disszertáció - ELTE BTK disszertációk

objektivitáshoz. 69 Schelling tehát a mű létformáját, a transzcendentálfilozófiai
kiindulásból eredően, az alkotó tevékenységéből kiindulva ragadja meg. A műalkotás
azért jellemezhető úgy, hogy benne az abszolútum, a szellem tökéletesen megvalósul,
mert a zseni produkciója. Ezáltal a mű ontológiája a szubjektumból tárul fel, bár olyan
szubjektivitásból, mely egyszersmind objektivitás is. A művészeti alkotás jellemzője
pedig ennek megfelelően az öntudatlan végtelenség (bewußtlose Unendlichkeit). Ennek
mintája a görög mitológia, egy olyan egész, mely jelentését és értelmezését tekintve
végtelen gazdagságot hordoz magában. 70 A művészetben a zseni ugyanazt a szerepet
játssza, mint a mitológiában a nép, a kollektivitás vagy annak egy hordozója. Saját
szubjektivitása túlmutat önmagán, valami nem-szubjektívet rejt magában, úgy is
fogalmazhatunk, hogy ő az individuálissá vált mitológiai mozzanat. Alkotása ebből
kifolyólag mitológiai karakterrel ruházódik fel. 71
A műalkotás ugyanakkor a végtelent véges módon jeleníti meg, s ez adja
szépségét, mely e kettő egysége. 72 Ez több szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt a
szépség - és a hozzá társított fenségesség 73 - a műalkotásnak mint olyannak lesz
jellemzője, vagyis nem annyira a műnek a rúttal szembeállított esztétikai értékét jelenti,
mint inkább lételméleti határozmányát. Másrészt pedig megállapíthatjuk, hogy Schelling
kifejtésében a Szép magának az abszolútumnak lesz legmagasabb rendű megjelenése,
mintegy a korábbi megjelenési formáknak, az Igaznak és a Jónak a beteljesülése. 74 E
gondolatmenet végül is értelmezhető a platóni szépségmetafizika átültetéseként a
69 S. 683 f. (388. o.)
70 S. 687 f. (393. o.)
71 Allwohn felhívja a figyelmünket arra, hogy a mitológiai korszak jelentése a művön belül némileg
megváltozik, hiszen a történelemfilozófiai részben elmúlt periódust takart, míg itt esztétikai lehetőséget.
Ld. i. m. S. 23 skk. o. Mindez következik a történelem kettős fogalmából, és a művészet, illetve a
történelem viszonyának ebből eredő kétértelműségéből. Schelling ugyanis a történelmet egyfelől - Kant
történelemfilozófiája nyomán - társadalmi-jogi fejlődésként értelmezi, melyben a művészetek és a
tudományok puszta eszközökként szolgálnak. A történelem másfelől isten gondviselésének és
kinyilatkoztatásának terepe. Innen szemlélve a művészet és az esztétikai szemlélet az abszolútum
epifániájának helye, olyan állapot, mely mintegy anticipálja a történelem beteljesülését. A művészet ennek
megfelelően egyrészt mint történeti jelenség, másrészt mint a történelemtől független parúszia
értelmeződik. És amíg az első történelemfelfogásban a jog csak külső kényszer által tudja szabadság és
szükségszerűség, szubjektivitás és objektivitás egységét garantálni, addig a második felfogás szerint a
mitológiában és az ebből táplálkozó művészetben közvetlenül adott ez az egység. Ld. erről Wilhelm G.
Jacobs: Geschichte und Kunst in Schellings "System des transscendentalen Idealismus" (in: Früher
Idealismus und Frühromantik 1: Der Streit um die Grundlagen der Ästhetik /1795-1805/, Felix Meiner,
Hamburg, 1990, S. 201-213)
72 S. 688 (394. o.)
73 A Schönheit és Erhabenheit fogalmi párosa szintén kanti örökség, azzal a különbséggel, hogy Schelling
a szépség fogalmát eloldja a befogadó szubjektum szemléletétől.
28