Puskás Béla - Szentgáloskér

dolgozott. Azokat az idõsebb embereket, akik minden erejüket annak áldozták, hogy földet
és munkaeszközöket vegyenek, nagyon megviselte a tsz megalakulása. Nehezen viselték,
hogy a szépen felépített, eszközökkel felszerelt és rendben tartott istállókból elvitték a szép
lovaikat, teheneiket a kukoricaszárból készített, összetákolt ólakba. Az igazi parasztoknak
fontosabb volt az istálló, mint a lakás, mindenben elsõ volt a jószág, és csak azt követte
saját maga és a családja.
A termelõszövetkezet szervezése, a belépési kényszer akkor történt, amikor a család
gazdálkodása a legjobban ment, ezért nehezen ment a szervezés. Szarka papa (az apósom)
sem akarta aláírni a belépési nyilatkozatot. Ezért három napig a községházán tartották, és
próbálták meggyõzni. A férjemet pedig letartóztatták a tsz elleni izgatás miatt, aztán késõbb
rehabilitálták. Egy kis idõre eltávolították, hogy a nagypapát rákényszerítsék a belépésre.
Ifj. Szarka József (a férjem) 1920. szeptember 5-én Polányban született. 1980-ban ment
nyugdíjba, én pedig 1985-ben.
Három gyermekünk van: két lányunk Somogyjádon él a családjával, fiunk a Volánnál
dolgozott, sajnos 1991-ben munkanélküli lett. Saját magunknak kellett a munkalehetõséget
megteremteni, ezért amikor lehetett (1994) igényeltük a tsz-bõl a földünket. Fiam vállalkozó
lett, aki pályázatok segítségével indította vállalkozását, jelenleg is vállalkozó. Négy unokám
van, a legnagyobb ötödéves egyetemista, köztársasági ösztöndíjas, öccse negyedéves
gimnazista, aki tagja a sikeres somogyjádi néptánccsoportnak. 2006. január 6-án, a megye
napján átvehették a Somogy Polgáraiért kitüntetést. Fiamnak, Zoltánnak két gyermeke van:
a tizenegy éves Szabina, aki a Mernyei Általános Iskola tanulója és a hároméves Zolika.
Férjem 2000. április 29-én meghalt. Fiammal és a családjával élek együtt. Fiam nyolc
éve önkormányzati képviselõ és hat éve alpolgármester, menyem a lapapusztai vegyes- és
italboltot vezeti vállalkozásban. A nagyobbik lányom, Ilonka Somogyjádon címzetes fõjegyzõ
– körjegyzõ – már közel harminc éve. A kisebbik lányom, Rózsa a Kaposvári Ruhagyár
minõségi ellenõre volt, ma már leszázalékolt nyugdíjas.
246
Vajda László
1929. május 5-én születtem Somogyaszalóban. Apám a Kladnigg uraság gazdaságában
dolgozott. Ötéves voltam, amikor apám 37 éves korában meghalt. Anyámmal és a testvéreimmel
éltünk együtt a kis ház megépüléséig. Napszámba és az erdõre jártam dolgozni.
Nyáron aratás után gabonát kaptunk, otthon állatokat is tartottunk.
Mikor Szentgáloskérre kerültünk, a bátyám megnõsült, a húgom pedig férjhez ment.
A testvéreim nem egyeztek bele, hogy a családi háznál építkezzek, ezért a Petõfi utca 62.
szám alatt vettem házhelyet, ahol felépítettem a házamat, s azóta is itt lakunk.
1950-ben vonultam be három évre katonának. Mikor leszereltem, Tátomban dolgoztam
két évig az építkezésen. Sokat kellett dolgozni, a kõmûvesmunka nehéz munka volt.
Volt, amikor naponta 340 mázsát kellett cipekedni négy lépcsõn át, egy lépcsõ harminc
fokból állt. Pedig akkor 18-19 éves voltam.
Szentgáloskéren a kézbesítõ – Kulcsár Mari néni – nyugdíjba vonulása után a postára
kerültem, ahol folyamatosan 32 évet dolgoztam. Télen-nyáron minden reggel gyalog kellett
elmenni Mernyére, ahova vonat vitte és hozta a postát. Késõbb már biciklivel jártam. Téli
idõszakban nehéz volt a járás. Az egész falu postáját ki kellett vinni, természetesen Lapa is
beletartozott a kézbesítési körzetbe. Jártam Ráksiba is, pedig oda nem volt kötelezõ kijárni.
Késõbb már busz hozta Szentgáloskérre a postát. Volt olyan eset is, amikor a busz nem
szállította le idõben postát, így késõ délután végeztem a kihordással. Ebben az idõben közel