Puskás Béla - Szentgáloskér

Puskás Béla - Szentgáloskér Puskás Béla - Szentgáloskér

szentgalosker.hu
from szentgalosker.hu More from this publisher
17.01.2013 Views

6 Bevezetés 2004-ben keresett meg Durczi Ferenc azzal a kéréssel, hogy dr. Hild József kutatási anyagának felhasználásával írjam meg szülõfaluja, Szentgáloskér történetét. A felkérés és a feladat csábító volt. Az Egerszegi Ferenc polgármester úrral való beszélgetés során derült ki, hogy a korábbi kutatási anyagoknak csak töredéke áll rendelkezésre. Mindent újra kellett kutatni, tudva azt, hogy sok elveszett anyag nem pótolható. Azzal a feltétellel vállaltam, ha lesznek helyi segítõim a kutatómunkához. A munka során bontakozott ki elõttem is Szentgáloskér története. A község 26 km-re északra fekszik Kaposvártól, változatos, jellegzetesen somogyi lankákon, a Mernye–Ráksi összekötõ út mentén. Fõútvonalra csatlakozása Ráksinál, illetve Mernyénél lehetséges. Legközelebbi vasútvonala Mernyén és Somodorban van, amely a Kaposvár–Siófok vonalon helyezkedik el. Autóbuszjáratai nem a legkedvezõbbek: a legközelebbi város, Kaposvár csak átszállással közelíthetõ meg Mernye felõl. Írásos emlékek a faluról már 1321-bõl fennmaradtak, 1421-ben a települést a Kéri család birtokolta. Szentgáloskér a 14. században elpusztult, majd a török uralom után, 1727-ben újjáépült. 1773-ban már 230 lakost tartottak nyilván, ebben az idõben alapította meg a népiskolát a katolikus egyház. Ekkor már Szentgáloskérhez tartozott Lapapuszta, amely a középkorban önálló faluként szerepelt, és a század elejétõl 1962-ig népiskolát és általános iskolát is mûködtetett. A 20. század elején a falu lakossága több ezer hektár földet mûvelt. A földek több mint egyharmada az Esterházy hercegi hitbizományi birtokhoz tartozott. A háború után, 1950-51-ben Szentgáloskéri Állami Gazdaságként, majd 1960-ig a Kaposvári Cukorgyár Célgazdaságaként mûködött, ezt követõen a termelõszövetkezet vette mûvelésbe a területet. A település 1990-ben nyerte vissza 1970-ben elvesztett önállóságát. Jelenleg Somodorral alkot körjegyzõséget. A községben 235 lakóház áll, amelyek 667 embernek adnak otthont. Az ingatlanok 90%-a vezetékes ivóvízzel van ellátva, a gázvezeték a lakások 65%-ában biztosítja a fûtéshez és fõzéshez szükséges energiát. A telefonhálózat kiépítésével a lakosság 70%-a veheti igénybe ezt a szolgáltatást. A községben a belterületi utak 80%-a szilárd burkolattal van ellátva, az önkormányzat a folyamatos karbantartás mellett a még hiányzó utcákban is fontosnak tartja a szilárd burkolattal történõ útépítést. A község lélekszáma az elmúlt három és fél évtizedben jelentõsen csökkent: az 1960-ban még 1073 lelket számláló falu lakóinak száma napjainkra 596 fõre apadt. A községben tett gyakori látogatásaim eredményeként nemcsak ismereteket, hanem barátokat is szereztem. Köszönöm mindazoknak a munkáját, aki hozzájárultak a könyv megírásához, elkészítéséhez. Puskás Béla

Szentgáloskér története a török korig Szentgáloskér mai határában több, a középkorban még önálló faluként létezõ település volt (Lapa, Örs, Szentgyörgy, Tátom), melyek korábbi létezésére az okleveles források mellett korunkban jó esetben a határ- és dûlõnevekbõl tudunk következtetni. A középkorra jellemzõ sûrû településhálózat a török pusztítás után már nem alakult újjá, a fennmaradó és újjátelepülõ községek pedig integrálták szerencsétlenebb sorsú társaikat. A település területe azonban már a korábbi korszakokban is lakott vidéknek számított. 1885 tavaszán a községtõl keletre, az ún. Külsõ-Várdombi-dûlõben, Harsányi Pál telkén szántás közben bronzkincsleletet fedeztek fel. (E lelet további darabjait 1927-ben találták meg.) 1 Somogy megye egyik legnagyobb, közel száz darabból álló leletegyüttesét egy urnába rejtve ásták el a késõ bronzkorban, az idõsebb urnamezõs kultúra idõszakában. 2 A Kr. e. 1200-1100 környékére keltezhetõ kultúra népe Közép-Európából származott, és a Duna– Dráva vidékét szállta meg, ahol településeket, temetõket létesítettek. Az õslakókkal való csatározások emlékét õrzik az ún. kurdi kincslelet köréhez tartozó sarlók, tokos balták, lándzsák, kardtöredékek és bronzedények. E tárgyak legtöbbjén látszik a használat, sokuk már sérült, összehajtogatott, láthatóan beolvasztásra, újraöntésre gyûjtötték egybe a leleteket. Az urnamezõs kultúra népeinek idején már kiteljesedett bronziparral és érckereskedelemmel kell számolnunk, fõleg az olyan érchiányos területen, mint Somogy megye. Az importérc felhasználásával a tárgyak helyben készültek, amire a telepeken elõkerült öntõformák, öntõkanalak is utalnak (lásd: Nagyberki-Szalacska). Ezek az öntõformák agyagból készültek, amelybe a megolvasztott nyersanyagot az öntõnyíláson át juttatták be, mielõtt a fém dermedésnek indult volna. Az urnamezõs kultúra nevét égetéses rítusú temetkezésérõl kapta. Népei az utolsó nagy bronzkori földmûvelõ kultúra képviselõi voltak, akik négyszögletes, favázas, a föld felszínére épített, nyeregtetõs házakban laktak, míg gazdasági épületeiket a földbe mélyítették. Törzsi központjaik 5–10 méter magas földsánccal övezett, több kilométer hosszú, dombtetõkre épített földvárakban voltak (például Velem-Szentvid), melyek a körülötte elterülõ vidéket uralták. Bizonyosnak látszik egy katonai réteg jelenléte a bronzkardok, hosszú pengéjû bronzlándzsák, sisakok, lábvértek, mellvértek és pajzsok által képviselt leletanyag alapján. A Várdombon egyébként a hagyomány szerint török vár állt, mivel szántáskor az eke sok téglát fordított ki egy bizonyos „horvát fazék” kíséretében. 3 A leletek alapján elképzelhetõ, hogy a várnak bronzkori elõzményei is voltak, amire számtalan példát találunk a megyében. Somogy megye a Koppány elleni küzdelmek után, 1000 táján alakult meg, és a pannonhalmi bencés apátság alapítólevelében már területi integritásként említik, amikor az újonnan alapított apátság a megye tizedeit kapja adományként. A megye eredetileg jóval nagyobb kiterjedésû volt, déli területei egészen a Száva folyóig nyúltak. A megye központja a kezdetektõl Somogyvár lett, és az egyházi fennhatóságot a tizedadomány ellenére a veszprémi püspökség gyakorolta felette somogyi és segesdi fõesperessége révén. A tatárjá- 7

6<br />

Bevezetés<br />

2004-ben keresett meg Durczi Ferenc azzal a kéréssel, hogy dr.<br />

Hild József kutatási anyagának felhasználásával írjam meg<br />

szülõfaluja, <strong>Szentgáloskér</strong> történetét. A felkérés és a feladat<br />

csábító volt. Az Egerszegi Ferenc polgármester úrral való beszélgetés<br />

során derült ki, hogy a korábbi kutatási anyagoknak<br />

csak töredéke áll rendelkezésre. Mindent újra kellett kutatni,<br />

tudva azt, hogy sok elveszett anyag nem pótolható. Azzal a feltétellel<br />

vállaltam, ha lesznek helyi segítõim a kutatómunkához.<br />

A munka során bontakozott ki elõttem is <strong>Szentgáloskér</strong><br />

története. A község 26 km-re északra fekszik Kaposvártól, változatos,<br />

jellegzetesen somogyi lankákon, a Mernye–Ráksi összekötõ<br />

út mentén. Fõútvonalra csatlakozása Ráksinál, illetve Mernyénél lehetséges. Legközelebbi<br />

vasútvonala Mernyén és Somodorban van, amely a Kaposvár–Siófok vonalon helyezkedik<br />

el. Autóbuszjáratai nem a legkedvezõbbek: a legközelebbi város, Kaposvár csak átszállással<br />

közelíthetõ meg Mernye felõl. Írásos emlékek a faluról már 1321-bõl fennmaradtak,<br />

1421-ben a települést a Kéri család birtokolta. <strong>Szentgáloskér</strong> a 14. században elpusztult,<br />

majd a török uralom után, 1727-ben újjáépült.<br />

1773-ban már 230 lakost tartottak nyilván, ebben az idõben alapította meg a népiskolát<br />

a katolikus egyház. Ekkor már <strong>Szentgáloskér</strong>hez tartozott Lapapuszta, amely a középkorban<br />

önálló faluként szerepelt, és a század elejétõl 1962-ig népiskolát és általános iskolát<br />

is mûködtetett. A 20. század elején a falu lakossága több ezer hektár földet mûvelt. A földek<br />

több mint egyharmada az Esterházy hercegi hitbizományi birtokhoz tartozott. A háború<br />

után, 1950-51-ben <strong>Szentgáloskér</strong>i Állami Gazdaságként, majd 1960-ig a Kaposvári Cukorgyár<br />

Célgazdaságaként mûködött, ezt követõen a termelõszövetkezet vette mûvelésbe a területet.<br />

A település 1990-ben nyerte vissza 1970-ben elvesztett önállóságát. Jelenleg Somodorral<br />

alkot körjegyzõséget.<br />

A községben 235 lakóház áll, amelyek 667 embernek adnak otthont. Az ingatlanok<br />

90%-a vezetékes ivóvízzel van ellátva, a gázvezeték a lakások 65%-ában biztosítja a fûtéshez<br />

és fõzéshez szükséges energiát. A telefonhálózat kiépítésével a lakosság 70%-a veheti<br />

igénybe ezt a szolgáltatást. A községben a belterületi utak 80%-a szilárd burkolattal van<br />

ellátva, az önkormányzat a folyamatos karbantartás mellett a még hiányzó utcákban is<br />

fontosnak tartja a szilárd burkolattal történõ útépítést. A község lélekszáma az elmúlt három<br />

és fél évtizedben jelentõsen csökkent: az 1960-ban még 1073 lelket számláló falu lakóinak<br />

száma napjainkra 596 fõre apadt.<br />

A községben tett gyakori látogatásaim eredményeként nemcsak ismereteket, hanem<br />

barátokat is szereztem. Köszönöm mindazoknak a munkáját, aki hozzájárultak a könyv megírásához,<br />

elkészítéséhez.<br />

<strong>Puskás</strong> <strong>Béla</strong>

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!