Puskás Béla - Szentgáloskér

Szentgáloskér története a török korig
Szentgáloskér mai határában több, a középkorban még önálló faluként létezõ település volt
(Lapa, Örs, Szentgyörgy, Tátom), melyek korábbi létezésére az okleveles források mellett
korunkban jó esetben a határ- és dûlõnevekbõl tudunk következtetni. A középkorra jellemzõ
sûrû településhálózat a török pusztítás után már nem alakult újjá, a fennmaradó és újjátelepülõ
községek pedig integrálták szerencsétlenebb sorsú társaikat.
A település területe azonban már a korábbi korszakokban is lakott vidéknek számított.
1885 tavaszán a községtõl keletre, az ún. Külsõ-Várdombi-dûlõben, Harsányi Pál telkén
szántás közben bronzkincsleletet fedeztek fel. (E lelet további darabjait 1927-ben találták
meg.) 1 Somogy megye egyik legnagyobb, közel száz darabból álló leletegyüttesét egy urnába
rejtve ásták el a késõ bronzkorban, az idõsebb urnamezõs kultúra idõszakában. 2 A Kr. e.
1200-1100 környékére keltezhetõ kultúra népe Közép-Európából származott, és a Duna–
Dráva vidékét szállta meg, ahol településeket, temetõket létesítettek. Az õslakókkal való
csatározások emlékét õrzik az ún. kurdi kincslelet köréhez tartozó sarlók, tokos balták,
lándzsák, kardtöredékek és bronzedények. E tárgyak legtöbbjén látszik a használat, sokuk
már sérült, összehajtogatott, láthatóan beolvasztásra, újraöntésre gyûjtötték egybe a leleteket.
Az urnamezõs kultúra népeinek idején már kiteljesedett bronziparral és érckereskedelemmel
kell számolnunk, fõleg az olyan érchiányos területen, mint Somogy megye. Az
importérc felhasználásával a tárgyak helyben készültek, amire a telepeken elõkerült öntõformák,
öntõkanalak is utalnak (lásd: Nagyberki-Szalacska). Ezek az öntõformák agyagból
készültek, amelybe a megolvasztott nyersanyagot az öntõnyíláson át juttatták be, mielõtt a
fém dermedésnek indult volna.
Az urnamezõs kultúra nevét égetéses rítusú temetkezésérõl kapta. Népei az utolsó
nagy bronzkori földmûvelõ kultúra képviselõi voltak, akik négyszögletes, favázas, a föld
felszínére épített, nyeregtetõs házakban laktak, míg gazdasági épületeiket a földbe mélyítették.
Törzsi központjaik 5–10 méter magas földsánccal övezett, több kilométer hosszú,
dombtetõkre épített földvárakban voltak (például Velem-Szentvid), melyek a körülötte elterülõ
vidéket uralták. Bizonyosnak látszik egy katonai réteg jelenléte a bronzkardok, hosszú
pengéjû bronzlándzsák, sisakok, lábvértek, mellvértek és pajzsok által képviselt leletanyag
alapján.
A Várdombon egyébként a hagyomány szerint török vár állt, mivel szántáskor az eke
sok téglát fordított ki egy bizonyos „horvát fazék” kíséretében. 3 A leletek alapján elképzelhetõ,
hogy a várnak bronzkori elõzményei is voltak, amire számtalan példát találunk a megyében.
Somogy megye a Koppány elleni küzdelmek után, 1000 táján alakult meg, és a pannonhalmi
bencés apátság alapítólevelében már területi integritásként említik, amikor az
újonnan alapított apátság a megye tizedeit kapja adományként. A megye eredetileg jóval
nagyobb kiterjedésû volt, déli területei egészen a Száva folyóig nyúltak. A megye központja
a kezdetektõl Somogyvár lett, és az egyházi fennhatóságot a tizedadomány ellenére a
veszprémi püspökség gyakorolta felette somogyi és segesdi fõesperessége révén. A tatárjá-
7