disszertáció - ELTE BTK disszertációk

További probléma a görög művészet történetének az a klasszicizáló
megközelítése, melyet Schelling átvesz elődeitől. Ez igaz mind a mai értelemben vett
képzőművészet, mind a költészet alkotásaira. Az előbbieket tekintve azt látjuk, hogy
egyrészt az antik művészet szinte egészének megértése annak egy kitüntetett
korszakából, illetve e kor művészeti eszményéből történik, másrészt hogy e
klasszikusnak tekintett korszak - mind időhatárai, mind reprezentatív művei
tekintetében - a sajátos modern klasszicista értelmezési hagyomány felől van
megközelítve. Ebből kifolyólag például a későklasszikus vagy hellenisztikus kor művei
úgy válhatnak példaértékűvé, hogy a bennük megjelenő istenkép jelentősen eltér a
Pheidiasz vagy Polükleitosz koráétól. Ha a tragédia értékelésére tekintünk, szintén
érdekes felismerések adódnak. Itt már maga a görög hagyomány szelektáló
tevékenysége megszabta a hozzáférhető darabok körét, s ezáltal a nagy klasszikus triász
példaértékűvé, sőt szinte kizárólagos műfajképviselővé válását. Vagyis ez esetben a
klasszikus normatív és temporális jelentése nagyjából egybeesik, illetve a három nagy
által képviselt viszonylag szűk korszakon belül ismét reprodukálódik különbségük. Ha
viszont a művészet és a költészet területén általában tekintjük, úgy azt látjuk, hogy a
tradíció olyan időben sokrétegű antik klasszika létrejöttét eredményezi és hordozza,
mely a homéroszi eposzokat éppúgy felöleli, mint a tőle több korszaknyi távolságban
lévő késő hellenisztikus szobrokat. Bár Schelling átveszi - és részben módosítja -
Winckelmann stílustörténeti tagolását, miáltal megjelenik művében a történeti szempont
is, mégis alapvető marad a nem egyidejű alkotások egyidejűvé, pontosabban időtlenné
tételének klasszicizáló tendenciája. A paradigmatikusnak tekintett művek együttese tág
és sokrétű istenfelfogást hoz játékba, s ezt össze kell hasonlítanunk a mitológiai bázis
összetételével.
Végül a hatodik fejezet az előadások történelemfilozófiai oldalával foglalkozik.
Ez a fejezet több ponton kapcsolódik dolgozatunk korábbi fejezeteihez, és három fő
problémát jár körül. Az első kérdés a mitológia és a történelem viszonyára vonatkozik.
Schelling értelmezésében a mitológia egyfajta ősmintaképszerű világ (urbildliche Welt),
az empirikus és időbeli valósággal szembeállított totalitás, mely nem a reálist képezi le,
hanem fordítva, tulajdonképpen a reális az - akár természeti, akár történeti oldalát
tekintjük -, ami a mitológia leképeződése, megjelenési formája, ám ő maga tágabb
21