PREMIER: FEJGÉP – EGER CSILLAGAI Egri csillagok VÁRKONYI ZOLTÁN Megvettem a parasztházat Nagymaroson – mondta boldogan Szász Endre. – Valóságos kis paradicsom. Ki se mozdulok többé onnan. Aztán másnap reggel beköltözött a pasaréti filmgyár egyik emeleti szobájába. És ki se mozdult onnan közel egy esztendeig. 30
Sûrû bruegheli kép fogadta a látogatót; zöldek, vörösek és aranybarnák a falakon, az asztallapokon, a földön. Festékesdobozok, falra szegezett vázlatok, fél liter tej és három zsemle. Nem tudom, minek ette, reggelinek-e vagy vacsorának – mert mindig éjjel dolgozott, a hajnal volt nála a nap vége. Alkimistamûhelyében kopott vájdlingok, üres filmdobozok, gyári hibás edények egymás hegyén-hátán. Ezekbõl egy szorgalmas kis kalapácscsal pajzsokat, sátordíszeket, ékszereket kalapált álmos délutánokon, az éjszakai festés elõtt. Már moshatatlan, tassista képeket idézõ köpenyében, sárga, lila, arany foltokkal borítva, néha megtörölte kezét koraõsz hajában. Nem találom a cinóbert. Nem értem. Pedig ide tettem. Általában semmit se talált meg. Tárgyakat. De atmoszférát igen, arcokat, tájakat igen, Gárdonyi hangulatát igen. Hogy és miért került ebbe a mély vízbe a varázsló, arról szeretnék beszélni egy keveset. Együttmûködésünk másként kezdõdött, mint ahogy folytatódott. Nem azzal az operatõrrel vágtam neki a filmnek, akivel eredetileg szándékoztam, és aki a Szász Endrével való együttmûködést javasolta. Akkor még üvegre festett díszletekrõl volt szó, sok trükkrõl és egy elõre megfestett, megtervezett képsorról. Mikor aztán új helyzet állt elõ, megváltozott minden. Szász Endre ismert, de idegen mûvész volt számomra. A véletlen úgy hozta, hogy személyesen sosem találkoztunk. Így aztán kerülgettük egymást tapogatózva és óvatosan. Nekem nincs szerény bárány hírem, Szász is extravagáns figura hírében áll. Hogy segíthetünk mi egymásnak, mit vár tõlem õ, és mit várhatok én? Ha munkája csak a díszlettervezésre szorítkozik, nem mozgatjuk meg eléggé egymás fantáziáját. Azonkívül a díszletek egy döntõ részének tervezésére mellettem volt egy kitûnõ fiatal tervezõ-építész, Vayer Tamás. A várat például õ tervezte. Ilyen hatalmas anyaggal egy ember egyedül meg sem birkózhat. A forró kása játéknak az lett a vége, hogy végérvényesen beleszerettünk az Egri csillagokba, a munkába és a munkában: egymásba. Szász lassacskán afféle ötletmûhelyt állított fel maga körül fiatal munkatársakkal, akik a pitykegombtól szultáni sátorig mindennel foglalkoztak Szász Endre kifogyhatatlan ötletei nyomán. A legfontosabb azonban továbbra is a rá esõ díszletek megoldása maradt a munkának ebben a praktikus idõszakában. Lassacskán azonban megindult egy érdekesebb, szakmailag megfogalmazhatatlan nevû mûvészi munkakör. Fantáziálgattunk a film eljövendõ képeirõl. Éjszakánként aztán õ megfestett négy-öt cinemascope méretû képet. Ez a képarány nem felel meg a képzõmûvészetbõl ismert és megszokott arányoknak. 31 – Keltsük már fel Szászt, eleget aludt! – Adjatok még neki fél órát! – Kibújt a pléd alól, felült a rozzant sezlonon. A kora délutáni mûterem-látogatás tele volt nagyszerû izgalommal. Ott sorjáztak a képek a falon. Cigánytábor, Isztambul, Cecey-udvarház, néhány vágtató lovas, néhány álombeli táj. Igen – ez jó, ezt meg is lehet valósítani, ez nem, ez más világ, nem találkozik a rendezõi elképzeléseimmel, amaz kicsit kék, és az operatõröm azt mondja, ezt a színt nem szereti az Eastmancolor nyersanyag. Szász ontotta a képeket, „beporoztuk” egymás fantáziáját, és õ szülte a virágokat. De bármilyen költõi is ez így, a valóság százszor keményebb és könyörtelenebb. Az álmodozások kivitelezése anyagi körülmények, technikai nehézségek miatt sokszor megvalósíthatatlan, mégis érdemes megküzdeni az akadályokkal. A nemes szórakoztatás ugyan filmgyártásunkban nem kapta meg azt a rangot, amely megilleti, szerintem szûkebb közönségrétegnek készült, gyakorta problémákkal terhes filmek békésen megférnének a milliós közönség semmiképpen sem elítélhetõ szórakozási vágyát kielégítõ filmekkel. Egyelõre azonban valamiféle mondvacsinált ellentét lebeg egyáltalán nem békés vizeink felett. Gyakorta hangzik el a gyûlöletes „kommersz” szó, vagy a másik oldalon az „unalom”. Ha a kö-
- Page 1: PREMIER • IX. ÉVFOLYAM, 68. SZÁ
- Page 4 and 5: CÍMLAP: UDVAROS DOROTTYA FOTÓ: GO
- Page 6 and 7: - Mikor a legjobb Rómába utazni?
- Page 8 and 9: Félelmetes arra gondolni, hogy ann
- Page 10 and 11: HÁZUNK BÁJA A Premier szerzõinek
- Page 12 and 13: PREMIER: FEJGÉP - MIÉNK ITT… Sz
- Page 14: Arthur Rimbaud: Jámbor reggeli gon
- Page 17 and 18: Ezen a Szent György-hegyi akácpad
- Page 19 and 20: nak orrában szemlélõdik, nem min
- Page 21 and 22: nyolt, de fárasztó verseny miatt.
- Page 23 and 24: Hirdetés 21
- Page 25 and 26: zár, kivéve ezt az egyiket, amely
- Page 27 and 28: Egy kedves fotográfusnál voltam a
- Page 29 and 30: OLIVIA HUSSEY tatni a tehetséghez
- Page 31: lehetõ legjobbkor jött az életem
- Page 35 and 36: PREMIER: FEJGÉP - EGER CSILLAGAI
- Page 37 and 38: Délelõtt volt. Pontosan emléksze
- Page 39 and 40: sabbak, fiatalabbak és józanabbak
- Page 41 and 42: Mindez együtt az ötödik. Ám min
- Page 44 and 45: Szabó Lõrinc: Õszi fák PREMIER:
- Page 46: PREMIER: FEJGÉP - MISZTÉRIUM, HIS
- Page 49: járatot, kik mennek be, kik jönne
- Page 52: MESTEREK A SZÍNPADON Agárdy Gábo
- Page 56: MESTEREK A SZÍNPADON Kállai Feren
- Page 59 and 60: pukkasztja a lufiját, kezébe nyom
- Page 61 and 62: eretem a színházat. Szeretem Esze
- Page 63 and 64: - Épp akkor, amikor Federico ostro
- Page 65 and 66: Hirdetés 63
- Page 67 and 68: ABBÁZIA KÁVÉHÁZ Van azonkívül
- Page 69 and 70: TJESZRAPERET LÁDA ALAKÚ KOPORSÓJ
- Page 71 and 72: teni környezetbe, de van, ahol mi
- Page 73 and 74: Beöthy István Espace temps, op. 1
- Page 75 and 76: Hirdetés 73
- Page 77 and 78: is így kezdi: „oda kell ülni az
- Page 79 and 80: niális festõjének karcait, minde
- Page 81 and 82: északkeletre lévõ Pordenonéba,
- Page 83 and 84:
FOTÓ: INKEY TIBOR PREMIER: SZELLEM
- Page 85 and 86:
BÁL A SAVOYBAN - IFJABB LATABÁR
- Page 87 and 88:
A GOLFJÁTÉKOS 1947-48-ban a Váro
- Page 89 and 90:
Fowey-ba úgy kerültem, hogy össz
- Page 91 and 92:
pennym sem volt, és reszkettem, é
- Page 93 and 94:
lós Melitta, Komlós Vilmos, Misog
- Page 95 and 96:
MAKLÁRY JÁNOS - Miért lenne röh
- Page 97 and 98:
Rakovszky Zsuzsa: ÉJSZAKA Mióta e
- Page 100 and 101:
PREMIER: OPERA Ybl-palota: jubileum
- Page 102 and 103:
PREMIER: OPERA Az operaházi Mózes
- Page 104 and 105:
PREMIER: OPERA A VELÜNK ÉLÕ WAGN
- Page 106 and 107:
Exkluzív smink- A szemhéjpúderek
- Page 108 and 109:
PREMIER: GASZTRONÓMIA A Symbol ét
- Page 110 and 111:
zsemle (magyarul egy zsemlében meg
- Page 112 and 113:
PREMIER: HÁZUNK BÁJA Premier-part
- Page 114 and 115:
GÁBRIEL MÛSORT VEZETETT, ÉNEKELT
- Page 116 and 117:
VOKSÁN VIRÁG NEM A HÕSÉG MIATT
- Page 118:
PÁROSAN (PÁRATLANUL?) SZÉP AZ É