbi és a régmúltban. Maga a megoldás azonban intézményes hátteret igényelt, hogy kilépjen a magánszférából. A kérdés további sorsa merőben összefüggött az egyetemi oktatással, azokkal a kísérletekkel, melyek a kései és keresztény (Révai József, Czebe Gyula) vagy a középkori latinságnak (ifj. Horváth János és Mezey László) egyetemi katedrát próbáltak teremteni. 4. A magyar nemzeti bizottság megalakulása és az indulás évtizede 12 A nemzetközi latin szótár ügye szerencsésen találkozott a régóta meglévő magyarországi igénnyel. Az Union Académique felkérését véleményezésre az Akadémia a Történelmi Bizottságnak osztotta ki, amely 1933. június 19-i ülésén foglalkozott is az üggyel, és a felkérést örömmel fogadta. A Történelmi Bizottság javaslata értelmében az Akadémia osztályközi bizottságot alakított az MTA Középkori Latin Szótárbizottsága néven, melynek formális alakuló ülésére 1934. március 12-én került sor, ahol is megjelent dr. Balogh Jenő, az Akadémia akkori főtitkára is, hisz ekkor kapta a Magyar Tudományos Akadémia egyik első nemzetközi együttműködésre szóló felkérését. Az ülésen elnökké választották Szentpétery Imrét, a magyar diplomatika nemzetközi hírnevű kutatóját, előadóvá pedig a Ianus-monográfus Huszti Józsefet. Az I. Osztály részéről Gombocz Zoltán osztályelnök, Láng Nándor, Förster Aurél és Jakubovich Emil akadémikusok, a II. Osztály részéről pedig Fináczy Ernő osztálytitkár, Lukinich Imre, Gombos Ferenc Albin, Hajnal István és Dőry Ferenc akadémikusok kaptak felkérést a tagságra, a névsor kevéssel utóbb Láng Nándorral, a Debreceni Egyetem professzorával egészült ki. Állandó munkatársként Fludorovits Jolánt kérték fel a szótár szervezési és adminisztratív feladatainak elvégzésére. A Bizottság összetétele nem csak azt mutatja, hogy a szótár létrehozásában a magyar tudományosság komoly interdiszciplináris erőfeszítéseket tett, de geográfiai értelemben is felölelte az ország számos tudományos 12 Alapvető forrás az irattárunk munkalapjai mellett Dr. Fludorovits Jolán Budapesten, 1951. május 14-én az új Bizottság kérésére készült ,,Beszámoló a Középkori- és Magyarországi-Latin Szótár munkálatairól 1934-1951. febr.-ig” című összefoglalója, Harmatta előszava is erre támaszkodott. 10
dc_145_10 műhelyét Budapesttől Pécsen és Szegeden át Debrecenig. Rögtön az első ülésen körvonalazódott az a kettős feladat, melynek megoldása a Bizottságra várt: a középkori források kicéduláztatásával egyrészt eleget tenni a nemzetközi együttműködés kívánalmainak, másrészt pedig az így felgyűjtött anyagból megalapozni a magyarországi középkori latinság teljes szótárát. Szerencsés módon a Bizottság már ekkor úgy döntött, hogy nem tartja magát a Comité central instrukciói értelmében a trianoni határokhoz, hanem a történelmi Magyarországon keletkezett szövegek feldolgozására törekszik, de a korban szokatlan módon nyitva hagyta a lehetőséget az utódállamokkal való baráti tudományos együttműködésre is. 1935. április 1-én a Bizottság jelentésben számolt be a Comité central-nak megalakulásáról, szervezetéről és az előkészítő munkálatok megindításáról. A munka megindítása előtt Fludorovits Jolán megbízták azzal, hogy az Union Académique utasításait sajátos szempontok szerint átdolgozza. A két célt már a gyűjtés során meg kívánták különböztetni azzal, hogy a Párizsba küldendő anyagot fehér színű cédulákra, az itthon felhasználandó anyagot pedig kék színű cédulákra jegyeztették ki. Az első és legfontosabb lépés a források listájának összeállítása volt, ezt követően pedig az értelmezhető és következetes rövidítési rendszer. Elvileg négy csoportra osztották a feldolgozást: okleveles anyag (Szentpétery Imre), törvények (Dőry Ferenc), elbeszélő források (Jakubovich Emil) és szójegyzékek; a szakrális rendeltetésű szövegek jegyzékének összeállítására sem ekkor, sem a későbbiekben nem találtak embert, bár az ekkoriban Münchenben tanulmányait végző ifj. Horváth János neve többször is felmerült és a későbbiekben tett is ezirányú lépéseket. A lista beküldése az ALMA hasábjain való megjelentetés céljából végül elmaradt, mivel évről-évre bővült azoknak a forrásoknak a köre, melyeket felvettek a jegyzékbe. Az indulás után nem sokkal súlyos veszteségek érték a vállalkozást: elhúnyt Gombocz Zoltán, Fináczy Ernő és Jakubovich Emil, akik tudásukkal és tapasztalataikkal sokat segítettek a csoport munkájában. Részben az ő helyükre, részben kibővítésként Madzsar Imrét, Kováts Ferencet, Pais Dezsőt, Szidarovszky Jánost és Melich Jánost kérték fel. A munkatársak toborzásának első időszakában úgy látszott, hogy a történészek jelentős szerepet vállalnak a munkavégzésben, érett kutatókként és az ifjabb generáció tagjaiként egyaránt szóba kerültek az Anonymus monográfus Szilágyi Loránd, a filológiai módszer történeti alkalmazásának lehetőségeit kutató Istványi Géza és Guoth Kálmán, a Szentpétery-tanítvány premontrei szerzetes Kumorovitz L. Bernát, a társadalomtörténész Kring (később Komjáthy) Miklós és a levéltáros (később évtizedeken át az Archivio Segreto vezető beosztású levéltárosa) Pásztor Lajos. Mivel őket inkább a tárgyi-tartalmi vonatkozások foglalkoztatták, kevésbé találták vonzónak a gyűjtőmunkát. Végül kizárólag Fischer (később Ferenczy) Endre volt az egyetlen, aki történészként Szt. István okleveleinek kicédulázásával 11
- Page 1 and 2: dc_145_10 AKADÉMIAI DOKTORI ÉRTEK
- Page 3 and 4: dc_145_10 “Összefoglalásként k
- Page 5 and 6: Bevezető I. A Magyarországi Köz
- Page 7 and 8: nehézkes és nem elégít már ki
- Page 9: dc_145_10 az akadémiai pályázato
- Page 13 and 14: Gáldi László a szójegyzékeknek
- Page 15 and 16: 1934-1935-ös Medieval Latin Word-L
- Page 17 and 18: Ezen előzmények után elódázhat
- Page 19 and 20: utolérték az új Du Cange aktuál
- Page 21 and 22: feltárása jelent. Ezt szolgálja
- Page 23 and 24: helyzetre, hogy 1472-ig a humanista
- Page 25 and 26: Velencéből Magyarországon át Ko
- Page 27 and 28: dc_145_10 meglepő tehát, hogy a h
- Page 29 and 30: Két eset azonban mégis elgondolko
- Page 31 and 32: dc_145_10 Heliodorushoz intézett l
- Page 33 and 34: dc_145_10 Ettől a ponttól Schumac
- Page 35 and 36: quod et factum est.” (764; 209. c
- Page 37 and 38: 5. Az egyedi használatú szavak dc
- Page 39 and 40: használta azt 74 , ellentéte, a
- Page 41 and 42: már rég kiderült, hogy ezek nagy
- Page 43 and 44: megvizsgáljuk, akkor azt tapasztal
- Page 45 and 46: dc_145_10 vepres silvasque et lucos
- Page 47 and 48: dc_145_10 italicizmusoktól, s ebb
- Page 49 and 50: századra valóságos műnyelvvé v
- Page 51 and 52: Ennek ellenére tanulságos a szab
- Page 53 and 54: kezelték a Szótárba foglalt hera
- Page 55 and 56: dc_145_10 azonban a történelem ol
- Page 57 and 58: dc_145_10 A címerbővítő oklevé
- Page 59 and 60: dc_145_10 omni prorsus thezauro omn
dc_145_10<br />
műhelyét Budapesttől Pécsen és Szegeden át Debrecenig. Rögtön az első ülésen<br />
körvonalazódott az a kettős fel<strong>ad</strong>at, melynek megoldása a Bizottságra várt: a középkori források<br />
kicéduláztatásával egyrészt eleget tenni a nemzetközi együttműködés kívánalmainak, másrészt<br />
pedig az így felgyűjtött anyagból megalapozni a magyarországi középkori latinság teljes<br />
szótárát. Szerencsés módon a Bizottság már ekkor úgy döntött, hogy nem tartja magát a Comité<br />
central instrukciói értelmében a trianoni határokhoz, hanem a történelmi Magyarországon<br />
keletkezett szövegek feldolgozására törekszik, de a korban szokatlan módon nyitva hagyta a<br />
lehetőséget az utódállamokkal való baráti tudományos együttműködésre is. 1935. április 1-én a<br />
Bizottság jelentésben számolt be a Comité central-nak megalakulásáról, szervezetéről és az<br />
előkészítő munkálatok megindításáról. A munka megindítása előtt Fludorovits Jolán megbízták<br />
azzal, hogy az Union Ac<strong>ad</strong>émique utasításait sajátos szempontok szerint átdolgozza. A két célt<br />
már a gyűjtés során meg kívánták különböztetni azzal, hogy a Párizsba küldendő anyagot fehér<br />
színű cédulákra, az itthon felhasználandó anyagot pedig kék színű cédulákra jegyeztették ki. Az<br />
első és legfontosabb lépés a források listájának összeállítása volt, ezt követően pedig az<br />
értelmezhető és következetes rövidítési rendszer. Elvileg négy csoportra osztották a<br />
feldolgozást: okleveles anyag (Szentpétery Imre), törvények (Dőry Ferenc), elbeszélő források<br />
(Jakubovich Emil) és szójegyzékek; a szakrális rendeltetésű szövegek jegyzékének<br />
összeállítására sem ekkor, sem a későbbiekben nem találtak embert, bár az ekkoriban<br />
Münchenben tanulmányait végző ifj. Horváth János neve többször is felmerült és a<br />
későbbiekben tett is ezirányú lépéseket. A lista beküldése az ALMA hasábjain való<br />
megjelentetés céljából végül elmar<strong>ad</strong>t, mivel évről-évre bővült azoknak a forrásoknak a köre,<br />
melyeket felvettek a jegyzékbe. Az indulás után nem sokkal súlyos veszteségek érték a<br />
vállalkozást: elhúnyt Gombocz Zoltán, Fináczy Ernő és Jakubovich Emil, akik tudásukkal és<br />
tapasztalataikkal sokat segítettek a csoport munkájában. Részben az ő helyükre, részben<br />
kibővítésként M<strong>ad</strong>zsar Imrét, Kováts Ferencet, Pais Dezsőt, Szidarovszky Jánost és Melich<br />
Jánost kérték fel. A munkatársak toborzásának első időszakában úgy látszott, hogy a<br />
történészek jelentős szerepet vállalnak a munkavégzésben, érett kutatókként és az ifjabb<br />
generáció tagjaiként egyaránt szóba kerültek az Anonymus monográfus Szilágyi Loránd, a<br />
filológiai módszer történeti alkalmazásának lehetőségeit kutató Istványi Géza és Guoth Kálmán,<br />
a Szentpétery-tanítvány premontrei szerzetes Kumorovitz L. Bernát, a társ<strong>ad</strong>alomtörténész<br />
Kring (később Komjáthy) Miklós és a levéltáros (később évtizedeken át az Archivio Segreto<br />
vezető beosztású levéltárosa) Pásztor Lajos. Mivel őket inkább a tárgyi-tartalmi vonatkozások<br />
foglalkoztatták, kevésbé találták vonzónak a gyűjtőmunkát. Végül kizárólag Fischer (később<br />
Ferenczy) Endre volt az egyetlen, aki történészként Szt. István okleveleinek kicédulázásával<br />
11
Change language