Maruzsa Zoltán: Az osztrák nemzeti tudat változásai Ausztria
Maruzsa Zoltán: Az osztrák nemzeti tudat változásai Ausztria Maruzsa Zoltán: Az osztrák nemzeti tudat változásai Ausztria
lázat éppen azt mutatja, hogy még 11 évvel a háború lezárása után is tökéletes volt a társadalom megosztottsága a nemzeti hovatartozás kérdésében, és a lakosság fele még mindig német identitásúnak vélte magát. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a statisztika egy 50 éves folyamatot ábrázol, az identitás kétségtelen átalakulása tehát valójában két-három generációváltás alatt következett be. Kérdés, hogy az Ausztria helyzetében bekövetkezett és fent nagy vonalakban bemutatott nagypolitikai változásokon túl milyen – a nemzettudatot befolyásoló – effektusok érték még Ausztria népességét, aminek hatására ez a nagyszabású átorientálódás bekövetkezett? A fent ismertetett és kétségkívül jelentős hatást gyakorló gazdasági (a jóléti állam kiépülése, gazdasági növekedés, teljes foglalkoztatottság) és politikai (semlegesség, függetlenség, a németektől elidegenedés) környezeten túl a Második Köztársaság történetében is megfigyelhető a népesség politikai identitásába való tudatos, politikailag felülről szervezett beavatkozás. Ez intenzitásában jóval elmaradt a korábbi két markáns kísérlettől, hatását ugyanakkor évtizedeken át nagyobb sikerrel érte el, mint a korábbi, néhány évig tartó kampányok. Az Ausztria-építés folyamata gyakorlatilag a Második Köztársaság létrejöttével elkezdődött, a németellenes politikai elit 44 tudatosan határolódott el minden német intézményrendszertől, 45 részben érzelmi alapon, részben elkerülendő Ausztria háborús felelősségre vonását. Ez megegyezett a szövetséges megszálló hatalmak célkitűzéseivel, akik egyébként dokumentumaikban a németek számára a „reeducation” (átnevelés), az osztrákok számára a „reorientation” (átorientálás) célját tűzték ki. 46 A politikai elit ilyen törekvése ellen létezett társadalmi ellenállás, 47 mely hosszú évekig kitartott, és igazán csak a teljes generációváltás tudta ezt felszámolni. Ezen átorientálás egyet jelentett az önálló osztrákság felépítésével. A politikai deklarációkon túlmutató első hivatalos állami szimbólumépítő akció az 1946. november 1-én Ausztria fennállásának 950. évfordulójára szervezett ünnepség volt, melyet minden előzmény nélkül először ebben az évben ünnepeltek meg. 48 Az ünnepséget az Osztrák Tudományos Akadémia történészkonferenciája követte, amely világos üzenetet közvetített: az osztrák történetírás szakít az addig uralkodó össznémet történetírás szemléletével, és megteremti az „osztrák” történetírást. Ez természetesen nem ment egyik napról a másikra. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy Németország 1945-ben nem kettő, hanem 3 államra bomlott szét, 49 és egészen a 70-es évekig voltak egyetemi oktatók, akik ellenálltak ezen törekvésnek (óráik többször komoly zavargásokat provokáltak, melynek halálos áldozata is volt 50 ). Az egyetemi reform és a tömegoktatás bevezetése azonban elsöpörte ezt az egyre szűkebb történészi iskolát, és egyeduralkodóvá vált az osztrák-központú történetírás. Érdekes módon a 80-as és a 90-es években német történészek vetették fel ismét ezt a problémát, és váltak ezzel az osztrák nemzeti identitás vizsgálatának katalizátorává. A kisiskolások mindenesetre az oktatási miniszter előírásainak megfelelően már a 40-es évek végén nem német, hanem „osztrák nyelven” tanulták az egyszeregyet. 51 Amint láthattuk, a beavatkozás a politikai elit részéről rögtön az új Ausztria létrejöttével megkezdődött. A fenti statisztika szerint azonban még mindig kevésnek bizonyult, mivel 44 Uo. 63-64. 45 RATHKOLB, Oliver: Die Wiedererrichtung des Auswärtigen Dienstes nach 1945. Diplomarbeit, Wien 1987. 46 WAGNLEITNER: Coca-Colonisation. Wien 1991. 58. 47 REITERER, Albert F.: Nation und Nationalbewusstsein in Österreich. VWGÖ, Wien 1988. 57. 48 Hivatkozási lapul az „ostarrichi” szó egy 996-os oklevélen történő első említése szolgált. 49 Legismertebb modern képviselője a német Karl Dietrich Erdmann. 50 BRUCKMÜLLER: 17. 51 FRÖHLICH-STEFFEN: 20. 238
nem épült be „megfelelően” az alsóbb társadalmi néprétegek és az idősebb korosztályok közgondolkodásába, ezért a 60-as években komolyabb szakmai munka kezdődött. 1963. november 11-én ült össze az ún. „G” munkacsoport, melynek feladata a „szellemi honvédelem” előkészítése volt Ausztriában. 52 A munkacsoportban részt vett több minisztérium (honvédelem, külügy, oktatásügy), a tartományi kormányok, a vidéki önkormányzatok szakmai szervezetei, a szakszervezetek és több politikai és civil szervezet képviselői, összesen mintegy 80 fő. Nem célom teljes terjedelmében bemutatni a 26 oldalas levéltári anyagot, de több ülésen és munkabizottságban dolgoztak ki olyan szerteágazó programot, mely az osztrák népesség hazafias nevelését volt hivatott elősegíteni. A háttérben az USA azon figyelmeztetése állt, miszerint a semleges Ausztria honvédelmi képességeit jelentősen gyengíti az a körülmény, hogy a lakosság nem eléggé elkötelezett és odaadó országával szemben, ezért nem vagy csak gyengén harcolna érte, szemben a szintén semleges Svájccal vagy Svédországgal, ahol a lakosság kifejezetten patrióta érzelmű és országáért harcra kész. Jól látszik tehát az amerikai figyelmeztetés hidegháborús motiváltsága, de számunkra nem ez a lényeges, hanem a figyelmeztetés megállapításai és az ennek következtében meginduló munka. Az 1-es munkabizottság például az oktatás területén, minden oktatási szintre kiterjedően, tehát az általános iskolákra is (!), 17 pontból álló akcióprogramot állított fel, melynek célja az osztrák hazafiság felélesztése és a honvédelem fontosságának tudatosítása volt. A 3-as munkabizottság a sport, a felnőttképzés és az országos vetélkedők területén fogalmazott meg ajánlásokat, a 4-es pedig a média és a publicisztika jeles képviselőit tömörítette, akik szintén állást foglaltak ebben a kérdésben. A meglévő anyag ugyan a svájci és stockholmi osztrák követségre küldött kivonat, melyben az ottani követségeket ezen országok hasonló programjainak megfigyelésére kéri fel a külügyminisztérium, de nagyon pontosan mutatja, hogy az osztrák nemzettudat különösen a 60-as és 70es években gyorsuló átalakulásának nem pusztán jóléti okai voltak, hanem tudtukon kívül, különösen a fiatal korosztályok, „átorientáló” programokon estek át. Abba a hibába sem eshetünk ugyanakkor, hogy e programok jelentőségét túlbecsüljük, hiszen nagy valószínűséggel a folyamat ezek nélkül, a fejezet elején ismertetett külső és belső okok eredőjeként is bekövetkezett volna, legfeljebb nem ilyen gyorsan és nem ilyen módon. Az osztrák lakosság egyébként az önálló nemzettudat politikai vezéreltségének biztos tudatában van. Reiterer 1988-ban készült felmérései szerint 54% tekintette ezt a nemzettudatban bekövetkezett változások legfontosabb előidézőjének. 53 A 80-as és 90-es évekre kétségtelenül stabilizálódó önálló osztrák nemzettudattal foglakozó tanulmányok még két körülményt szoktak megemlíteni, melyek a mai osztrák nemzetfelfogást alakították. Az egyik ilyen nagy esemény a Waldheim-ügy, 54 mely az osztrákok 1945 utáni példátlan méretű nemzetközi elszigetelődését és bizonyos értelemben megalázását jelentette. Azért jelentett egyfajta traumát, mert a világ nyilvánossága elé tárta az osztrák diplomácia által 1945 óta következetesen eltussolt tényt, miszerint az osztrák népesség egy részének bizony háborús felelősség nyugszik a vállán. Ez attól függetlenül sugárzott szét a világba és váltott ki bezárkózó osztrák reakciókat, hogy a nemzetközi történészbizottság felmentette Kurt Waldheim volt ENSZ főtitkárt az ellene nemzetközi szervezetek által felvetett világháborús bűnösség vádja alól. 52 Österreichische Staatsarchiv/Archiv der Republik. Bundesministerium für Äußere Angelegenhieten. II. Politische Abteilung. (ÖstA/ARD, BmfÄA, II-Pol.) ÖstA/ARD, BmfÄA, II-Pol./Österreich 1963. (Zl. 38.482 4 (Pol) 63 53 REITERER: 7. 54 A Waldheim ügy szakirodalma jelentős. Der Bericht der Historikerkomission: PROFIL Nr. 7. 1988. 239
- Page 1 and 2: Maruzsa Zoltán Az osztrák nemzeti
- Page 3 and 4: Osztrákok az Első Köztársaságb
- Page 5 and 6: Az Első Köztársaság alatt minde
- Page 7 and 8: lakosság 10%-át tömörítette. 2
- Page 9: nagyhatalmak akaratából már 1945
lázat éppen azt mutatja, hogy még 11 évvel a háború lezárása után is tökéletes volt a társadalom<br />
megosztottsága a <strong>nemzeti</strong> hovatartozás kérdésében, és a lakosság fele még mindig<br />
német identitásúnak vélte magát. <strong>Az</strong>t sem szabad elfelejteni, hogy a statisztika egy 50 éves<br />
folyamatot ábrázol, az identitás kétségtelen átalakulása tehát valójában két-három generációváltás<br />
alatt következett be. Kérdés, hogy az <strong>Ausztria</strong> helyzetében bekövetkezett és fent<br />
nagy vonalakban bemutatott nagypolitikai változásokon túl milyen – a nemzet<strong>tudat</strong>ot befolyásoló<br />
– effektusok érték még <strong>Ausztria</strong> népességét, aminek hatására ez a nagyszabású átorientálódás<br />
bekövetkezett?<br />
A fent ismertetett és kétségkívül jelentős hatást gyakorló gazdasági (a jóléti állam kiépülése,<br />
gazdasági növekedés, teljes foglalkoztatottság) és politikai (semlegesség, függetlenség,<br />
a németektől elidegenedés) környezeten túl a Második Köztársaság történetében<br />
is megfigyelhető a népesség politikai identitásába való <strong>tudat</strong>os, politikailag felülről szervezett<br />
beavatkozás. Ez intenzitásában jóval elmaradt a korábbi két markáns kísérlettől,<br />
hatását ugyanakkor évtizedeken át nagyobb sikerrel érte el, mint a korábbi, néhány évig<br />
tartó kampányok.<br />
<strong>Az</strong> <strong>Ausztria</strong>-építés folyamata gyakorlatilag a Második Köztársaság létrejöttével elkezdődött,<br />
a németellenes politikai elit 44 <strong>tudat</strong>osan határolódott el minden német intézményrendszertől,<br />
45 részben érzelmi alapon, részben elkerülendő <strong>Ausztria</strong> háborús felelősségre<br />
vonását. Ez megegyezett a szövetséges megszálló hatalmak célkitűzéseivel, akik egyébként<br />
dokumentumaikban a németek számára a „reeducation” (átnevelés), az <strong>osztrák</strong>ok számára<br />
a „reorientation” (átorientálás) célját tűzték ki. 46 A politikai elit ilyen törekvése ellen létezett<br />
társadalmi ellenállás, 47 mely hosszú évekig kitartott, és igazán csak a teljes generációváltás<br />
tudta ezt felszámolni. Ezen átorientálás egyet jelentett az önálló <strong>osztrák</strong>ság felépítésével.<br />
A politikai deklarációkon túlmutató első hivatalos állami szimbólumépítő akció az<br />
1946. november 1-én <strong>Ausztria</strong> fennállásának 950. évfordulójára szervezett ünnepség volt,<br />
melyet minden előzmény nélkül először ebben az évben ünnepeltek meg. 48 <strong>Az</strong> ünnepséget<br />
az Osztrák Tudományos Akadémia történészkonferenciája követte, amely világos üzenetet<br />
közvetített: az <strong>osztrák</strong> történetírás szakít az addig uralkodó össznémet történetírás szemléletével,<br />
és megteremti az „<strong>osztrák</strong>” történetírást. Ez természetesen nem ment egyik napról a<br />
másikra. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy Németország 1945-ben nem kettő, hanem 3<br />
államra bomlott szét, 49 és egészen a 70-es évekig voltak egyetemi oktatók, akik ellenálltak<br />
ezen törekvésnek (óráik többször komoly zavargásokat provokáltak, melynek halálos áldozata<br />
is volt 50 ). <strong>Az</strong> egyetemi reform és a tömegoktatás bevezetése azonban elsöpörte ezt az<br />
egyre szűkebb történészi iskolát, és egyeduralkodóvá vált az <strong>osztrák</strong>-központú történetírás.<br />
Érdekes módon a 80-as és a 90-es években német történészek vetették fel ismét ezt a problémát,<br />
és váltak ezzel az <strong>osztrák</strong> <strong>nemzeti</strong> identitás vizsgálatának katalizátorává. A kisiskolások<br />
mindenesetre az oktatási miniszter előírásainak megfelelően már a 40-es évek végén<br />
nem német, hanem „<strong>osztrák</strong> nyelven” tanulták az egyszeregyet. 51<br />
Amint láthattuk, a beavatkozás a politikai elit részéről rögtön az új <strong>Ausztria</strong> létrejöttével<br />
megkezdődött. A fenti statisztika szerint azonban még mindig kevésnek bizonyult, mivel<br />
44 Uo. 63-64.<br />
45 RATHKOLB, Oliver: Die Wiedererrichtung des Auswärtigen Dienstes nach 1945. Diplomarbeit, Wien 1987.<br />
46 WAGNLEITNER: Coca-Colonisation. Wien 1991. 58.<br />
47 REITERER, Albert F.: Nation und Nationalbewusstsein in Österreich. VWGÖ, Wien 1988. 57.<br />
48 Hivatkozási lapul az „ostarrichi” szó egy 996-os oklevélen történő első említése szolgált.<br />
49 Legismertebb modern képviselője a német Karl Dietrich Erdmann.<br />
50 BRUCKMÜLLER: 17.<br />
51 FRÖHLICH-STEFFEN: 20.<br />
238
Change language