Puskás Béla - Szentgáloskér

nem voltak kötelezve adófizetésre. Ezért nézte át Acsády a fennmaradt urbáriumokat, amelyek
teljesebb képet adtak a jobbágy családfõk számáról. Ezeket egybevetette az országos
összeírásokkal. Ekkor látta, hogy az urbáriumok egyes helyeken 7, máshol azonban 267%kal
több családfõt tartalmaznak. Az átlagot leszállítva 50%-nak vette, és ezt hozzáadta az
országos összeírás számadataihoz.
Az 1720. évi országos összeírás már valamivel több családfõt tüntetett fel, Acsády
azonban ehhez is hozzáadta az 50%-os többletet. Így az 1715. évi 2383 jobbágy-zsellér
háztartással szemben 1720-ban már 2882 jobbágy-zsellér háztartást tüntet fel, és külön 68
nemesháztartást. (A papok és tanítók feltehetõ számát országos méretben határozta meg.)
Ily módon Acsády szerint a megye jobbágyössznépessége 1720-ban 28 386 fõ volt, a nemesekkel
együtt pedig 29 366 fõ. Az egész ország népessége (Horvát-Szlavónia nélkül) eszerint
2 1 / 2 millió fõ.
Az Acsády-féle számadatok hiányosságaira azonban már több történetíró is rámutatott.
Elképzelhetetlen olyan természetes szaporodás, amely a népességet 60 év alatt a háromszorosára
emelje. Ezt még az idegenek beköltözésével sem lehet megmagyarázni.
54
A népesség alakulása a török hódoltság idején
és az azt követõ idõszakban
A település a 15. század közepétõl folyamatosan ki volt téve a török csapatok támadásainak,
a rablásoknak, fosztogatásoknak. A század végére a település teljesen elnéptelenedett,
lakói elpusztultak vagy elmenekültek. Arra vonatkozóan nincsenek pontos adataink,
hogy a lakosság fogyásának mi volt a közvetlen oka. Valószínûleg három együttes ok következtében
néptelenedett el és vált lakatlanná több mint száz évre Szentgáloskér település:
a portyázó török és császári csapatok támadása, a harcokkal, hadmûveletekkel együtt jelentkezõ
járványok és a lakosság elmenekülése, elvándorlása.
A kaposvári kamarai tiszttartó, Balogh Ferenc hivatalos megbízás alapján 1695-ben
pontos felmérést készített az akkor még Zala–Somogy közös megye felszabadított kaposvári
kerületében. A felmérés tragikus képet mutat a pusztulás mértékérõl. Az összeírás anyagában
74 somogyi település szerepel, közülük a legdélibb Bõszénfa, míg északi irányban a
Balaton a felsõ határ. Ebben az összeírásban Szentgáloskérre vonatkozóan nem találunk
adatokat.
Somogy megye török uralom utáni népességének megállapításához fel kellett dolgozni az
1690–1720 közötti fennmaradt somogyi urbáriumokat (Országos Levéltár), azután a megyei
adók kivetésével kapcsolatos dicalis összeírásokat (Somogy Megyei Levéltár). Míg az országos
összeírások célja az volt, hogy az országra kivetett adót az egyes megyék közt a lakosság teherbíró
képességének megfelelõen országosan osszák el, addig a megyei dicalis összeírások már a
megyékre kivetett adók községenkénti, háztartásonkénti kivetését szolgálták.
A megyei összeírások kétszer annyi adózót tüntetnek fel, mint az országosak. Ez azért
fordulhatott elõ, mert a megyei nemességnek is érdeke volt, hogy minél kevesebb adót
vessenek ki a jobbágyokra. Ha túlzottan megterhelik a jobbágyokat országos adóval, akkor
a földesúri szolgáltatások behajtása ütközik nehézségbe. Maguk a megyei tisztviselõk is
segíthették a tényleges helyzet eltitkolását.
Az urbáriumok még kevesebb jobbágyadózót tüntetnek fel, mint a megyei összeírások.
Csak a telkes jobbágyháztartásokat írták össze, mert ezek módosabbak, tehát
teherbíróképesebbek voltak. A szegényebb családokra, a nem jobbágytelken élõkre az urbáriumok
sem terjedtek ki.