Puskás Béla - Szentgáloskér

Szentgáloskér a sajtó tükrében
Lõrincz Sándor
Kezében tovább él a fa
Szentgáloskéri alkotómûhely
(Somogyi Hírlap, 1993. december 18.)
Varga Károly szentgáloskéri otthona kiállítóteremnek is beillik. Amolyan kamaratárlat,
ahol a legkedvesebb faragásaival találkozhat a látogató.
– Mindig érdekelt a fa melegsége, s ha megláttam egy dió- vagy cseresznyefadarabot,
rögtön azon meditáltam: vajon mit hozhatnék ki belõle – meséli. – Már gyerekkoromban is
vonzódtam a fához. Csokonyavisonta környékén – hátulgombolós koromban éltem ott –,
amikor kihajtottam a legelõre az állatokat, leültem az enyhet adó lombok alá, s nekiláttam a
faragásnak. Míg legelt a jószág, szipka, sótartó s egy-két apró használati tárgy került ki a
kezem alól.
Varga Károly magába szívta a pásztormûvészetet, hiszen a somogyi pásztorok életmódja
nem volt idegen számára. Bár tanítómestere nem volt, mégis míves darabok õrzik
keze nyomát. Étkezõgarnitúra, pásztorbot, fogas, tálas, fokos – sorolni is nehéz, mi mindent
nem faragott az évtizedek alatt. Autodidakta módon tanulta meg ezt az õsi mesterséget.
Könyvek tucatjait bújta, s közben gazdagodott formakincse. Érzi õ is: néhány évvel ezelõtt
készült dísztárgyai teljesen „elütnek” a mostaniaktól. Folyamatosan változhat a motívumkincs,
egyre inkább csak a jellegzetes somogyi virágok, levelek, állatok és kacskaringók
kerültek a pásztorbotra, a kopjafára vagy éppen a mángorlóra.
Kossuth Lajos II. Rákóczi Ferenc
211