disszertáció - ELTE BTK disszertációk

mitikus világ létrejöttének elbeszélése tulajdonképpen az eredet eredetének elbeszélése,
a mítosz mítosza. Ezen ősi világ viszont csak mintegy utólag írható le, akkor, ha az már
háttérbe húzódott és kiemelkedett belőle a fénnyel teli istenvilág. Ismét használhatjuk a
felfakadás, feltárulkozás helyének fogalmát, csakhogy most nem az emberi tudatra
vetítve, hanem magára az olümposzi magaslatra. Saját múltját megteremtve jelen
idejűvé válik az Olümposz világa, s mivel múltja megmarad e világ hátterének, így
egyrészt ez múltként őrződik meg és lesz valamennyire jelenvaló, másrészt az olümposzi
jelen ezáltal megmarad jelennek, és tulajdonképpen örökkévalóvá válik. Ez is a kulcsa a
mitikus idő elmúlhatatlanságának, hogy tudniillik a leküzdöttet megtartja és maga
mögött (meg)hagyja. Ő maga viszont ismét háttérré válik, éspedig az empirikus
történelem számára, ám olyanná, melynek mindig hatalma van ez utóbbival szemben.
Az Olümposz olyan abszolút vonatkoztatási pont, amelyhez képest válik az időbeli
múlttá és jövővé, ám ő maga mindkettőnél eredendőbb.
Schelling az istenek világát a következőképpen vázolja fel: 274
Éj/Fátum
(abszolút identitás)
Jupiter Minerva és Juno
(abszolút indifferenciapont)
reális világ ideális világ
Vulcanus Neptunus Mars Venus
Pluto Apollo
(reális indifferenciapont) (ideális indifferenciapont)
Ezek azok az új istenek, akik a régi, formátlan figurák helyébe léptek. Ha az
istenvilág fent vázolt szisztémáját nézzük, a következő megállapításokat tehetjük.
Először is Schelling tulajdonképpen a homéroszi pantheont foglalja spekulatív
rendszerbe, ámde fontos változtatásokkal. A homéroszi hatásból következően Démétér
Aphroditéhez uo. 49. skk. o., 115. sk. o.)
274 35. §, PhK 230 ff. (108. skk. o.) A vázlatot ld. Hennigfeld i. m. S. 64
88