Premier 2008. augusztus - Sprint Kft.

Arthur Rimbaud:
Jámbor
reggeli gondolatok
Nyári hajnalon, négy felé,
a vágyaink még alszanak.
Csalitból ünnepesti szag
gõzöl az ég felé.
De lenn a téres udvaron,
ahol vad nap zuhog a rögre,
már ácsok dolgoznak sürögve,
ingujjason.
A mohos szérün csöndesen
készül a pontos burkolat,
amelyre kancsal boltokat
fest majd a város odabenn.
Ez ácsokért, kiket a dús
Babilon szolgasorba vet,
hagyd el, Venus, a koszorús
lelkü, dús Szerelmeseket!
Pásztorok Királynõje, vigy
pálinkát a robotosoknak,
legyen erejük addig is,
míg délidõn, a hûs tenger vizére jutnak.
(Kardos László fordítása)
Európa Könyvkiadó, 1965
12
PREMIER: FEJGÉP – MIÉNK ITT…
Rimbaud
a Tabánban
SZÖVEG:EGRESSY ZOLTÁN
ILLUSZTRÁCIÓ: ZÓRÁD ERNÕ
Egy kisasszony siet, arca csupa mosoly. A sétány hársai közt jár, hol
zöld az árnyék. Zajjal rebben a szél, hisz a város közel. A szív ragyog
részegen. Az ember nem komoly tizenhét évesen.
Egy nõ botlik, szeme hervadt virág. A sétány hársai közt baktat, most is
zöld az árnyék. A szél rebben zajjal, ül a város közel. A szív gagyog félszegen.
Az ember jó komoly harminchét évesen.
Öreg a zöld árnyék, a város lassan rebben, bánt a szél zaja. Az ember komolytalanul
komoly. A Tabán kis dombjáról lebukfencezik. Komolyan komolytalan.
Mindegy, hány éves. Részegen gagyog.
Járt-e Rimbaud a Tabánban? Nem járt Rimbaud a Tabánban. Párizsban
járt, ott, ahol az õsz. Nem volt komoly tizenhét évesen. Halott volt harminchét
évesen.
Hexameterben ír levelet III. Napóleon fiának. Tizenhárom és fél éves.
Gratulálnak neki. 16, lóg a vonaton, börtönbe csukják. Tizenhét évesen fázva,
éhezve csatangol Párizsban. „Halál Istenre!” – vési krétával a padokra.
Megvannak-e még azok a padok. 18 éves, a Verlaine-szerelem. 19, mikor
Verlaine rálõ. Egy padlásszobába megy, befejezi az Egy évad a pokolban-t.
Lejön a padlásról és nem ír többé.
Még él tizennyolc évet. Semmit nem gondolok, s a számon némaság.
21 éves, ekkor Verlaine már újra szabad ember, hívõ katolikus, próbálja
téríteni Rimbaud-t, aki megveri és elzavarja. Verlaine nem lõ rá. 22 éves,
katonának áll a holland gyarmati hadseregbe. Hamar megszökik. Nem ír.
Cirkuszban tolmács, bejárja Skandináviát, teherhordó. Nem ír. Végigjárja a
fél világot, építkezési felügyelõ. Nem ír. Tífuszos lesz. Nem ír. Meggyógyul,
ír: útjairól a párizsi Földrajzi Társaságnak. (Vélemény: „szárazsága ellenére
igen érdekes”.) 30 éves, egy abesszin nõvel él. Nem ír. Fegyverekkel kezd
foglalkozni. Nem ír. Kávé-, bõr- és pézsmaexportõr ügynökséget vezet.
Nem ír. 37 éves, daganatot észlel a jobb térdén. Nem ír. Levágják a lábát.
Nem ír. Marseille-ben fekszik. Nem ír. Halála elõtt állítólag megtér. Meghal.
Járt-e a Tabánban? Nem járt a Tabánban. Mindegy, hol szippantotta a
szabad tér illatát. Egy június-esten a hársot. Nekem a Tabán illata Rimbaud.
Nekem õ a tabáni júniusról írt, az én tizenhét évemrõl, egy kisaszszonyról,
aki sietett, arca csupa mosoly.
Az életrõl írt és a halálról. Jó ideig az érzelem a gondolat ura, a szív pedig
az észé. A gondolat késõbb az érzelem fölé hajlik, az ész meg gúnyolódik
a szíven. Gondolom én. A gondolat ölte meg a költõt. A tér szabad, a tét
apad. Pár fapad. Pillanat. Az ember meghal egy perc alatt. Egy ember nem
komoly tizenhét évesen. És nem él, mikor harminchét.
A roppant ég alatt oly rút és bús az ember; nem tiszta már s ezért mezítlen
járni nem mer.
Írt az életrõl. A halálról. Annyit élt, mint mindenki, egy évadnyit a pokolban.