Premier 2008. augusztus - Sprint Kft.

– Épp akkor, amikor Federico ostromolt.
Én a La dolce vita forgatásakor
halálosan szerelmes voltam. Nem
létezett számomra senki más, csak õ.
Amikor meghalt, el is vitt belõlem valamit.
– De bárhol jár is a világban, a férfiak
rajongását bizonyára ma is érzi.
– Olaszországban még ma is mindenütt
azzal fogadnak, hogy „Viva la
diva!” Filmsztárnak neveznek, érzéki
nõnek. Engem ez sosem foglalkoztatott.
Magánemberként sosem azonosítottam
magam a filmiparral. Hamis
világ az, olyan becsapós. A mai barátaim
is inkább civil foglalkozásúak.
Ügyvédek, bankárok. Idõnként meghívom
õket, és õk is gyakran vendégül
látnak. Filmesekkel ma már csak akkor
kerülök kapcsolatba, ha dolgozom,
vagy ha meginvitálnak egy fesztiválra.
Moziba sem járok. Nem szeretem
sem a dirr-durr filmeket, sem a
horrort, sem az erõszakot. És az is
feldühít, ha két szeretkezõ ember közé
bújik a kamera. Nem vagyok prûd,
de az erotika nálam a hálószobába
tartozik és nem a filmvászonra. A mai
61
filmek többsége tehát nem az én ízlésemnek
való. Ami érdekel, azt otthon,
videón nézem meg.
– Mikor is költözött Rómába?
– Három évvel Az édes élet bemutatása
után.
– Nem lett volna jobb, ha már a milánói
premier után Olaszországban
marad?
– A milánói premier maga volt a
pokol. Iszonyú nagy botrányt váltott
ki a film. Federicót többen le is köpdösték.
Ha a közelében álltam volna,
biztos, hogy nekem is jut belõle. A Va-
ANITA EKBERG ÉS MARCELLO MASTROIANNI A FILMTÖRTÉNET EGYIK LEGENDÁS KOCKÁJÁN PIERLUIGI PRATURLON FELVÉTELE
Érdekes véletlen: talán éppen ugyanabban az idõben, amikor Szabó G. László az interjút készítette, nyílt meg a
budapesti Olasz Intézetben Pierluigi Praturlonnak, a Fellini-filmek standfotósának kiállítása. Õ maga is elmeséli a
Trevi-kúttal kapcsolatos történetet, a néhány emlékkel gazdagabb sztoriból érdemes egy-két részt felidézni.
Nagyon jó viszonyban volt Anita Ekberggel, és többször elvitte különbözõ társaságokba, vendéglõkbe. A színésznõ
szeretett mezítláb táncolni, ám egy ilyen átmulatott éjszaka során alaposan megfájdult a lába, s amikor hajnalban
hazafelé tartottak, a Trevi-kúthoz érve kérte, álljanak meg, mert le akarja hûsíteni a lábát. Így is történt, a fotós pedig
eközben elõszedte a fényképezõgépét és megörökítette a pancsolást. Az álomjelenetnek mindössze két rendõr volt
a tanúja, akik egy árkád alól némán, szélütötten bámulták a valószínûtlen történést.
Ezeket a képeket látta meg késõbb Fellini, és kérte, hogy beépíthesse a filmjébe a jelenetet. Pierluigi Praturlon
pedig nem kis részben ennek köszönhette további pályafutását, hogy aztán együtt dolgozhatott a világhírû rendezõvel...
(Ezúton is köszönjük az Olasz Intézet szíves hozzájárulását, amellyel lehetõvé tette a kiállításon szereplõ
jelenetfotó közlését.)