Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Munkája elismeréséül 1989-ben a Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a<br />
Kiváló Munkáért kitüntetést adományozta neki. Egyik hobbija a vadászat volt; 1968-ban<br />
lett vadász, késõbb a vadásztársaság elnökének is megválasztották. 1990-ben, a rendszerváltás<br />
évében a falu bizalmát élvezve polgármesterré választották. Haláláig, 2000-ig töltötte<br />
be ezt a szép és nemes hivatást.<br />
Kelemen Géza<br />
1955-ben költöztem <strong>Szentgáloskér</strong>re. A húgom meghalt 1944 õszén, a bátyám pedig<br />
elesett az orosz fronton 1944-ben. Az orosz frontot én is megjártam. Mikor hazajöttem<br />
Gesztibe, a velem egykorúak, a haverok, a párttitkár, a tanácselnök, a tsz-elnök, a fõkönyvelõ<br />
mind eltávolodtak tõlem. Gyanúsnak tartottak, ezért sokáig megfigyeltek. Késõbb rájöttem,<br />
hogy ki volt az egyik megfigyelõm.<br />
Az édesapám 1952 decemberében halt meg, így az édesanyám egyedül maradt. Mivel<br />
nem volt családfenntartó, el kellett mennem dolgozni az állami gazdaságba. Alighogy megkezdtem<br />
a munkát, lebetegedtem Nem kaptam levegõt, állandóan fulladtam. Senki sem<br />
akarta elhinni nekem, hogy beteg vagyok, mert külsõleg jól néztem ki. Kaposváron a belgyógyászaton<br />
megvizsgáltak, de nem találtak semmi problémát. Akkor azt mondtam, nézzék<br />
meg a bal lábszáramat is. Az orvos szinte elszörnyülködött attól, amit látott. Elmondtam<br />
az orvosnak, hogy a lábszárfekélyt az orosz fronton szereztem. Otthon kellett maradnom,<br />
nappal aludtam, éjszaka pedig kártyáztam. A feleségem is többször a szememre vetette,<br />
hogy ha nem dolgozom, mibõl fogunk megélni, mibõl neveljük fel a gyereket.<br />
1956-ban nem voltam <strong>Szentgáloskér</strong>en. Az akkor történt eseményeket csak hallomásból<br />
ismerem. 1956 után rendezõdtek a dolgok. Életem tele volt küszködéssel, tragédiával. A<br />
feleségemmel, Bözsi nénivel 38 évet éltünk együtt, 2004-ben hunyt el. Most egyedül élek.<br />
1989 után azoknak, akiket elvittek „málenkij robotra” vagy bármilyen bezárásra, vagy<br />
munkára, kárpótlást fizettek, így nekem is. 1992-ben az Antall-kormány alatt kárpótlási<br />
jegyet kaptam 1 118 000 Ft értékben, azt késõbb eladtam 280 ezer Ft-ért.<br />
Rózsa János<br />
1922-ben születtem. Gyerekkoromban, 1928-ban költöztünk <strong>Szentgáloskér</strong>re, majd<br />
1940-ben átmentünk Lapapusztára lakni. Az elemi iskola hat osztályának elvégzése után<br />
dolgozni mentem. Késõbb, már a tsz megalakulása után meg két év általános iskolát is<br />
végeztem.<br />
Édesapám gazdasági cseléd volt, négyen voltunk testvérek. Lapapusztára azért mentünk<br />
lakni, mert ott volt herceg Esterházy Pálnak a birtoka, aki felajánlotta, hogy az ott lévõ<br />
lakosságot földhöz juttatja. A szentgáloskériek és a lapapusztaiak közül negyven család<br />
kapott itt földet. A földosztás úgy történt, hogy abban a családban, ahol két személy volt, 2<br />
kataszteri holdat, ahol pedig több személy volt, 14 hold földet kaptak. Ez az egész 1939-ben<br />
történt. A gazdaság akkori intézõje rendezte, hogy az újgazdákat – a korábbi cselédeket,<br />
akik igavonó állat nélkül voltak – segítse az igali hitelszövetkezetnél (Hangya Szövetkezet)<br />
hitelek felvételéhez. Megindulhatott a gazdálkodás, az intézõ gépeket, állatokat segített<br />
vásárolni.<br />
1943 tavaszán sorozásra kellett mennem Kaposvárra. 1943. október 5-én vonultam be<br />
katonának a Baross laktanyába. Itt ért minket a német megszállás 1944. március 19-én.<br />
Április végén az egész ezredünk lekerült Barcsra, ahonnan kiképzés után kivittek minket a<br />
243
Change language