Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
dezvénybõl, s rendszeresen segítenek a kicsiknek is a tanulásban. Most például Gunarasra

szerveznek közös kirándulást. Az iskola három pedagógusa nemcsak az ifjúsági élet szervezésében,

hanem a jelenleg 19 gyereknek második otthont jelentõ iskolában is megtesz

mindent, hogy minél felkészültebb diákok menjenek innen a felsõ tagozatba. A két tanító és

egy napközis nevelõ elsõsorban a felzárkóztatásra figyel, mert sok az ingerszegény környezetbõl

jövõ gyermek.

– A pedagógiai programunk a személyiségfejlesztésre épül, azaz minél több idõt szeretnénk

szentelni egy-egy diákra. Kétségtelen, hogy sok idõt vesz el a szerényebb képességû

tanulók lemaradásának a pótlása, de kiemelt figyelmet fordítunk a tehetségekre. A sok

kirándulás és közös rendezvény pedig abban segít, hogy még jobban megismerjük otthoni

körülményeiket. Nemrég például az Északi-középhegységben, Bükkszentkereszten jártunk

a diákokkal.

A iskola védettségébõl kikerült ifjaknak azonban már nehezebb a dolguk, hiszen a

munkalehetõség rendkívül kevés. Ifj. Horváth Tibor azon szerencsések közé tartozik, aki

helyben is megtalálta a számítását.

– Kicsit távol esünk a Balatontól és Kaposvártól is, így a fiataloknak nincs nagy mozgásterük.

Mondhatnám, hogy én is kényszerhelyzetbõl indultam, de most már szeretek a

magam ura lenni, és élvezem az asztalosszakma kihívásait. Négy éve dolgozom a mûhelyemben.

Szerencsém is volt, mert senki sem tudná húszas éveinek az elején megteremteni

egy asztalosmûhely anyagi alapjait. Nekem is szüleim segítettek, hogy beszerezhessem a

gépeket, s évek kitartó munkája kell ahhoz, hogy megtérüljön a befektetés.

Ifj. Horváth Tibor szerint az lenne az igazi, ha a területre szakosodhatna, de ez már

fényûzés egy kis településen dolgozó asztalosnak. Úgy véli: egy ilyen kis mûhelyben minden

munkát el kell vállalnia az ablakoktól az asztal készítéséig vagy a fapavilonoktól a

bútorokig.

– Érdekes módon az esetek felében kaposváriak a megrendelõk, visszatérnek és újabb

ügyfeleket is hoznak, akiknek egyszer már dolgoztam. Így ha nem is nagyra törõ álmokkal, de

megélek a munkámból. Ilyen esélyt ma, sajnos, nem kap a legtöbb fiatal Szentgáloskéren, így

nem is élhet vele. Igaz, hogy a tizenévesek ma is összetartanak, de a korombéliek már többnyire

családosak, így nem járunk össze. Sokaknak leköti az erejüket, hogy állandó munkát

találjanak, s ne kelljen beletörõdniük az idénymunkások bizonytalan kenyérkeresetébe.

Takács Zoltán

Szennyvízcsatornát, járható utakat szeretnének

(Somogyi Hírlap, 2002. június 29.)

Ismert szentgáloskérieket kérdeztünk: hogyan látják, mire volna leginkább szükség a

településen?

Budai Bertalan agronómus: – Elsõsorban az utak állapotán volna mit javítani. Ennek

az elmaradásáról persze a szerény költségvetésû önkormányzat nem tehet semmit, mert a

városok és a falvak közötti pénzelosztáskor még mindig nem veszik figyelembe a hátrányfelzárkóztatást.

Ameddig egy kis falu csak a normatív támogatásokból tud gazdálkodni,

még annak is örülni kell, ha az intézményeit fenn tudja tartani bizonyos szinten, és nem

futja fejlesztésekre. Itt szerencsére azért példaértékû az a munka, amit az iskola és az óvoda

megtartásáért folytat a település. Ez nagyon fontos, mert ebben lehet Szentgáloskér jövõje.

Weingné Horváth Ilona postamester: – Hátrány, hogy a településen nincs állandó

munkalehetõsége a legtöbb fiatalnak. Igaz, hogy el tudnak menni kapálni kora tavasztól

221