Puskás Béla - Szentgáloskér

Puskás Béla - Szentgáloskér Puskás Béla - Szentgáloskér

szentgalosker.hu
from szentgalosker.hu More from this publisher
17.01.2013 Views

végez valamilyen közfeladatot a településen. Mint mondja, csak plébános nem volt, sportköri elnöktõl alpolgármesterig, még korábban pedig tanácsi elöljáróig sokféle feladatot vállalt a település érdekében. – Több álmatlan éjszakám volt az iskola bezárása miatt – magyarázza Egerszegi Ferenc. – Tudom én jól, mekkora biztonság, ha a szülõk itthon tudhatják a gyerekeket, meg azt is, hogy az a néhány munkahely is mennyit jelent, ami az iskolában volt. De rá vagyunk kényszerítve erre a lépésre. A költségvetésnek majd a negyedét viszi el az iskola. Az iskolában Vargáné Esküdt Aranka igazgató a hét eleji teendõket veszi számba, a gyerekek pedig mind a 14-en a leckét írják. Az osztályteremben gyorsan kiderül, nem örülnek, hogy szeptembertõl utazni kell egy másik iskolába. Vargáné Esküdt Aranka sem örül. Sajnálja a közösséget és azt a fajta családias hangulatot, amit egyrészt az intézményben, másrészt az iskola és a település lakói között sikerült kialakítani az elmúlt tíz évben. – Nyilvánvaló, hogy 14 gyerek miatt a mai idõkben nem lehet fenntartani egy ekkora intézményt. A környéken többen is ilyen helyzetben vannak, sajnos. Elég baj az, hogy itt tartanak a falvak. Az igazgatónõ, aki egyébként könyvtáros és a kultúrház vezetõje is egy személyben, elérzékenyül. Saját jövõjét latolgatja, és arról beszél, mennyire más a hangulat egy olyan településen, ahol kisiskolások adnak ünnepi mûsort, találkozni lehet velük a faluban, és kötõdnek a szülõfalujukhoz. Közeledik a két óra, az iskolához szépen, sorban érkeznek a szülõk a gyerekekért. Amíg lehet, kézen fogva viszik haza õket. 234 Hazanézõ (Somogyi Hírlap, 2005. december 20.) 2004. május 30-án, pünkösd vasárnapján négy év után ismét találkoztak a Lapapusztán lakott és lakó emberek. A rendezvényen közel ötvenen vettek részt, a legfiatalabbtól a legidõsebbig. Mindenkit nagy szeretettel köszöntött Egerszegi Ferenc polgármester, külön üdvözölve a legidõsebb helybéli lakost, Rózsa Jánost. A régi ismerõsök igen sokat beszélgettek egymással, késõ délután megtekintették a kicsiny települést, mely az évek folyamán sokat változott, azután reggelig ropták a táncot. A résztvevõk úgy döntöttek, hogy nem négy, hanem két év múlva találkoznak ugyanitt, de nem ugyanennyien, hanem ha lehet, többen. Sasvári Katalin Együtt dolgozik a család Az unoka is kereskedõnek készül, mint a szülei, nagyszülei (Somogyi Hírlap, 2006. április 7.) Ismerõs vásárlók állnak sorban a kis bolt pultjánál, és kérik az aznapi hentes- és pékárut. Szombat van, kora reggel, mégsem ácsorognak fáradtan a vevõk. A szentgáloskéri vegyesboltban mindenki ismeri egymást, és vidáman beszélgetnek vásárlás közben. A bolt vezetõi jó kedélyû emberek, mindig mosolyogva várják a vevõket. A fél kilogramm kenyér és a néhány deka szalámi mellé kedves szavak is járnak az ismerõs arcoknak. Galambosi József és felesége 1964 óta üzemelteti a boltot. Akkoriban a településhez tartozó Lapapusztán, 1969-tõl pedig a falu szívében szolgálják ki a vásárlókat. – Szinte minden napunk munkával indul, és azzal is fejezõdik be. A bolton kívül otthon, a ház körül is van elég dolog. Ez persze nem panasz, hiszen nagyon szeretjük csinál-

ni – mondja Gál Józsefné. – Ráadásul mindent megtermelünk magunknak a kertünkben, így nem is kell piacra járnunk. A lányuk, Szabó Péterné is a kereskedelemben dolgozik Kaposváron. A vejük, Szabó Péter ráadásul a Gál házaspárral együtt a szentgáloskéri boltban szolgálja ki a vásárlókat. A család azonban nem csak a munkahelyen találkozik naponta. Egy nagy családi házban élnek mindannyian. – Nagyon szeretünk itt élni, semmi pénzért nem költöznénk máshová, de másik házba sem. Jól megvagyunk – mondta Szabó Péter. A fiatalember testületi tag, így a bolton kívül is van elég munkája. A helyi számítástechnika-foglalkozást is õ tartja, ezenkívül pedig a mezõgazdaságban is jártas. Szép nagy földjük van, és ott rengeteg a teendõ. Azért a sok munka mellett szórakozásra is jut idejük. – Rendszeresen járunk színházba Kaposvárra, hiszen bérletünk van – mondja. – Évente kétszer mi is megyünk velük színházba, és kirándulni is sokat szoktunk – veszi át újra a szót Gál Józsefné. – Általában a Balaton-partra megyünk, de ezek csak egynapos kiruccanások. A sok baromfi miatt este mindig haza kell jönnünk, hogy ellássuk õket. A szülõk tagjai a helyi nyugdíjas-egyesületnek, így hetente oda is járnak. A kirándulások és az egyesületi találkozások mellett otthon is megtalálják a lehetõséget a szórakozásra. Szép idõben rendszeresen tartanak kerti bulikat a háznál, ahova az ismerõsöket, rokonokat is meghívják. Ilyenkor leginkább a családfõ saját készítésû borát isszák a vidám beszélgetések mellett. Gál József hosszú évek óta szõlészkedik, és a saját nedûjén kívül nem is iszik meg semmi mást. Azt mondja, a palackozott borok, amelyeket minõségi italokként árulnak, nem jók. Csak a sajátja ízlik neki, és persze az ismerõsök és a rokonok is jólesõen kortyolgatják ezeken az összejöveteleken a finom levet. Az ilyen piknikekrõl nem hiányozhat az ifjú Szabó Péter sem. A 14 éves fiú szintén a kereskedelemben szeretne majd elhelyezkedni. Idén májusban ballag el az általános iskolából, és utána közgazdasági szakközépiskolába megy tanulni Kaposvárra. A kereskedelmen kívül azért persze más is érdekli a tinédzsert. – Tagja vagyok a Fekete Sereg lovagrendnek, így rendszeresen járok edzésekre. Lovagolunk, íjászkodunk és vívunk is – mondja a fiú. Az edzések és a tanulás után a ház körüli teendõkben is besegít, de elárulja: azt nem nagyon szereti. Tavasszal viszont muszáj szó nélkül dolgozni, hiszen sok a munka. Bár az édesapja tartja a számítógépes oktatást a faluban, õ nem rabja a komputereknek. Hétköznap szinte egyáltalán nem ül gép elé, és hétvégente is csak ritkán. Sok más társával ellentétben õt nem vonzza a virtuális világ. Minden hétvégén megérkezik a kis Kornélia. A Gál házaspárnak van még egy lánya, ám õ nem lakik velük. Magyaratádon él az új családjával. Nem túl gyakran találkoznak, a kis unokájukkal viszont annál többször. Pócza Kornélia négyéves, és szinte minden hétvégén a nagyszülõknél van. Sokszor hétköznap is elveszik a szülõk hozzájuk, hiszen nagyon jól érzi magát a nagymamánál. Sasvári Katalin Milliós beruházások egy év alatt A szennyvízberuházáshoz állami támogatásra is számítanak (Somogyi Hírlap, 2006. április 7.) Merész terveket szövöget az önkormányzat. Az elmúlt évben megszûnt a helyi általános iskola a gyereklétszám csökkenése miatt, az óvodát azonban szeretnék felújítani. Egerszegi Ferenc polgármester derûsen néz az átalakítások elé. 235

ni – mondja Gál Józsefné. – Ráadásul mindent megtermelünk magunknak a kertünkben, így

nem is kell piacra járnunk.

A lányuk, Szabó Péterné is a kereskedelemben dolgozik Kaposváron. A vejük, Szabó

Péter ráadásul a Gál házaspárral együtt a szentgáloskéri boltban szolgálja ki a vásárlókat. A

család azonban nem csak a munkahelyen találkozik naponta. Egy nagy családi házban élnek

mindannyian.

– Nagyon szeretünk itt élni, semmi pénzért nem költöznénk máshová, de másik házba

sem. Jól megvagyunk – mondta Szabó Péter.

A fiatalember testületi tag, így a bolton kívül is van elég munkája. A helyi számítástechnika-foglalkozást

is õ tartja, ezenkívül pedig a mezõgazdaságban is jártas. Szép nagy

földjük van, és ott rengeteg a teendõ. Azért a sok munka mellett szórakozásra is jut idejük.

– Rendszeresen járunk színházba Kaposvárra, hiszen bérletünk van – mondja.

– Évente kétszer mi is megyünk velük színházba, és kirándulni is sokat szoktunk –

veszi át újra a szót Gál Józsefné. – Általában a Balaton-partra megyünk, de ezek csak egynapos

kiruccanások. A sok baromfi miatt este mindig haza kell jönnünk, hogy ellássuk õket.

A szülõk tagjai a helyi nyugdíjas-egyesületnek, így hetente oda is járnak. A kirándulások

és az egyesületi találkozások mellett otthon is megtalálják a lehetõséget a szórakozásra.

Szép idõben rendszeresen tartanak kerti bulikat a háznál, ahova az ismerõsöket, rokonokat

is meghívják. Ilyenkor leginkább a családfõ saját készítésû borát isszák a vidám beszélgetések

mellett. Gál József hosszú évek óta szõlészkedik, és a saját nedûjén kívül nem is iszik

meg semmi mást. Azt mondja, a palackozott borok, amelyeket minõségi italokként árulnak,

nem jók. Csak a sajátja ízlik neki, és persze az ismerõsök és a rokonok is jólesõen kortyolgatják

ezeken az összejöveteleken a finom levet. Az ilyen piknikekrõl nem hiányozhat az

ifjú Szabó Péter sem. A 14 éves fiú szintén a kereskedelemben szeretne majd elhelyezkedni.

Idén májusban ballag el az általános iskolából, és utána közgazdasági szakközépiskolába

megy tanulni Kaposvárra. A kereskedelmen kívül azért persze más is érdekli a tinédzsert.

– Tagja vagyok a Fekete Sereg lovagrendnek, így rendszeresen járok edzésekre. Lovagolunk,

íjászkodunk és vívunk is – mondja a fiú.

Az edzések és a tanulás után a ház körüli teendõkben is besegít, de elárulja: azt nem

nagyon szereti. Tavasszal viszont muszáj szó nélkül dolgozni, hiszen sok a munka. Bár az

édesapja tartja a számítógépes oktatást a faluban, õ nem rabja a komputereknek. Hétköznap

szinte egyáltalán nem ül gép elé, és hétvégente is csak ritkán. Sok más társával ellentétben

õt nem vonzza a virtuális világ. Minden hétvégén megérkezik a kis Kornélia.

A Gál házaspárnak van még egy lánya, ám õ nem lakik velük. Magyaratádon él az új

családjával. Nem túl gyakran találkoznak, a kis unokájukkal viszont annál többször. Pócza

Kornélia négyéves, és szinte minden hétvégén a nagyszülõknél van. Sokszor hétköznap is

elveszik a szülõk hozzájuk, hiszen nagyon jól érzi magát a nagymamánál.

Sasvári Katalin

Milliós beruházások egy év alatt

A szennyvízberuházáshoz állami támogatásra is számítanak

(Somogyi Hírlap, 2006. április 7.)

Merész terveket szövöget az önkormányzat. Az elmúlt évben megszûnt a helyi általános

iskola a gyereklétszám csökkenése miatt, az óvodát azonban szeretnék felújítani.

Egerszegi Ferenc polgármester derûsen néz az átalakítások elé.

235

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!