Maruzsa Zoltán: Az osztrák nemzeti tudat változásai Ausztria

nem épült be „megfelelően” az alsóbb társadalmi néprétegek és az idősebb korosztályok
közgondolkodásába, ezért a 60-as években komolyabb szakmai munka kezdődött.
1963. november 11-én ült össze az ún. „G” munkacsoport, melynek feladata a „szellemi
honvédelem” előkészítése volt Ausztriában. 52 A munkacsoportban részt vett több minisztérium
(honvédelem, külügy, oktatásügy), a tartományi kormányok, a vidéki önkormányzatok
szakmai szervezetei, a szakszervezetek és több politikai és civil szervezet képviselői,
összesen mintegy 80 fő. Nem célom teljes terjedelmében bemutatni a 26 oldalas
levéltári anyagot, de több ülésen és munkabizottságban dolgoztak ki olyan szerteágazó
programot, mely az osztrák népesség hazafias nevelését volt hivatott elősegíteni. A háttérben
az USA azon figyelmeztetése állt, miszerint a semleges Ausztria honvédelmi képességeit
jelentősen gyengíti az a körülmény, hogy a lakosság nem eléggé elkötelezett és odaadó
országával szemben, ezért nem vagy csak gyengén harcolna érte, szemben a szintén semleges
Svájccal vagy Svédországgal, ahol a lakosság kifejezetten patrióta érzelmű és országáért
harcra kész. Jól látszik tehát az amerikai figyelmeztetés hidegháborús motiváltsága, de
számunkra nem ez a lényeges, hanem a figyelmeztetés megállapításai és az ennek következtében
meginduló munka. Az 1-es munkabizottság például az oktatás területén, minden
oktatási szintre kiterjedően, tehát az általános iskolákra is (!), 17 pontból álló akcióprogramot
állított fel, melynek célja az osztrák hazafiság felélesztése és a honvédelem fontosságának
tudatosítása volt. A 3-as munkabizottság a sport, a felnőttképzés és az országos vetélkedők
területén fogalmazott meg ajánlásokat, a 4-es pedig a média és a publicisztika jeles
képviselőit tömörítette, akik szintén állást foglaltak ebben a kérdésben. A meglévő
anyag ugyan a svájci és stockholmi osztrák követségre küldött kivonat, melyben az ottani
követségeket ezen országok hasonló programjainak megfigyelésére kéri fel a külügyminisztérium,
de nagyon pontosan mutatja, hogy az osztrák nemzettudat különösen a 60-as és 70es
években gyorsuló átalakulásának nem pusztán jóléti okai voltak, hanem tudtukon kívül,
különösen a fiatal korosztályok, „átorientáló” programokon estek át. Abba a hibába sem
eshetünk ugyanakkor, hogy e programok jelentőségét túlbecsüljük, hiszen nagy valószínűséggel
a folyamat ezek nélkül, a fejezet elején ismertetett külső és belső okok eredőjeként is
bekövetkezett volna, legfeljebb nem ilyen gyorsan és nem ilyen módon. Az osztrák lakosság
egyébként az önálló nemzettudat politikai vezéreltségének biztos tudatában van.
Reiterer 1988-ban készült felmérései szerint 54% tekintette ezt a nemzettudatban bekövetkezett
változások legfontosabb előidézőjének. 53
A 80-as és 90-es évekre kétségtelenül stabilizálódó önálló osztrák nemzettudattal foglakozó
tanulmányok még két körülményt szoktak megemlíteni, melyek a mai osztrák nemzetfelfogást
alakították. Az egyik ilyen nagy esemény a Waldheim-ügy, 54 mely az osztrákok
1945 utáni példátlan méretű nemzetközi elszigetelődését és bizonyos értelemben megalázását
jelentette. Azért jelentett egyfajta traumát, mert a világ nyilvánossága elé tárta az osztrák
diplomácia által 1945 óta következetesen eltussolt tényt, miszerint az osztrák népesség
egy részének bizony háborús felelősség nyugszik a vállán. Ez attól függetlenül sugárzott
szét a világba és váltott ki bezárkózó osztrák reakciókat, hogy a nemzetközi történészbizottság
felmentette Kurt Waldheim volt ENSZ főtitkárt az ellene nemzetközi szervezetek által
felvetett világháborús bűnösség vádja alól.
52 Österreichische Staatsarchiv/Archiv der Republik. Bundesministerium für Äußere Angelegenhieten. II.
Politische Abteilung. (ÖstA/ARD, BmfÄA, II-Pol.) ÖstA/ARD, BmfÄA, II-Pol./Österreich 1963. (Zl. 38.482 4
(Pol) 63
53 REITERER: 7.
54 A Waldheim ügy szakirodalma jelentős. Der Bericht der Historikerkomission: PROFIL Nr. 7. 1988.
239