disszertáció - ELTE BTK disszertációk

tulajdonképpen nem is a végtelen idő, hanem az időtlenség ábrázolása, nem egyszerűen
a múlt, a jelen és a jövő képe, hanem minden lehetséges történés egybegyűjtése,
megjelenítése, jelenvalóvá tétele. Sőt, végső soron nem is a mitológia teszi jelenvalóvá a
nem-jelenvalót, hanem fordítva: az időben kibomló empirikus valóságban szakad
idődimenziókra az abszolútum örök jelene. Az egymásutániság a létrejövés (Werden)
világához tartozik, míg az egyszerrevalóság a lét (Seyn) világához. Ebben a tekintetben
a keresztény modernitás történeti világa a par excellence nem-mitológiai világ. 165 A
phüszisz görög istenei viszont, kik anyagi-természeti alapzatukból kinőve történeti-
epikus istenekké váltak, mitikus időbeliségre tesznek szert, történeteik az állandó
jelenlétben játszódnak le. E történetiség időstruktúrája a térbeliséggel analóg módon
megragadható szimultaneitás. Az a kérdés viszont nyitva marad - vagy inkább fel sem
tétetik igazából - a schellingi műben, hogy e szimultaneitásnak, mely tulajdonképpen
magának az abszolútumnak a létmódja, van-e megfelelője az ember
egzisztencialitásában. Ez a kérdés a mitikus tudat tevékenységére vonatkozik, a
mitológiát élő valóságként megtapasztaló ember létfelfogására. Hiszen nemcsak az
időbeliség megjelenítődéséhez kell feltételeznünk perspektívát, "felfakadási pontot" 166
az emberben magában, ahol a megjelenítés végbemegy, hanem az időtlen
egyszerrevalóság vagyis a mitológiai világ ideális módon való elképzeléséhez is. Mint
láttuk, Schelling a problémát úgy "oldotta meg", hogy e perspektivikus pontot az
identitásfilozófiába helyezte, és a filozófiai nézőpont megfelelőjét pedig posztulálta a
költészetben, jelesül Homérosz művében. Tehát tulajdonképpen nem tematizálta teljes
mélységében a mitikus tudat saját természetének problematikáját, hanem az
identitásfilozófiai tudatot vetítette vissza a múltba, illetve a költészetbe. Felmerülhet
tehát a gyanú, hogy az esztétikai mítoszfelfogás - a komoly változtatások ellenére -
bizonyos értelemben a korábbi racionalista előfeltevések foglya maradt. Itt újra csak
kínálkozik az összehasonlítás a Mitológiafilozófiával, illetve a negatív helyébe lépő
pozitív filozófiával. A kései Schelling ugyanis már magába az emberi tudatba helyezi az
165 Vö. 49. §. Tegyük hozzá, hogy Schelling e tekintetben sem veszi figyelembe az ószövetségi zsidó
vallást és világlátást. Csakúgy, mint például Hegel, sajátos filozófiai előfeltevései nyomán a kereszténység
létrejöttét alapvetően csak a görögség felől értelmezi. Mindez igaz kései mitológiafilozófiájára is.
166 A kifejezést Husserl időfenomenológiájából kölcsönzöm. (Ld. Előadások az időről, Atlantisz,
Budapest, 2002, 39. skk. o. /10-11. §/)
55