Premier 2008. augusztus - Sprint Kft.

MESTEREK A SZÍNPADON
Agárdy Gábor
Õ játszotta Halleluja címû tragikomédiám legnagyobb szerepét, a Nagypapát
Zsámbéki Gábor legendás játékszíni rendezésében, 1981-ben. Amit folyton betiltottak,
három és fél év alatt 34 alkalommal ment, végül kétszer még a Katona József
Színházban is, többnyire éjszakai elõadásban. Minden díjat elnyert, egyet se
osztottak ki, Agárdy a legjobb férfialakítás díját kapta érte (10 évvel késõbb). Az
volt élete legnagyobb alakítása, mondják sokan, akik õt összes szerepében látták.
Én a színpadon ezen az elõadáson kívül csak mint Bicska Maxira és Katz, tábori
lelkész alakítására emlékszem, a Svejk legendás Jókai színházi elõadásából,
mindkettõt gyermekként, a tévében láttam, azt hiszem. És millió filmben, tévéjátékban.
Agárdy mindent tud.
Ez, a közhittel ellentétben, ritka színészi tulajdonság. Õ éppoly fantasztikus tragikus
színész, mint amilyen elsöprõen hatásos komédiás. Ilyen elõadó elvétve
adódik. Olyan iszonyú részletesen és pontosan tud technikailag mindent, hogy
õrült kísértése lehet a ripacskodásra, ám õ, ha akarja, el tudja kerülni ezt. Fegyelmezettebb
színésszel nem találkoztam életemben. Vele kapcsolatban értettem
meg, hogy az efféle színész jól teszi, ha a Rádiókabaréban olykor durvább eszközöket
is megenged magának. Ott az kell. Az õ lelkének filterén áteresztve még a
ripacséria is tiszta. Csak az tudja, miként hallgat Lear király két mondat között,
aki tudja, hogy mereszti a szemeit egy uraskodó portás. Ezek ugyanis titkok. Csak
a beavatottak értenek hozzá. Agárdynak pazar vidéki iskolája volt Jávor Páltól a
dali társulatokon át a régi, nagy miskolci színházig. Õ tudja, hogy a színészet legfõbb
titka a fegyelem. Az akrobaták fegyelme. A precizitás. Az erõbeosztás szellemi
síkon történõ megoldása elõször is. Õ annyit dolgozik egy elõadáson, úgy értem,
fizikailag is, hogy abba más színész belepusztulna. Általában bele is pusztul.
Rendkívüli mozgáskultúrája van. Katz lelkészként olyat mûvelt a testével, amit én
azóta se láttam. A részegség stádiumait, az emberi rosszaságnak és jóságnak a
valósághoz való õszinte viszony mértékétõl való függését oly egzakt pontossággal
mozogta végig – de még a hangjaiban, a hanglejtéseiben is – abban a nevezetes
templomi jelenetben, ahova Katz már eleve részegen érkezik, és az áldoztatás,
gyónás alatt csak még jobban berúg, hogy az elõadás ott, bizony, megállt. A közönség
egyszerûen nem engedte, hogy tovább folytatódjék. Agárdy tehetsége mellett,
le merem írni, még a Haseké is új értelmet nyert; a misébõl csaknem órás jelenet
lett, vagy úgy hatott. Idõtlen idõkig nevettünk rajta. A nézõk a sorok közt térdelve,
sírva és bömbölve röhögtek… Ha még egyszer ilyen alakítást élvezhetnék,
biztos vagyok benne, hogy öt évvel tovább élnék. De a színpadi alázata is páratlan.
Nem úgy néz ki, mint amilyen a lelke. Õ egy finom és szemérmes, idealista értelmiségi,
festõ és narodnyik. Soha nem próbálta meg, amit a rosszabb színészek
szoktak, hogy egyszer-egyszer a lelkét, a gondolatait játssza el valamelyik szerep
FESTMÉNYE
helyett. Lebovics nagypapa megformálásában például õ kolosszálisan zsidó volt.
De nem volt egyetlen jidlizése. Sem kiszólása. Vagy pláne véleménye a figuráról.
LÁSZLÓ
Agárdy mindig a szerep mélyét játssza, nagy teátrális eszközökkel. Noha civil énje
oly távol esik tõlem, mint Makó Jeruzsálemtõl, Halleluja-beli teljesítménye láttán
– három kilót fogyott alkalmanként – egy életre a szívembe zártam õt. GYÉMÁNT
50