Premier 2008. augusztus - Sprint Kft.

Karádyról írni annyit jelent: egy
mítosz nyomába eredni. Õ is a
XX. század egyik talánya. Megkoronázása
éppoly valószínûtlen, mint
trónfosztása. Izgalmas, nyers, csiszolatlan
tehetségként robbant be a köztudatba,
bálvány lett, a férfiak vágyálmainak
megtestesítõje. Személye senkit
sem hagyott hidegen. Rajongták, imádták,
gyalázták, támadták. A vég nélküli
pletykák élve boncolták. A lapok értesítettek
arról, hol vacsorázott, milyen ruhákban
járt, hogyan viselte a haját, kiknek
az oldalán jelent meg, miben szerepelt,
hová ment nyaralni. Tudjuk, hogy
rengeteget cigarettázott, imádott órákig
telefonálni, gyûjtötte a porcelánt és
az ezüstöt, rajongott a róla készült fényképekért,
felbecsülhetetlen idõt töltött
ruha- és cipõüzletekben, kalapszalonokban,
és hogy elõszeretettel reklámozott
(szappant, sampont, kalapot, télikabátot).
Tudjuk, hogy nagy könyvtára
volt, szívesen olvasgatta Adyt, Kosztolányit,
Juhász Gyulát és József Attilát.
Tudjuk, hogy szenvedélyesen sportolt:
golfozott, úszott, kajakozott, lovagolt.
És most mégsem tudunk róla semmit.
Semmit, ami igazán fontos. Élete legizgalmasabb
részeit, lelke intimebb szegleteit
kizárólag magának tartotta meg,
sõt, a füllentés sem állt távol tõle. Felfedezésérõl,
letartóztatásának és fogva
tartásának körülményeirõl, disszidálásáról,
emigrációban töltött fél életérõl
máig folynak az egymást meghazudtoló
találgatások. Ha Karádyról van szó,
semmit sem lehet kizárni. És hogyan
születik egy hozzá hasonló legenda?
Vegyünk egy lelkes, könnyen szerelembe
esõ, komoly összeköttetésekkel
bíró lapszerkesztõt: Egyed Zoltánt. Képzeljünk
hozzá egy filmtörténeti fordulópontot:
a magyar mozi hátat fordít a rózsaszín
szerelmi történetecskéknek, katarzist
kíván okozni. Az új mûfaj új ideált
kíván, a korábbi törékeny szépségek helyét
egy démoni, kiszámíthatatlan, veszélyes
nõtípus foglalja el. (Úgy jelent
meg Karády a vásznon, ahogy Vajda János
Ginája a verssorok között: nyugalom
és boldogság helyett szenvedést hozott
a férfira.)
Mindehhez politikai fordulat csatlakozik:
1939 januárjától zsidó származású
személyek nem mûködhetnek a szakmában,
így nem hemzseg a filmipar a
vetélytársnõktõl.
Egyed Zoltán viszont alighogy útjára
engedi Hollywoodba Hajmássy Ilonát, új
sztárjelöltet fedez fel. Kranczler Katalin
A HALÁLOS TAVASZBAN
Mária egy hétgyermekes kõbányai családból
származik, ahol a családfõ ökle
volt az úr, és ahol az ebéd ideje a lóversenyprogramhoz
igazodott. A lány kimarad
a kereskedelmi iskolából, tizenhat
évesen férjhez megy – a nála harminc
évvel idõsebb Vargha Rezsõ adóhivatali
fõtiszthez –, számolatlanul költi a
pénzt, adósságokba bonyolódik, mígnem
férje egyik nap bejelenti: „Elválunk.”
Tizennyolc éves ekkor. Eleinte
kölcsönökbõl él, majd „ismerõsei” – következetesen
így nevezi kitartóit – egyre
gondtalanabb életet biztosítanak neki.
Keserûen emlékszik vissza ezekre az
évekre:
82
„A kétszobás kalitka helyett fényûzõ
élet, a szakaszjegyes utak után nagy utazások.
Párizs, London, sõt egyszer
Egyiptom is. Boldog voltam? Soha...
Mindig rabnak éreztem magam. Csak a
cella berendezése változott, az ajtó akkor
is, mint azelõtt a házasságban,
kulcsra volt bezárva. Rengeteget gyötrõdtem
a férfiak féltékenysége miatt (...)
Amikor minden ismerõsöm azt hitte,
hogy boldog vagyok, hiszen gondtalanul
élek, és amit megkívánok, az már a következõ
percben az enyém is – akkor
szenvedtem a legtüneményesebb magaslatokban.
Mint a Szaharában eltikkadt
vándor a friss ivóvíz után, úgy vágy-