disszertáció - ELTE BTK disszertációk

és Dionüszosz - az a két jelentős istenség, akikre ugyan utalnak az eposzok, de nem
lépnek színre bennük - kimaradnak belőle. Szintén kimarad Artemisz és Hermész, akik
viszonylag csekélyebb szerepet játszanak, legalábbis az Íliászban. Viszont az eredeti
homéroszi mitikus világtagolás és topográfia a föld köré három birodalmat helyez, az
ég, a tenger és az alvilág szféráját. Az Olümposz és a föld Kronosz és Rheia három
fiának közös birodalma, míg az ég felett Zeusz, a tengeren Poszeidón, a föld alatti
világban pedig Hádész az úr. 275 E hármas felosztás helyett gyakran a kétszintű szerepel,
a föld feletti és a föld alatti világ kettőssége, ahol az előbbit az égi (uraniosz) Zeusz,
míg az utóbbit a földmélyi, alvilági (khthoniosz v. katakhthoniosz) Zeusz, azaz Hádész
uralja. 276 Schelling több szempontból is módosítja ezt a felosztást. Bár Zeusz
kétségkívül az istenek atyja és királya a homéroszi mitológiában, mégsem jellemző rá
feltétlenül olyasfajta abszolút különállás, mint amit itt látunk. Schelling értelmezésében
Zeuszt abszolút hatalom és bölcsesség illeti meg, melyek közül az előbbi Héra, míg az
utóbbi Athéné alakjában külön is megjelenik, aki ily módon "az abszolút forma és az
univerzum jelképe". 277 Mindezek a jellemvonások Zeuszt olyan egyedülállóan
kimagasló funkciókat betöltve mutatják, melyet Homérosznál még nem igazán
tapasztalhatunk, inkább a poszthoméroszi kor költőinél és gondolkodóinál. 278
Szembeszökő továbbá Poszeidón alárendeltebb szerepe és még inkább Apollón előtérbe
kerülése. Mindkettőnek megvan a maga oka, melyekre rövidesen kitérünk.
Másodszor ugyanis Schelling a homéroszi pantheon integrálása során a
rendszerbe bevezet - az ősi, preolümposzi és az új, olümposzi istenek már tárgyalt
viszonyán túl, mely mint azonosság és nem-azonosság jelentkezik - három ellentétpárt,
melyek filozófiájának alapelveiből következnek, illetve természetfilozófiai
spekulációkat takarnak. Az egyik Zeusz és a többi isten már említett viszonya, ezen
belül neki mint abszolút indifferenciapontnak az ellentéte a két relatív
275 Íliász XV, 187-193. E három szférának megfelelően három állatáldozati típus volt a görög vallási
gyakorlatban. Az égi isteneknek az áldozati állat bizonyos részeit elégető áldozat (thüszia) járt, az alvilági
isteneknek bemutatott áldozatnál az állat teljes egészében elégetendő (holokausztosz) volt, míg a tenger
isteneit tisztelve az állatot élve bedobták a tengerbe.
276 Schelling Plutot sztüxi (stygisch) Jupiternek nevezi.
277 PhK 228 (106. o.)
278 Zeusz az archaikus és klasszikus korban - például Szolón, Pindarosz és Aiszkhülosz műveiben - válik a
világrend és az egyetemes igazságosság őrévé, szintén Aiszkhülosznál vagy később a sztoikus Kleanthész
Zeusz-himnuszában és őt követve Plótinosznál pedig a mindent átható Logosz forrásaként világalkotó és
gondviselői szerepben találjuk. (Ld. Hegyi D.: Polis és vallás id. kiadás 140. skk. o.) Schelling tehát az
istenvilág rendszerét részben sztoikus-újplatonikus teológiai spekulációk nyomán vázolja fel.
89