disszertáció - ELTE BTK disszertációk

utóbbiban a nyelv szimbólumként való felfogása jelenik meg. 178 A nyelviség és ily
módon a költészet kitüntetettsége abban is megnyilvánul, hogy a nyelv maga is egy
természetes műalkotás (natürliches Kunstwerk), mivel a reálisban fejez ki valami
ideálisat. 179 Ez a gondolat nyit utat az általában vett művészetnek és a reális világ
egészének beszédként való felfogásához is. 180 Ahogy tehát a szimbólum fogalma
egybefogta a mitológiát a művészettel, úgy most itt a nyelvvel kapcsolatban teszi
ugyanezt. Mindkettő kollektív műalkotás, egy nép világtapasztalatának hordozója.
Felmerülhet mindazonáltal a kérdés, hogy az istenalakok szimbólum-jellege a mítosztól
független tulajdonság-e, avagy magában a mítoszban ölt testet. Schelling mintha
ingadozna előadásaiban a két felfogás között. A szimbólum jelképként való értelmezése
(Sinnbild) a képiségre helyezi a hangsúlyt, mely megfeleltethető az istenalakok már
jelzett bizonyos fokú "narratíva-független" idealitásával. A költői nyelv szimbolikája
viszont az epikus történetiségre utal, a mítosz szimbólum-jellegére. Sőt, a kép, azaz a
nem-nyelvi szimbólum és a szimbolikus mítosz között voltaképpen ott van a nyelv még
történetté nem szerveződött szimbolikussága, a név és a szóalak a maga érzéki
idealitásában. A szimbólumként értett nyelv kilépett már a közvetlen tárgyhoz kötöttség
állapotából, distanciát teremtett az érzékivel, a természetivel szemben és túl van a
mágikus manipuláció közvetlen hatni akarásán, ám (még) nem is absztrakt fogalmiság,
nem a világról, a dolgokról való beszéd, hanem az istenség abszolút önaffirmációja,
teremtési és megismerési aktus egyszerre. Az egyes nyelvek a káosz és a belőle
létrejövő kozmosz szimbólumai, és önmaguk számára univerzumokként jelennek meg,
meglepő hasonlatosságot mutatva ezáltal az istenekkel. Világok tehát, melyek azzal a
belső lehetőséggel rendelkeznek, hogy önmagukat történetté alakítsák. A nyelvi
műalkotás mitológiává, azaz epikus műalkotássá válása a költészet tevékenysége révén
megy végbe. Az eposz végül is azzal a mozdulattal, hogy a természeti isteneket
történetekbe illeszti, és ezáltal igazi mitológiai lényekké teszi őket, egyúttal a nyelvet is
történetmondóvá alakítja, a mítosz elbeszélőjévé. Ebből következően minden elbeszélés
eredetét és lényegét tekintve istentörténet illetve az isteni történetté válása. 181
178 71-73. §
179 Vö. Knittermeyer i. m. S. 346 ff.
180 Ld. erről dolgozatunk IV. fejezetét
181 Nincs módunk kitérni rá, ezért csak jelezzük, hogy Schelling nyelvfelfogását érdemes lenne összevetni
Vico, Hamann, Herder vagy W. von Humboldt elképzeléseivel.
63