disszertáció - ELTE BTK disszertációk
disszertáció - ELTE BTK disszertációk disszertáció - ELTE BTK disszertációk
endelkezőn. A 'kiterjesztés' kifejezés persze félrevezető, mert a mitikus gondolkodás számára ez éppen fordítva van, tudniillik az időhöz kötött én jelenik meg a tágasabb önazonosság leszűküléseként. 171 Schelling gondolatai ebből a szempontból nagy fontossággal bírnak. Ugyanis innen nézve megállapítható, hogy a fentebb túlságosan kanonizálónak nevezett felfogás valójában a mitológia egy lényeges oldalára világít rá, mégpedig ennek kötelező érvényére, egyénre ránehezedő hatalmára, az értelmezéssel szembeni elsőbbségére. A mitológia továbbszövése vagy újrainterpretálása ugyanis nem egyszerűen csak az egyén szabad és spontán tette, hanem emberi válasz a mítoszok által nekiszegeződő és kényszerítő erejű kérdésekre. Ebből a szempontból a mitológia mégiscsak párhuzamba állítható a kinyilatkoztatással. Mikor Schelling a mitológia idealitását állítja előtérbe, ezt a revelatív karaktert emeli ki, méghozzá filozófiai perspektívából. Tulajdonképpen az abszolút istenség kinyilatkoztatásává teszi a mitológiát, isteneit pedig az abszolútum Logoszának láthatóvá vált hangjaivá, melyek az istenség természetaspektusát jelenítik meg. 172 Összegezve az eddig elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy bár Schelling mítoszfelfogása a Művészetfilozófiában számos problémát rejt magában, mégis izgalmas kísérlet a mitológia lényegének megragadására. Mindemellett egyedülálló törekvést takar, mely a mitológiát filozófiai rendszerbe integrálja és a művészet filozófiájának alapjául szolgál. 171 A mitikus világlátásnak ebből a szempontból a zsidó-keresztény felfogás az ellentéte, a buddhizmus némely gondolata és a modern filozófiai-tudományos világkép pedig hasonlatos hozzá. Az elsőben - mint azt például Kierkegaard erőteljesen kihangsúlyozza - a személyes Istennel szemben álló ember személyes bensője döntő jelentőségű mozzanat, és ennek megfelelően az individuum egyszerisége megszüntethetetlenné és mítoszban feloldhatatlanná válik. A második esetben az egyéni tudat illuzórikusságának felismeréséről és végtelenné tágításának feladatáról van szó, mely a partikuláris tudat kiüresítéséhez vezethet. A harmadikra a legjelentősebb példát talán nem a modern pozitivizmusok szcientista elképzelései szolgáltatnak, hanem inkább a német idealizmus abszolútumfilozófiai rendszerei. A tudat fejlődésének és kitágításának történetét tárja elénk például Schelling A transzcendentális idealizmus rendszerében és Hegel A szellem fenomenológiájában. E tekintetben e filozófiák "mitologikusak". 172 Vö. 73. §, PhK 311 f. (184. o.) Már Platón Timaioszában (40 a skk.) megtaláljuk azt a gondolatot, hogy a mitológia isteneit alá kell rendelni egy örökkévaló lénynek. A "látható és keletkezett istenek" vagyis az égitestek illetve a "többi isteni lény" vagyis Uranosz és Gaia leszármazottai az isteni démiurgosz alkotásai és csak az ő akarata folytán halhatatlanok. Ők utánozzák és folytatják az istenség kozmogóniai tevékenységét. Alexandriai Philón A világ teremtéséről címmel írt művének VII. fejezetében pedig újra feleleveníti e gondolatot, azzal a fontos különbséggel, hogy nála a platóni világalkotó mester a Biblia Istenével válik azonossá! Szintén ő az, aki a János-evangélium prológusának Logosz-teológiáját megelőlegezve az isteni Szó önálló lényként való megjelenéséről ír. 58
3. Mítoszfelfogás és műértelmezés Vizsgáljuk most meg, hogy az elmondottak miképpen hatnak ki a művészet értelmezésére. Mint említettük már az első alfejezetben is, a mitológia bevonása már önmagában is módosította a rendszer épületét, habár éppen a rendszer alapvető törekvései folytán volt rá szükség. A görög mitológia és az antik istenek speciális jellemvonásai egyúttal a művészet értelmezésére is kihatnak. Viszont tisztázásra vár még annak esztétikai jelentősége, ahogyan Schelling a mitológiát értelmezi. Alfejezetünk evvel kapcsolatos másik fő kérdése az, hogy a művészet világának megkonstruálása az abszolútum illetve a mitológia felől hagy-e helyet a műalkotás önnön világának, saját igazságérvényének. Kezdjük ez utóbbival. A konstrukció a következő sort tárja elénk: abszolútum – az istenek (ideák) világa és a mitológia – a művészet általában – művészeti ágak, műfajok – egyes műalkotások. Ontológiai vagy episztemológiai sorral állunk-e szemben? Úgy vélem, hogy Platón nyomdokain haladva a kettő megfeleltetésben van egymással, ám módosított formában. Ugyanis például a barlanghasonlattal szemben, ahol a létesülés és a megismerés útja ellentétes, itt - az abszolútumból való kiindulás folytán - a kettő azonos irányúvá válik. Vagyis Schelling a legfőbb létezőből indul ki, nem pedig a tükörképekből, így a megjelenési formák megismerése is az abszolútumból történik. Ez a módszer nem igazán enged teret az egyes sajátosságának, az empirikusan létező mű önálló létértelmet feltáró mivoltának. E tekintetben a művészettörténeti anyag puszta példatár, mely a szemléltetést szolgálja. Platonizmus és fordított platonizmus keveréke áll tehát előttünk, amennyiben a művészet a neki alapul szolgáló anyagból veszi ábrázolása tárgyát, de ez nem az érzéki dolog, hanem maga az abszolútum illetve ennek formái, az ideák. Tulajdonképpen megmarad a művészet mimetikussága, ám az érzéki helyett az érzékfeletti lesz az utánzás/ábrázolás (mimészisz) tárgya. Műalkotás és érzéki dolog ugyan "helyet cserélnek", hiszen az utóbbi lesz a képmás és az előbbi az ősmintakép, ám az maga is egy eredendőbb valóság képmásává válik. Épp ezért, habár Schellingnél a mitológia és a művészet nagyfokú igazságértékéről van szó, mégis a mű 59
- Page 7 and 8: való rákérdezésről, úgy e gon
- Page 9 and 10: elvéről című írása 1802-ből,
- Page 11 and 12: applikációknak, avagy inkább ön
- Page 13 and 14: értelmezési módjait feltárva e
- Page 15 and 16: márpedig Schelling itt tulajdonké
- Page 17 and 18: istenalakok sajátos "teológiája"
- Page 19 and 20: fénynek és ellentétének, a söt
- Page 21 and 22: További probléma a görög művé
- Page 23 and 24: a misztikus költeményekben vagy a
- Page 25 and 26: Bertel Thorvaldsen: A három Gráci
- Page 27 and 28: kettő tudatos azonossága. 65 Mind
- Page 29 and 30: transzcendentális idealizmus műv
- Page 31 and 32: Mielőtt a rendszer alapelveit felk
- Page 33 and 34: A következő kérdés az abszolút
- Page 35 and 36: §). Isten idealitásának a realit
- Page 37 and 38: mégpedig úgy, ahogyan azok Istenb
- Page 39 and 40: a művészet. Így ír erről: "Min
- Page 41 and 42: endű ideális reflexiója van meg
- Page 43 and 44: helyével. 127 Mindezek a problém
- Page 45 and 46: Praxitelész: Knidoszi Aphrodité (
- Page 47 and 48: mitológiai szemlélete vagy inkáb
- Page 49 and 50: ennek antik görög formája és az
- Page 51 and 52: nyilvánvaló, hogy az antik istene
- Page 53 and 54: allegorikusban fordítva, a külön
- Page 55 and 56: tulajdonképpen nem is a végtelen
- Page 57: Fenti kritikánkat árnyalhatja a s
- Page 61 and 62: feleltethető meg az alkotás folya
- Page 63 and 64: utóbbiban a nyelv szimbólumként
- Page 65 and 66: ütközik, mint a mitológiáé. Ha
- Page 67 and 68: Exekiasz: Dionüszosz a tengeren (I
- Page 69 and 70: szükségszerűen és spontán term
- Page 71 and 72: tendenciáival egyaránt. 196 Winck
- Page 73 and 74: mitológiával, de ott még inkább
- Page 75 and 76: Mint látjuk, Schelling a görög m
- Page 77 and 78: föníciai Héraklész, melynek meg
- Page 79 and 80: mitológia filozófiája így nem b
- Page 81 and 82: tulajdonképpen a misztériumok sz
- Page 83 and 84: Odüsszeusz Teiresziasz árnyát k
- Page 85 and 86: jellemez. 257 Ez az élettel telis
- Page 87 and 88: szerepben. 269 A Moirák (Párkák)
- Page 89 and 90: és Dionüszosz - az a két jelent
- Page 91 and 92: Az első állomás Homérosz alvil
- Page 93 and 94: megszólítót. Odüsszeusz így tu
- Page 95 and 96: éppenséggel az átértelmezett H
- Page 97 and 98: szerint viszont az istenek nem egys
- Page 99 and 100: abszolútumfilozófia és a mitoló
- Page 101 and 102: 3. Istenfelfogás és műértelmez
- Page 103 and 104: emberivé formált istenek ábrázo
- Page 105 and 106: inkoherenciája fontos felismerése
- Page 107 and 108: ez az örök alak a görög istenek
endelkezőn. A 'kiterjesztés' kifejezés persze félrevezető, mert a mitikus gondolkodás<br />
számára ez éppen fordítva van, tudniillik az időhöz kötött én jelenik meg a tágasabb<br />
önazonosság leszűküléseként. 171<br />
Schelling gondolatai ebből a szempontból nagy fontossággal bírnak. Ugyanis<br />
innen nézve megállapítható, hogy a fentebb túlságosan kanonizálónak nevezett felfogás<br />
valójában a mitológia egy lényeges oldalára világít rá, mégpedig ennek kötelező<br />
érvényére, egyénre ránehezedő hatalmára, az értelmezéssel szembeni elsőbbségére. A<br />
mitológia továbbszövése vagy újrainterpretálása ugyanis nem egyszerűen csak az egyén<br />
szabad és spontán tette, hanem emberi válasz a mítoszok által nekiszegeződő és<br />
kényszerítő erejű kérdésekre. Ebből a szempontból a mitológia mégiscsak párhuzamba<br />
állítható a kinyilatkoztatással. Mikor Schelling a mitológia idealitását állítja előtérbe, ezt<br />
a revelatív karaktert emeli ki, méghozzá filozófiai perspektívából. Tulajdonképpen az<br />
abszolút istenség kinyilatkoztatásává teszi a mitológiát, isteneit pedig az abszolútum<br />
Logoszának láthatóvá vált hangjaivá, melyek az istenség természetaspektusát jelenítik<br />
meg. 172<br />
Összegezve az eddig elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy bár Schelling<br />
mítoszfelfogása a Művészetfilozófiában számos problémát rejt magában, mégis izgalmas<br />
kísérlet a mitológia lényegének megragadására. Mindemellett egyedülálló törekvést<br />
takar, mely a mitológiát filozófiai rendszerbe integrálja és a művészet filozófiájának<br />
alapjául szolgál.<br />
171 A mitikus világlátásnak ebből a szempontból a zsidó-keresztény felfogás az ellentéte, a buddhizmus<br />
némely gondolata és a modern filozófiai-tudományos világkép pedig hasonlatos hozzá. Az elsőben - mint<br />
azt például Kierkegaard erőteljesen kihangsúlyozza - a személyes Istennel szemben álló ember személyes<br />
bensője döntő jelentőségű mozzanat, és ennek megfelelően az individuum egyszerisége<br />
megszüntethetetlenné és mítoszban feloldhatatlanná válik. A második esetben az egyéni tudat<br />
illuzórikusságának felismeréséről és végtelenné tágításának feladatáról van szó, mely a partikuláris tudat<br />
kiüresítéséhez vezethet. A harmadikra a legjelentősebb példát talán nem a modern pozitivizmusok<br />
szcientista elképzelései szolgáltatnak, hanem inkább a német idealizmus abszolútumfilozófiai rendszerei.<br />
A tudat fejlődésének és kitágításának történetét tárja elénk például Schelling A transzcendentális<br />
idealizmus rendszerében és Hegel A szellem fenomenológiájában. E tekintetben e filozófiák<br />
"mitologikusak".<br />
172 Vö. 73. §, PhK 311 f. (184. o.) Már Platón Timaioszában (40 a skk.) megtaláljuk azt a gondolatot, hogy<br />
a mitológia isteneit alá kell rendelni egy örökkévaló lénynek. A "látható és keletkezett istenek" vagyis az<br />
égitestek illetve a "többi isteni lény" vagyis Uranosz és Gaia leszármazottai az isteni démiurgosz alkotásai<br />
és csak az ő akarata folytán halhatatlanok. Ők utánozzák és folytatják az istenség kozmogóniai<br />
tevékenységét. Alexandriai Philón A világ teremtéséről címmel írt művének VII. fejezetében pedig újra<br />
feleleveníti e gondolatot, azzal a fontos különbséggel, hogy nála a platóni világalkotó mester a Biblia<br />
Istenével válik azonossá! Szintén ő az, aki a János-evangélium prológusának Logosz-teológiáját<br />
megelőlegezve az isteni Szó önálló lényként való megjelenéséről ír.<br />
58
Change language