Premier 2008. augusztus - Sprint Kft.

északkeletre lévõ Pordenonéba, egy
land-art szimpóziumra. Tizenöt ország
alkotói dolgoznak ott egy négyhektáros
szigeten, egy szabadidõ parkban. Semmilyen
más megkötés nincs, mint hogy
az ott készülõ mûvekhez csak a helyi
anyagokat (növény, föld, kavics, víz)
használják. („Az idõvel és az öregedéssel
az ottlévõ munkák lassan visszafordulnak
a természetbe, elenyésznek.
Nem tartom szomorúnak, inkább
bölcsnek a gondolatot, s mindenképpen
újfajta alkotói mentalitásra ösztönöz.”)
Csaponghatunk, akár recski emlékmûvét,
akár Japánban lévõ mûvét
nézzük, mindegyik felmutat fizikai érzékelésen
túli tartalmakat, tényleges
és spirituális tereket nyitnak meg,
ahol helyet kapnak nemcsak a gondolatok,
de az azokat generáló erõk is.
Két köztéri szobra egy Párizshoz
közeli városrészbe került, ez is tanulságos,
szép történet, hogy ilyen is van,
de persze szívfájdító is, hogy a franciáknál
s nem nálunk jellemzõ.
Egy felújított fõtérre, amit meghatározott
egy szép gótikus templom, íz-
ÖNKÖSZÖRÛ
léses, visszafogottan komponált, kicsit
fórummá épített területre kérték
fel, hogy tervezzen szobrot.
Az avatáson a polgármester elmondta
az alkotó életrajzát – fejbõl! –, s Farkas
Ádámot díszpolgárrá is választották!
(Ellenzék nem ellenkezett.) Rendeltek
tõle még egy kis szobrot, de igazából
az elismerésnek, megbecsülésnek a
formája, kifejezése megfizethetetlen.
Legyen egy borúsabb élmény is, hazai
tájról.
Szintén a budapesti Belvárosból. A
Bank Center elõtti, nyilván sokak által
ismert, jellegzetesen a mûvészre valló,
szinte zenei ritmusképletet megjelenítõ
kompozíciót maga az épület tervezõje,
Finta József szerette volna,
mintegy fókuszpontként a térbe, a ház
elé, a zöldnövényes karéjba.
(„Elõször jártam úgy, hogy a beruházó,
egy kanadai úr, lesöpörte tervemet,
’Mi ez? Nem tetszik!’ felkiáltással.
Kellemetlen élmény volt. Modortalanság,
de hát van ilyen, próbáltam
beletörõdni. Egy hónap volt az avatásig.
Egyszer csak megérkezett a fõberuházó,
aki botrányosnak tartotta az
elutasítást, s kérte Fintát, hogy szervezzen
meg egy találkozót velem. Anynyira
rosszul éreztem már magam ettõl
az ügytõl, hogy megkértem a feleségemet,
tárgyaljon õ, én meg Szentendre
másik felén faragtam. Telefonon
kérdeztem, mi történt. Egy jó s egy
rossz hír. Ezt mondta. A jó hír, hogy
megveszi a szobrot. A rossz, hogy az
egész házat is meg akarja venni. Hát a
háztól persze sose tudnék megválni. A
79
szobor árán volt egy kis alkudozás.
Mondtam egy árat, ami reális. A felét
ajánlotta. Végül kicsit kevesebbért, az
általam eredetileg ajánlott árért, de
megkötöttük az üzletet. Viszont az egymillió
forintot, amit lealkudott, azt
odaadta a Képzõmûvészeti Egyetem
igencsak nélkülözõ tanszékének.”)
Mik a jelek? Ki lesz mûvész?
Farkas Ádám az egyetemen rengeteg
tapasztalatot szerzett. Tudja, felelõsség
dönteni. Amit alapvetõnek tart,
az nem a begyakoroltság. Nem a beidomított
kéz bravúrja. Lehet, hogy
egy ügyetlenebbnél csillan föl a kifejezõ
erõ. Az érzékenység. A nyitottság.
Egy beszélgetés során nem azt tartja
meggyõzõnek, ha valaki „slágfertigen
felmondja a leckét”. Lehet, hogy
akadozik, de keresi a gondolatot – ez a
rokonszenvesebb. (Szóba is hoz egy
most diplomázott mûvészt, Polgár Botondot,
aki Erdélybõl jött, s dicséretes
jelessel végzett, „hallunk még róla”.)
Tanári ars poeticája, hogy az egyéniséget
segítse önmaga legjobb szintjére
jutni, s a gyenge pontokat leküzdeni.
Az igazi, vérbeli mûalkotás hiteles
legyen, élményszerû – ezt állítja.
(Tizennyolc év alatt – amióta ott tanít
– a szobrásztanszék valódi szellemi
mûhely lett, szakmai, etikai etalon.
„Sokszor órákig itt ülnek, vitatkoznak,
komolyan veszik, tudják, hogy kínlódással
is jár a hiteles alkotás.”)
Önmagát a természettel való együttlét,
a vadászat kondicionálja testileg,
szellemileg, lelkileg. („Ritkán sütöm el
a puskát, sokkal inkább meditálok a
természet rendjén, törvényein. Azon,
hogy miként él együtt a rigó, a vaddisznó,
az évszakok hogyan változnak. Az
állatok, növények kapcsolatán való tûnõdés
pedig túlvezet etológián, meteorológián
egy teljesebb világkép felé,
amiben az ember is benne van. Születés
és halál szemlélete segít, hogy elnézõbb
legyek a többi emberrel, a világ
feszültségeit fel tudjam dolgozni.”)
Mintha egy zen buddhista feladvány
lenne, rigó és vaddisznó kapcsolatából
benyitni az ember természetrajzába.
S ne feledjük, hogy a vakoknak (is)
készített szobrok által a látók is meszszebbre
jutnak!
Láthatjuk, még az egyébként sokszor
kompromittálódott kitüntetések
is lehetnek tisztán és igazán örömet
okozók, mint Farkas Ádám franciaországi
elismerése. És ilyen a friss Gundel-díja
is, amit itthon kapott…