disszertáció - ELTE BTK disszertációk

allegorikusban fordítva, a különös az általánost. A szimbolikus ábrázolásban az
általános és a különös egy, mégpedig nem pusztán a jelentésben, hanem a létben is. 155 A
mitológia esetében ugyanis jelentés és lét egybeesik, az istenek nem (csak) jelentenek
valamit, hanem léteznek (is) valamiként. 156 Mindez előrevetíti a Mitológiafilozófia által
tautegorikusnak nevezett értelmezést. A szimbólum jelkép (Sinnbild), melyben a
konkrét, önmagával azonos kép (Bild) és az általános, értelmet hordozó fogalom
(Begriff) eggyé válik. 157 Goethe és Moritz nyomán, Heynét kritikával illetve, Schelling
ezt a szimbolikus ábrázolást a művészetben fedezi fel, különösen pedig a
költészetben. 158 Az eddigiekből a szerző azt a következtetést is levonja, hogy a
mitológiát közvetlenül történetileg (historisch) is kell értelmezni. 159 Csakhogy ez nem
azt jelenti, hogy az empirikus, egyszeri és konkrét történésekhez mérjük a mitológiát,
mint ezen események visszatükröződését, hanem inkább fordítva, a mitológiának mint
típusnak, mint ősmintaképnek (Urbild) az általános realitása jelenik meg az egyes
esetekben. Ennek megfelelően Schelling elutasítja a helytelen megközelítés négy
lehetséges alesetét. Az első kettőt naturalista illetve euhémerista-historista névvel
jelölhetjük, "amely szerint az istentörténetek (Göttergeschichte) nagy része az ősvilág
(Urwelt) nagy természeti forradalmainak (Natur-Revolutionen) lenyomata, maguk az
istenek ősrégi királyokat jelentenek stb." 160 Az elvetett értelmezések harmadik fajtája
Schelling szerint a történeti-pszichológiai, mely a mitológia eredetét a természeti népek
mindent megszemélyesítő és életre keltő tevékenységével magyarázza. A negyedik
típust szcientistának nevezhetjük. Ez a mitológiát pusztán szükségmegoldásnak tartja,
melyet a megfelelő kifejezések hiánya vagy az igazi okok nem tudása hoz létre. 161 Közös
ebben az egymással is kombinálható négy megközelítésben, hogy önreflexiót nélkülöző
155
PhK 239 (116. o.) A mítoszt már a korai Schelling elválasztja az allegóriától és a parabolától. V. ö.
Ueber Mythen, historische Sagen und Philosopheme der ältesten Welt (id. kiadás S. 24). Creuzer és
Görres nyomán tesz kísérletet Walter Benjamin a szimbólum és az allegória viszonyának újragondolására
és ez utóbbi rehabilitálására A német szomorújáték eredete című fontos művében. (in: Angelus Novus,
Magyar Helikon, Budapest, 1980, 358. skk. o.)
156 35. § PhK 229 (106. o.) Már Herder is kihangsúlyozta a görög istenszobrok kapcsán, hogy azok nem
absztraktumokat ábrázolnak, hanem élő személyeket, bennük az istenek konkrét és személyes
jelenvalósága mutatkozik meg. Ld. Plastik (id. kiadás S. 536 f.)
157 PhK 240 (116. o.)
158 Vö. Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer (Gondolat, Budapest, 1984, 69. skk. o.)
159 PhK 240 (117. sk. o.)
160 PhK 240 (117. o.) [A magyar fordításban az ősvilág /Urwelt/ helyett tévesen környezet /Umwelt/ áll.]
161 PhK 241 (118. o.)
53