Puskás Béla - Szentgáloskér

16
A török hódoltság kora
Nincs még egy olyan korszaka történelmünknek, amelyrõl olyan élénk és ugyanakkor olyan
ellentmondásos kép élne a lakosságban, mint a hódoltság kora. Felégetett, elüszkösödött
falvak, elvadult, bozótos, mocsaras területek, rabszolgaságba hurcolt férfiak és nõk komor
képei keverednek az illatos, virágba borult kertekrõl, mezõkrõl, a török–magyar bajvívásról,
szerelemrõl és barátságról szóló színes történetekkel. Ezek a képek azonban a valóság
egy-egy szeletét mutatják csak be.
A oszmán-törökök a 14. században kezdték meg elõrenyomulásukat Európa felé. A
Balkán fokozatosan a török félhold uralma alá került. A középkori magyar állam a 15.
században sikeresen vette fel a harcot a kor legerõsebb katonai hatalmával, de Hunyadi
János, majd Mátyás király katonai sikerei csak ideiglenesen tudták megakadályozni elõrenyomulásukat.
Mátyás király halála után a belsõ hatalmi harcokban meggyengült ország
már nem volt képes elhárítani a török támadást.
1521. augusztus 29-én török kézre került Magyarország kulcsfontosságú erõssége,
Nándorfehérvár. Mohácsnál 1526. augusztus 29-én tragikus vereséget szenvedett a II. Lajos
király által vezetett magyar sereg. A 25 ezer fõnyi magyar sereg veresége Magyarország
összeomlását eredményezte. A csatában elesett hét fõpap, köztük Tomori Pál kalocsai érsek,
a fõvezér, számos fõúr és országvezetõ, kb. tízezer gyalogos, köztük sok olasz, cseh,
lengyel és német zsoldos, valamint több ezer lovas. A király, II. Lajos (1516–1526) az alig
két óra hosszat tartó csata végén menekülés közben a megáradt Csele-patakban lelte halálát.
A csatavesztés után nem volt katonai erõ, amely meg tudta volna állítani a török terjeszkedést.
A Buda felé elõrenyomuló török csapatok a megfélemlítés szándékával végigdúlták az
útjukba esõ falvakat. Az ország három részre szakadt: a királyi Magyarországra, a töröknek
adózó önálló Erdélyre és a töröknek behódolt területekre.
A mohácsi csatát követõ kettõs királyválasztás fokozta az országos zûrzavart, és megakadályozta,
hogy a török hadak kivonulása után újra megerõsödjön az ország. A fõurak
egy része Szapolyai János vajdát (1526–40) emelte trónra, aki török segítséget kért hatalma
biztosítására. A fõurak másik része pedig a Habsburg Birodalom erejében bízva I. Ferdinándot
választotta királynak (1526–1564).
Szulejmán szultán hat hadjáratot vezetett Magyarországra. A török hadak fõ vonulási
útja Buda felé a Duna jobb partján vezetett, másik felvonulási útjuk a Dráva mentén Baranyán,
Somogyon haladt keresztül. A török sereg nagyrészt helyben igyekezett beszerezni
harcosai és állatai élelmét, melyet rablásokkal, fosztogatásokkal, rabok szedésével biztosított
magának. A velük szövetséges tatár hadak a török sereg vonulását biztosították azzal,
hogy az útvonal távoli környékét égették, pusztították, megfélemlítették.
Az 1532-ben a Dél-Dunántúlon végigvonuló, Bécs elleni török támadás Kõszegnél
Jurisics Miklós és vitézeinek hõs ellenállása következtében elakadt.
1541-ben Szulejmán megverte a Budát ostromló Ferdinánd seregeit, bevonult Budára,
és Szapolyai János fiát, a még gyermek János Zsigmondot anyjával együtt „ideiglenesen”,
„a saját érdekében” Erdélybe küldte. A török végleg betelepedett Budára, az ország
közepére. A hadi utak biztosítására egyre nagyobb területeket foglalt el.