Premier 2008. augusztus - Sprint Kft.

A GOLFJÁTÉKOS
1947–48-ban a Városi Színházban
csináltam amolyan »esztrádszerû« mûsorokat.
Kati szintén ott lépett fel, így
megismerhettem személyesen is. 1949ben
megalapítottam a FÕNI-t (Fõvárosi
Népszórakoztató Intézmények),
melyhez hét színház és játéktér tartozott:
a Városi és a Royal Revü Színház,
a Kamara Varieté, a Fõvárosi Nagycirkusz,
a Margitszigeti Szabadtéri Színpad,
a Károlyi-kert és a Vurstli. Mûvészeti
igazgatóként kezdetektõl szívügyem
volt a Royal Revü Színház, melynek
természetesen meg kellett változtatnunk
a nevét, így lett Fõvárosi Varieté.
Ide hívtam Nóti Károlyt, Romhányi
Jóskát, Szenes Ivánt, zenei vezetõnek
Fényes Szabolcsot. Második bemutatónk,
egyben legnagyobb sikerünk a Bé-
AZ EGY SZÍV MEGÁLL CÍMÛ FILMBEN
kehajó címû revü volt. Ennek egyik képére
kértem fel Katit. Emlékszem, nyári
kánikulában mentem fel a villájába.
Budán, a Harangvirág utcában lakott
barátnõjével, élettársával, Frank Irmával.
Õ volt a belváros elsõ számú kalaposa.
Elõkelõ Váci utcai üzlete az államosításig
virágzott. 1950-ben Frank
Irma elhagyta az országot, és ma már
tudjuk, Kati is csak a megfelelõ pillanatra
várt. Visszatérve a felkéréshez,
örömmel elfogadta. Mivel egyáltalán
nem volt érzéke a pénzhez, gázsijáról
Irmával tárgyaltam, neki magának csupán
egy kikötése volt: õ kapja a legtöbbet.
Mindegy, hogy mennyi az a legtöbb.
Megszokta, hogy ömlik hozzá a
pénz. Egy filmszerepének a gázsija egy
autó árának felelt meg.
A mûsorban két dalt énekelt el, az
egyik sláger lett. Talán ismeri... Álltam a
hídon...
Nem volt jó színésznõ, ugyanakkor izgató,
elemi erõvel ható egyéniség. Csontossága,
darabossága dacára sokszor
fantasztikusan tudott kinézni. Amikor
én dolgoztam vele, nagyon sértettnek
érezte magát. 1949-ben, a színházak államosításakor
Major Tamás vezetésével
»szétosztották« a színészeket, róla
nem rendelkeztek. Megjegyzem, Egyed
többször javasolta neki, hogy folytassa
színitanulmányait, õ ezt sértésnek vette.
A negyvenes évek elején kapcsolatuk is
megszakadt. Filmrendezõit pedig soha
nem érdekelte a sorsa.
1951 februárjában, egyik nap a délelõtti
órákban felhívott, hogy szóljon,
megfázott, este nem tud fellépni. Ami-
85
kor legközelebb hívott, már csak annyit
közölt velem, Bécsben van, és nem jön
vissza. Évtizedekkel késõbb, mikor New
Yorkban jártam, nagy nehezen kiderítettem
a számát, de nem tudtam vele
beszélni. Irma mondta, hogy nem akar
»senkivel« találkozni.
Ennyi az én Karády-történetem.”
1951. február 19-én reggel házvezetõnõjével,
Mohácsi Ilonával Szombathelyre
utazik. Este Lantos Olivérrel közös
mûsort ad, másnap hajnalban
együtt lépik át a határt. Hónapokig nem
tud továbblépni, a hivatalok lesújtó elõrejelzésekkel
ijesztgetik az amerikai vízumot
illetõen. 1953 tavaszán Brüsszelbõl
Sao Paulóba megy, itt él egészen
1968-ig, mikor is megkapja a vízumot.
Ekkor New Yorkba költözik, Frank Irmával
közös kalapüzletet nyitnak a Madison
Avenue-n.
AKIT KEBLÉN MELENGET: HONTHY HANNA
Sokan haza akarják csábítani, de
bölcs, érzi, hogy az õ pályája 1944-ben
lezárult.
Nekünk a nosztalgia maradt: a Gyûlölöm
a vadvirágos rétet, ahol kezed a
kezemre téved..., a Mindig az a perc a
legszebb perc..., a Száz vágy muzsikál
itt az éjben...
Meg a Hamvadó cigarettavég. Nemcsak
a dal, hanem Bacsó Péter filmje
is. Õ Nagy-Kálózy Esztert álmodta
Karádynak napjaink mozivásznára.
Meg az Ág utca, a zongorán hagyott
mézeskalácsszív botrányt kavaró
tükörképe, Jávor tekintete, és hogy
Ez lett a vesztünk, mind a kettõnk
veszte...