Puskás Béla - Szentgáloskér

Szarka Ágnes
Kopjafák az országnak
(Somogyi Hírlap, 2001. szeptember 4.)
Harmincöt évi szolgálat után vetette le a mundért Varga Károly, s öt éve nyugdíjas. A
honvédségnél töltött idõben is gyakran kézbe vette a favésõt.
– Már gyermekkoromban megcsapott a faragás szele. Anyai nagyapám pásztor volt, s
igazi faragást készített. Akkor még nem tudtam id. Kapoli Antalról, aki a pásztorok és a
fafaragók királya volt. A millennium évében egy alapítványnak dolgoztam: harminc kopjafát
faragtam ki, vitték az ország minden részébe Nógrádtól Vas megyéig, Nyíregyházától
Jánoshalmáig. Elõfordult, hogy hetet kellett szinte egyszerre faragni: doni, katonai kopjafákat,
hõsi emlékmûveket; szûkebb hazámban, itt Szentgáloskéren pedig elkészültek az utcai
padok. Minden erõmmel azon vagyok, hogy a magam eszközeivel segítsem a községet.
Munkáimat nem a lektorátus, hanem a lakosság bírálja. Nemzetközi táborokban is megfordultam,
ahol találkoztam erdélyi faragókkal is; tanultunk egymástól, hiszen nincs két egyforma
kopjafa. S tudtam nekik újat mutatni, pedig õk a faragás bölcsõjében születtek. Szeretni
kell a fát; nagy lemondás, fizikai-szellemi erõ és ötletesség kell hozzá. Ha még egyszer
kezdeném, akkor is ezt csinálnám, mert a legszebb, ha örömet szerzek vele másoknak. Szabad
idõm a faragás mellett is van, másfél éve tagja vagyok a hagyományõrzõ huszáregyesületnek.
A millennium évében Somogy összes községét végigjártuk. Elõfordult, hogy huszárként
a magam faragta kopjafa elõtt tisztelegtem.
Faragott bútorok
215