Premier 2008. augusztus - Sprint Kft.

More documents

Recommendations

Info

PREMIER: SZÍNHÁZ Hercegnõ, polgárnõ, színésznõ Yvonne, burgundi hercegnõt, Witold Gombrowicz hasonló címû színdarabjának címszerepét játssza a kecskeméti Katona József Színházban, Bagossy László rendezésében, a „mutyulit”, aki talán kétszer vagy háromszor szólal meg a darab folyamán, akkor is csak egy-egy szót mond, különben némán és kábán üldögél vagy álldigál, de ezzel a néma és kába jelenléttel fölforgatja a királyi udvar nyugalmát (a királyi udvart persze úgy kell elképzelni, mint a XX. századi, polgárian berendezkedett dinasztikus királyságokét), formátlanságot visz a kialakult formák világába, ezáltal provokál és kihívja maga ellen az általános ellenszenvet, nehéz szerep, mindenhol a legjobb, legkarakteresebb mûvészek játsszák, csak a hozzá nem értõk szokták mondogatni, hogy jó lenne hozzá bárki, mindenhol vannak csúnya színésznõk, már ez is tévedés, Yvonne nem egyszerûen csúnya, egyáltalán, az sem biztos, hogy csúnya, több Yvonne-t láttam (sokat közülük külföldi elõadásfotón), akik egyáltalán nem voltak azok, a csúnyaságánál mindenképpen fontosabb a megfoghatatlansága, a bizonytalanság, amit a lényével kelt, Hámori Gabriella (aki felejthetõ szexbombákat is játszik felejthetõ filmekben) két tanti között érkezik a színpadra, hurkapálcikára kötött luftballont tart mereven a kezében, virágmintás ruhát, fehér térdzoknit, fehér szandált visel, piros kalapkáján lila díszítés, leül egy padra a tantik közé, mereven tartja magát, arcszíne fakó, szinte hamuszürke, ajka kissé lebiggyed, ami formátlanná teszi arcberendezését, mintha betétet hordana a szájában (valószínûleg hord, mert amikor megszólal, kásásan beszél), arckifejezése egyszerre félénk és gõgös, ami megvalósítja a figura lényegét, puszta jelenlétének provokációja fölkelti a Herceg figyelmét, a szerepet játszó Makranczi Zalán odamegy hozzá, megszólítja, ki- EGY MONDAT HÁMORI GABRIELLÁRÓL KOLTAI TAMÁS A FILLÉRES OPERA POLLYJA 56 FOTÓ: GORDON ESZTER
pukkasztja a lufiját, kezébe nyomja a maradék hurkapálcikát, minden lehetséges módon inzultálja, mint aki csupán gáláns tréfát ûz, Hámori Yvonne-jában ettõl kezdve beindul az a lassú, lomha, álmatag „mûködés”, amirõl nem pontosan tudni, együttmûködés-e vagy ellenállás (alighanem a kettõ egyszerre), feláll, jár, néha egyedül, néha noszogatásra, jobb kezével fölcsippenti ruhája szélét, mintha pukedlizni akarna vagy valami hosszú uszályt tartana a föld felett, újra leül, a Herceg megpörgeti alatta a padot, amely megbillen, õ leesik róla, lábai szétterpesztve a levegõben maradnak, feje lent a földön, egy darabig megmerevedik ebben a pózban, áldozatául esett egy gonosz tréfának, mégsem érezzük egyértelmûen áldozatnak, fogyatékosságai nem meghatóak, inkább irritálóak, létének passzív agresszivitása elûzi a konvencionális sajnálatot, szó sincs arról, hogy tehetetlen báb, amikor már eldöntött tény, hogy a Herceg feleségül fogja venni, a védelmére érkezõ fiút, aki azt állítja magáról, hogy a szerelme, megvetõ mozdulattal bocsátja el, mint egy valódi hercegnõ, arcán fölismerhetõ az undor kétségtelen jele, a Herceget viszont leplezetlenül megkívánja, ahogy ránéz, tekintete szenvedést és szenvedélyt sugároz, ez már nem idétlen és bamba, inkább áthatóan ambivalens pillantás, amely könyörög és parancsol egyszerre, megalázkodik, de le akarja gyõzni a másikat, a padlóra fekszik a Herceg elõtt, lábait kissé széttárja, ami kifejezetten kínos és kellemetlen, már a nézõ sem tudja, mit kezdjen ezzel a lehetetlen nõszeméllyel, nevessen-e rajta, vagy legyen rá dühös, kezd benne is kialakulni az az érzület, ami a darab többi szereplõjében, Hámori tökéletes bizonytalanságban hagy tökéletesen bizonytalan körvonalú Yvonne-jának milyensége felõl, ez a legtöbb, amit színésznõ ebben a szerepben megtehet, a tökéletességet fokozza, hogy a részleteket illetõen sok mindenrõl tudósít, egyáltalán nem fád vagy közömbös, általános némasága közben elsõdleges érzelmeket és indulatokat, sõt, teljes lélektani folyamatokat játszik el, úgyszólván mindenre reagál, igaz, kissé megkésve (spéttel, ahogy színházi nyelven mondják), mintegy utólag, lelassulva fordítja fejét az események után, de nem mulasztja el, hogy észrevételezze a történteket, kivonulásai kifejezetten hercegnõiek, „uszályát” fölemelve, fejét fölvetve, elõkelõen lépked a kulisszák mögé, csak egyszer veszti el a nyugalmát, amikor ráijeszte- nek, „hímzõfonál!”, mondja elõször fölényesen, hiszen azért küldték be, de nem akarják megérteni, hogy ez az egy szó egész mondatot helyettesít, és ahelyett, hogy örülnének, amiért ennyit is kegyeskedett mondani, és honorálnák a kivételes teljesítményt, zavarukban kiabálni kezdenek vele, mire visszarikácsol, a kölcsönös tehetetlenség váltja ki az általános ricsajt, ekkor már el van döntve, hogy Yvonne-t meg kell ölni, „élesen, felülrõl lefelé”, még látjuk egyszer, amikor menyasszonyi ruhában megjelenik az ajtókeretben, itt csakugyan idétlen benyomást kelt, de a nagy leszámoláskor, az utolsó vacsorán már nem, ott kisimult arccal ül az asztalfõn, ajkáról eltûnt a megvetõ lebiggyedés, vonásai szinte szépek, az udvar figyelõ tekinteteinek kereszttüzében rezzenéstelenül teszi szájába a szálkás kárászt, „megfullad”, mondja a Király, mielõtt még egyáltalán hozzákezdene a megfulladáshoz, mint mindenre, erre is késve reagál, de aztán csakugyan ráesik a terítékekre, szétlöki az összecsúsztatott asztalokat, repül az eszcájg, õ maga hátrahanyatlik, kimászik a terítõ mögül, sikertelenül próbálja kiszedni a torkából a szálkát, lassan ráhajol a kezére a padlón, elengedi magát, meghal, s ezzel visszahelyezi jogaiba a formát, elsõként a formális gyászt, amit ideiglenesen, saját formátlan létével megszüntetett, ennyi, mondhatjuk elismerõen Hámori Gabriella elsõrangú alakítására, kicsit csodálkozhatunk, persze (ha laikusnak tettetjük magunkat), hogy nemrég Wedekind Luluját játszotta, a végzetes nõt, az ördögi démont és öldöklõ angyalt, aki egyik sem a sok közül, egyszerûen a létével, a semmittevésével csábít (ahogy Yvonne taszít ugyanezekkel), holmi természeti tünemény gyanánt, mint aki kezdetben maga sem tud róla, hogy beléje van kódolva a rontás, õ az ártatlan fölforgató, csak késõbb kezdi használni az eszközeit mások (és a maga) végzetére, hogy a kezdeti szexuális tárgyból áldozati tárggyá váljék, ehhez a szerepéhez képest az ártatlanság képe volt az a fiatal lány, akit a Dosztojevszkij kisregényébõl készült elõadásban, a Fehér éjszakákban alakított, egy lányt, aki az érte rajongó fiúval találkozik nap nap után a folyóparton, de csak azért, hogy közben a „másikra” gondoljon, akit szeret, Hámori a reményt és a kétségbeesést sûrítette a lírai szerepbe, az illúziót, amelyrõl nincs eldöntve, hogy a valódi szerelem élteti-e vagy csak az álmokba kapaszkodás a valóság helyett, hiszen a valóság ott van 57 MAKRANCZI ZALÁNNAL AZ YVONNE-BAN FOTÓ: WALTER PÉTER elõtte, csak ki kellene nyújtania érte a kezét, ezt a melodrámát nem kis feladat szentimentalizmus nélkül eljátszani, neki sikerült, az alkatába és (föltehetõen) a gondolkodásába oltott józan realitásérzék, enyhe fanyarság, finom iróniára való hajlam segítségével, aminek aztán bõven a hasznát vehette A filléres opera (Brecht Háromgarasosát keresztelték át erre a címre az Örkény Színházban) Pollyjaként, illetve a Pollyt játszó felsõ középosztálybeli privátként (így neveztek valaha színházi körökben mindenkit, aki nem mûvész), hiszen az elõadás lényege az volt, hogy társaságbeli jómódú polgári urak és hölgyek, mindközönségesen „gazdagék” adják elõ a mûvet, talán valami jótékonysági rendezvényen, a szegények javára („kikrõl szól e színdarab”, írta volt Brecht), itt aztán kétszeresen is megmutathatta, milyen egy polgári liba, Polly Peachum meg aki alakítja, közben a valódi (kezdõ) színésznõhöz, Nyina Zarecsnajához is elérkezett Csehov Sirályában, az intuitív fiatal lányhoz, a természetes tehetséghez, aki vele született képességeit és nõi ösztönét egyszerre használja spontánul és tudatosan (maga sem érzékeli a különbséget) a színpadon is és az életben is, keresi az élményt, és gazdagodva, de legalábbis ép bõrrel jön ki belõle, van mersze a kihívásokhoz és a döntésekhez, van köze a saját sorsához, ahhoz, hogy színésznõ, s így valahogy – nem tudnám megmagyarázni, miért – Hámori Gabriella Nyináról vallott fölfogásában nagyon erõsen érzem õt magát, mintha ez a szerep több volna a szokásos önvallomásnál, mintha ez a szerep azonos volna vele.
Page 1:
PREMIER • IX. ÉVFOLYAM, 68. SZÁ
Page 4 and 5:
CÍMLAP: UDVAROS DOROTTYA FOTÓ: GO
Page 6 and 7: - Mikor a legjobb Rómába utazni?
Page 8 and 9: Félelmetes arra gondolni, hogy ann
Page 10 and 11: HÁZUNK BÁJA A Premier szerzõinek
Page 12 and 13: PREMIER: FEJGÉP - MIÉNK ITT… Sz
Page 14: Arthur Rimbaud: Jámbor reggeli gon
Page 17 and 18: Ezen a Szent György-hegyi akácpad
Page 19 and 20: nak orrában szemlélõdik, nem min
Page 21 and 22: nyolt, de fárasztó verseny miatt.
Page 23 and 24: Hirdetés 21
Page 25 and 26: zár, kivéve ezt az egyiket, amely
Page 27 and 28: Egy kedves fotográfusnál voltam a
Page 29 and 30: OLIVIA HUSSEY tatni a tehetséghez
Page 31 and 32: lehetõ legjobbkor jött az életem
Page 33 and 34: Sûrû bruegheli kép fogadta a lá
Page 35 and 36: PREMIER: FEJGÉP - EGER CSILLAGAI
Page 37 and 38: Délelõtt volt. Pontosan emléksze
Page 39 and 40: sabbak, fiatalabbak és józanabbak
Page 41 and 42: Mindez együtt az ötödik. Ám min
Page 44 and 45: Szabó Lõrinc: Õszi fák PREMIER:
Page 46: PREMIER: FEJGÉP - MISZTÉRIUM, HIS
Page 49: járatot, kik mennek be, kik jönne
Page 52: MESTEREK A SZÍNPADON Agárdy Gábo
Page 56: MESTEREK A SZÍNPADON Kállai Feren
Page 61 and 62: eretem a színházat. Szeretem Esze
Page 63 and 64: - Épp akkor, amikor Federico ostro
Page 67 and 68: ABBÁZIA KÁVÉHÁZ Van azonkívül
Page 69 and 70: TJESZRAPERET LÁDA ALAKÚ KOPORSÓJ
Page 71 and 72: teni környezetbe, de van, ahol mi
Page 73 and 74: Beöthy István Espace temps, op. 1
Page 77 and 78: is így kezdi: „oda kell ülni az
Page 79 and 80: niális festõjének karcait, minde
Page 81 and 82: északkeletre lévõ Pordenonéba,
Page 83 and 84: FOTÓ: INKEY TIBOR PREMIER: SZELLEM
Page 85 and 86: BÁL A SAVOYBAN - IFJABB LATABÁR
Page 87 and 88: A GOLFJÁTÉKOS 1947-48-ban a Váro
Page 89 and 90: Fowey-ba úgy kerültem, hogy össz
Page 91 and 92: pennym sem volt, és reszkettem, é
Page 93 and 94: lós Melitta, Komlós Vilmos, Misog
Page 95 and 96: MAKLÁRY JÁNOS - Miért lenne röh
Page 97 and 98: Rakovszky Zsuzsa: ÉJSZAKA Mióta e
Page 100 and 101: PREMIER: OPERA Ybl-palota: jubileum
Page 102 and 103: PREMIER: OPERA Az operaházi Mózes
Page 104 and 105: PREMIER: OPERA A VELÜNK ÉLÕ WAGN
Page 106 and 107: Exkluzív smink- A szemhéjpúderek
Page 108 and 109:
PREMIER: GASZTRONÓMIA A Symbol ét
Page 110 and 111:
zsemle (magyarul egy zsemlében meg
Page 112 and 113:
PREMIER: HÁZUNK BÁJA Premier-part
Page 114 and 115:
GÁBRIEL MÛSORT VEZETETT, ÉNEKELT
Page 116 and 117:
VOKSÁN VIRÁG NEM A HÕSÉG MIATT
Page 118:
PÁROSAN (PÁRATLANUL?) SZÉP AZ É
show all

Premier 2008. augusztus - Sprint Kft.

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?